Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem stadion – A kormány havi 180 ezer forintos albérlettámogatást ad fiataloknak uniós pénzből

0 megjegyzések 37 megtekintés

Bértámogatás, lakhatási támogatás és utazási támogatás lesz igényelhető a 30 év alattiak elhelyezkedését támogató uniós programban. A kormány az idősebb munkavállalók foglalkoztatását hasonló programmal tervezi támogatni.

 

Áprilisban indul a kormány 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a közmédia adásában.

Az Ifjúsági Garancia Plusz program három lábra – bértámogatás, albérleti és útiköltség hozzájárulás – épül – mondta.

Az állam négy, illetve hat hónapig a munkabér 50 százalékát átvállalja a munkáltatótól.

Amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél messzebb található, a program keretében a minimálbér 70 százalékáig, 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető.

Hatvan kilométeres távolságon belül pedig 10 kilométerenként 10 ezer forintos útiköltség támogatást biztosítanak – ismertette az államtitkár.

A kormány tervei szerint a 200 milliárd forintos program 2024 és 2029 között mintegy 84 ezer fiatal munkához jutását segítheti. Ezen belül 60-70 ezren bértámogatásban és 25-30 ezren képzésben részesülhetnek.

A regisztrált álláskeresők száma mintegy 240 ezer, ezen felül a passzív inaktívak száma eléri a 60 ezret, és a kormány ennek a csoportnak a munkaerőpiacra történő bevonását is támogatni kívánja. A tervek szerint az Ifjúsági Garancia Plusz programhoz hasonló támogatás indul a 30 év felettieket célozva – fogalmazott.

Először Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszélt arról, hogy a kormány az EU által feloldott fejlesztési források egy részét a foglalkoztatottság növelésére kívánja fordítani.

 




 

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!


 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.