in , ,

Varga-Bíró Tamás – Történelmi lecke Gulyás Mártonnak

Lenin és csőcselék bandája a már nem létező cári birodalmat döntötte meg

A vörösiszap támadása? Nem, ez nem a kolontári vörösiszap. És nem a földeket, lakóházakat árasztja el, gyilkolva mindent, amit ér.
Ez a vörösiszap, amiről szólni fogok, Gulyás Márton szájából ömlik. De ugyanolyan halálos pusztítást végez. Csak ez a fejekben. Mégpedig azokban a fejekben, amelyekben az agytekervények idegsejtjei által tárolt emlékezet épp annyira lukacsos, mint Gulyás Márton történelmi tudása, melyre egyébiránt nemzetmentő tevékenységét alapozza.

Mert mit is mond Gulyás Márton, aki egyébiránt névrokonát, a Fidesz frakcióvezetőjét, Gulyás Gergelyt intellektuálisan nívótlannak nevezi? Nos, Márton, aki magát ezen a bizonyos nívón névrokonánál sokkalta feljebbre kalibrálja, azt találja explicite kijelenteni, hogy Lenin forradalma jogos volt. Jogos, mivel nemes célokat tűzött zászlajára, s valóságos társadalmi igényeket beteljesítve elsöpörte a cári rezsimet. Ilyen igények voltak az antantból való kilépés révén a háborús kiadások csökkentése, az éhínség és az iskolázatlanság felszámolása, a szociális háló teljes körű kiterjesztése stb. A vele egyetértő Gulyás-forradalmárok pedig mindezen kijelentésekre bőszen bólogatnak. Ahelyett, hogy elővennék általános iskolai nyolcadik osztályos történelemkönyveiket, s fellapoznák az ide vonatkozó részt. Mert akkor számos dolog egészen más megvilágításba kerülne.

Nevezetesen, hogy Lenin és csőcselék bandája nem a cári birodalmat döntötte meg 1917. november 7-én. Hiszen 1917. február 23-án és 24-én polgári demokratikus forradalom tört ki Oroszországban. A forradalom hatására II. Miklós cár Carszkoje Szelóba menekült. A február 27-én megalakult ideiglenes kormány március 2-án táviratban lemondásra szólította fel a cárt. Miklós március 3-án a maga és a fia nevében lemondott a trónról, öccse, Mihail Alekszandrovics nagyherceg javára. A nagyherceg pedig – az ellenséges közhangulat hatására – még aznap szintén lemondott a trónról. Ezzel 1917. március 3-án végérvényesen megszűnt a cárizmus Oroszországban. Lenin tehát, ha akarta, sem dönt­hette volna meg a cári uralmat, mivel az jórészt a bolsevikok közbenjárására már nyolc hónapja nem létezett.

Mindegy is, gondolhatnánk. Hiszen a cél a háborús viszályok, az éhín­ség, a cári önkény, a bebörtönzések, a kivégzések, a nép megfélemlítésének megszüntetése volt. S Gulyás Márton erről azt mondja: nyilván elítéli a sztálini rémuralmat, de Lenin szerepét fontosnak és pozitívnak tartja. Mintha bizony a vörösterror Sztálinnal köszöntött volna az orosz népre.

Valóban így van? Nézzük meg, hogy Lenin, aki hagymázas, utópista ideáit decens berlini kocsmákban edzette keményre, vajon mit ért el röpke kormányzása alatt, a Népbiztosok Tanácsának teljhatalmú elnökeként. Nos, az első és legfontosabb feladatát beteljesítette. Mégpedig azt a feladatot, amiért a németek több tíz millió birodalmi márkát adtak neki; Szovjet-Oroszország kilépett a nagy háborúból. S ugye, ezen a ponton akár még igaza is lehetne Gulyás Mártonnak. Feltéve, ha nem tudnánk, mi történt mindeközben Szovjet-Oroszországban. Tekintsünk el az olyan mismás dolgoktól, mint például a teljes cári család bestiális legyilkolása 1918-ban. Ne foglalkozzunk azzal, hogy agitátor népbiztosok kezdték el járni a falvakat, városokat, s akik elveikkel nem értettek egyet, azokat a helyszínen agyonlőtték. Arról se essék szó, hogy a szomszédos országok közül jó néhányban (köztük 1919-ben hazánkban is) sikerült bolsevista puccsokat kirobbantaniuk.

