A magdeburgi karácsonyi vásárt péntek este tragédia árnyékolta be: egy arab, vélhetően Szaúd-Arábiából származó autós az emberek közé hajtott, legalább 11 halálos áldozatokat és nagyságrendileg 80 sérültet hagyva maga után. Az Telegraph beszámolója szerint 60-80 sérültet tartanak számon.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a támadást követően együttérzését fejezte ki Olaf Scholz német kancellárnak és Németországnak. Az X-en (korábban Twitter) közzétett üzenetében a magyar kormányfő azt írta: „imádkozik az áldozatok családjaiért”.
A történtek kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi médiában jelezte, hogy a berlini magyar nagykövetség konzuli részlege azonnal felvette a kapcsolatot a helyi hatóságokkal. „A magdeburgi tragikus merényletet követően Berlini Nagykövetségünk konzuli részlege azonnal felvette a kapcsolatot a helyi hatóságokkal, akiktől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy egyelőre nem tudnak magyar érintettről” – írta Szijjártó. Kiemelte, hogy a konzuli segélyvonalon sem érkezett segítségkérés magyar állampolgároktól.
A tragédiát politikai üzenetváltások is követték Magyarországon. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebookon reagált a történtekre, élesen bírálva az európai migrációs politikát.
Hát, ezért nem lehet szó Magyarországon a migránsok beengedéséről! Ha a brüsszeli politikusok mindenünktől megfosztanak, akkor sem! Inkább küldjék a büntetéseiket, de soha nem fogjuk megengedni, hogy Magdeburgot csináljanak a mi országunkból!”
– fogalmazott Kocsis, egyúttal utalva arra, hogy a támadás elkövetője egy arab származású személy lehetett.
(Mandi)
SEGÍTSD A MUNKÁNKAT!
WITTINGHOFF TAMÁS MEGHURCOLTA 6 ÉV ALATT A PORTÁLUNKAT, MINDEN KAPCSOLATÁT FELHASZNÁLVA ELÉRTE, HOGY ELSŐ, MÁSOD ÉS HARMADFOKON IS ELÍTÉLJEN MINKET A POLITIKAI BÍRÓSÁG, AZ ÍTÉLET PÉLDÁTLAN: 5 MILLIÓ 200 EZER FORINT JÁR ENNEK A POLGÁRMESTERNEK AZÉRT MERT MEGÍRTUK RÓLA AZ IGAZSÁGOT! ŐT SÉRELEM ÉRTE! ÉRTIK? SÉRELEM! NEM A CSALÁDJÁT ÉRTE SÉRELEM TETTÉVEL, HANEM ŐT ÉS RÁADÁSUL MI SÉRTETTÜK MEG ŐT AZ IGAZSÁG MEGÍRÁSÁVAL! IGY MŰKÖDIK MA MAGYARORSZÁGON AZ ÉRZÉKENYÍTETT POLITIKAI BÍRÓSÁG! SZÉGYEN! AZ ÍTÉLET POLITIKAILAG ELFOGULT ÉS IGAZSÁGTALAN!