Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Ez hogy történhetett meg?? Tragédia Budapesten: szén-monoxid mérgezésben meghalt egy kisbaba

0 megjegyzések 397 megtekintés

Egy három hónapos csecsemő halt meg szén-monoxid-mérgezésben Budapest XVII. kerületében, a Borsó utcában karácsony másnapján – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint csütörtökön negyed tizenegykor érkezett a bejelentés a katasztrófavédelemhez a szén-monoxid-mérgezésről. A Borsó utcai 120 négyzetméteres családi ház előterében egy nyílt égésterű gázkazán és egy szintén nyílt égésterű vízmelegítő üzemelt jól szigetelő nyílászárók mellett.

Az épületben négyen tartózkodtak, mind a négyen szén-monoxid-mérgezést szenvedtek,

közülük egy felnőtt elájult, egy három hónapos kisbaba pedig életét vesztette – tájékoztatott a szóvivő.

 

Még a mérőműszer is kiakadt a szén-monoxid-koncentrációtól
Hozzátette: a helyszínen olyan magas szén-monoxid-koncentráció volt, amelytől a mérőműszer is kiakadt.

A közleményben Mukics Dániel felhívta a figyelmet arra, hogy a legtöbbször akkor keletkezik szén-monoxid, amikor zárt térben nyílt láng ég, és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. A tűz elhasználja a helyiség levegőjét és tökéletlen égés jön létre, amelynek a mellékterméke a rendkívül mérgező szén-monoxid.

Ahol zárt térben nyílt láng ég, ott állandó és automatikus szellőzésről kell gondoskodni, nem elég néha szellőztetni, az ablakokba légbevezetőket kell szerelni. Emellett érdemes évente egyszer ellenőriztetni a fűtőeszközöket, vízmelegítőket és szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni – emelte ki.

(MTI)

 

SEGÍTSD A MUNKÁNKAT!

WITTINGHOFF TAMÁS MEGHURCOLTA 6 ÉV ALATT A PORTÁLUNKAT, MINDEN KAPCSOLATÁT FELHASZNÁLVA ELÉRTE, HOGY ELSŐ, MÁSOD ÉS HARMADFOKON IS ELÍTÉLJEN MINKET A POLITIKAI BÍRÓSÁG, AZ ÍTÉLET PÉLDÁTLAN: 5 MILLIÓ 200 EZER FORINT JÁR ENNEK A POLGÁRMESTERNEK AZÉRT MERT MEGÍRTUK RÓLA AZ IGAZSÁGOT! ŐT SÉRELEM ÉRTE! ÉRTIK? SÉRELEM! NEM A CSALÁDJÁT ÉRTE SÉRELEM TETTÉVEL, HANEM ŐT ÉS RÁADÁSUL MI SÉRTETTÜK MEG ŐT AZ IGAZSÁG MEGÍRÁSÁVAL! IGY MŰKÖDIK MA MAGYARORSZÁGON AZ ÉRZÉKENYÍTETT POLITIKAI BÍRÓSÁG! SZÉGYEN! AZ ÍTÉLET POLITIKAILAG ELFOGULT ÉS IGAZSÁGTALAN!

 

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.