Viszont, ami tény, hogy 1917 novemberétől 1918. március 1-jéig az orosz csapatok egy része még mindig a frontokon harcolt, más részük pedig polgárháborút vívott egymással. A világháborúból való kilépés után ez a polgárháború még négy teljes évig, 1922. december 30-ig tartott. Ekkor született meg a Szovjetunió. Az 1917-től 1922-ig tartó öt évben Szovjet-Oroszország többet költött fegyverekre és háborúskodásra, mint a cári időkben valaha is. Ennek okán a nép még inkább éhezett, az ország pedig soha nem látott mértékben adósodott el. Lenin addigra egyre betegebb lett; egy évvel később, 1923-ban már alig volt nevezhető másnak, mint emberi roncsnak. Vlagyimir Iljics 1924-es halálával pedig kezdetét vette Sztálin rémuralma. A diktátor véres országlása a kezdeti szárnypróbálgatások után 1928-tól egészen 1953-ban bekövetkezett haláláig tartott. A rémuralom folyománya pedig több mint százmillió meggyilkolt ember a Szovjetunióban és a csatlós államokban, valamint a térség gazdaságának totális romba döntése; terror és üldöztetés, egyszóval véres kommunista diktatúra.

Gulyás Márton tehát mélységesen elí­téli a saját népét terrorizáló, véreskezű diktátor Sztálint, de szimpatizál a Sztálin kezébe töltött fegyvert adó, máskülönben a németek által pénzelt s a saját népét terrorizáló, szintén véreskezű diktátorral, Leninnel. Ami pedig az egész pikantériáját már-már fokozhatatlanná teszi, az a tény, hogy mindezt sajátosan posztlenini vezetőként jelenti ki. Hiszen hogyan máshogyan tudnánk értelmezni azt, amikor valaki a George Soros által pénzelt NGO-k és baloldali mikropártok összefogásával kíván egy az egész országra kiterjedő, s a kormányt lebénító polgári engedetlenségi mozgalmat indítani? Ép ész birtokában ugyan nehezen képzelheti el bárki is, hogy „Közös Ország”-nak elnevezett mozgalma hogyan tudna ekkora tettet végrehajtani, ha rendezvényeikre maximum pár száz embert tudnak mozgósítani, eső és rossz idő esetén tüntetéseiket azonnal lemondják, ráadásul egyáltalán nem bírják az ellenzéki pártok mindegyikének szimpátiáját. Hacsak…

Hacsak Gulyás Márton nem a Gálvölgyi, Zagyva, Pörzse, Csintalan összetételű álomcsapattal kívánja megdönteni Orbán „népelnyomó, cári rendszerét”. Csakhogy sajnos, az alapgondolat nyomvonalán maradva, amennyiben ez sikerülne, tudható, mi várna ránk, magyarokra. Nem, nem a Fidesz–KDNP-koa­líció szimpatizánsaira. Hanem mindenkire. Beleértve Gulyás Mártonékat is. Mert a diktatúrák többsége úgy indul, hogy először a törvényes hatalmat diktatúrának nevezik, majd a kormányzás megkaparintása után bármekkora árat hajlandóak megfizetni a hatalom megtartásáért.

Legyen szó akár egy Brüsszellel való kollaborálásról a migránsok szabad beáramoltatása céljából vagy esetleg a másként gondolkodók válogatott eszközökkel történő elhallgattatásáról. S ez a dikta­túra aztán – a kezdeti egyetértés megszűntével – egyhamar saját maga ellen fordul. Ahogyan a 18. századi francia forradalmár és állam­férfi, Pierre Victurnien Vergniaud oly plasztikusan írja: „A forradalom, mint Szaturnusz, felfalja saját gyermekeit.”

Mi pedig csak remélhetjük, hogy a mos­tani katyvasz felismerése után Gulyás Márton újra előveszi általános és középiskolai történelemkönyveit, s az abban szereplő törté­nelmi tények újratanulásával saját céljait is újragondolja. Amennyiben ez nem segít, még mindig megnézheti a matematika-tankönyveit, vajon mit írnak a kisebb-nagyobb reláció­ról. Talán akkor végre rájön, hogy több millió választópolgár országos akarata sok­kalta többet nyom a latban, mint néhány száz, unatkozó budapesti gendersemleges fiatal posztkommunista álma. Ha pedig erre rájön, esetleg hajlandó lesz megfékezni a szájából előtörni kívánkozó vörösiszapot.

A szerző blogger, publicista

(Varga-Bíró Tamás, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Malina Björk és az agyhalál – szerinte nincs illegális migráció

Gulyás Gergely: Soros frontális támadást indított Magyarország ellen