Támogatás
vasárnap, október 13, 2024
Támogatás
Támogatás

Gulyás Gergely: Soros frontális támadást indított Magyarország ellen

a
0 komment 0 megtekintés

Soros György frontális támadást indított Magyarország ellen – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

 

  • A milliárdos tőzsdespekuláns személyesen is beszállt a magyar kormány elleni kampányba
  • Soros György a nemzeti konzultációt támadva vádaskodik, fenyeget, rágalmakat fogalmaz meg, és tagadja saját tervét
  • Az Európai Parlament tervezete nem is titkolja Soros György szerepét
  • Cecilia Wikström svéd politikus álláspontja kirekesztő és intoleráns
  • Az, hogy valami nincs az Európai Bizottság napirendjén, nem jelenti azt, hogy nem azt hajtják végre

A kormánypárti politikus arra reagált, hogy Soros György a Financial Times című brit gazdasági napilap online kiadásán megjelent interjúban egyebek mellett arról beszélt: a magyar kormány által indított kampány szándékosan félremagyarázza az ő nézeteit.

Gulyás Gergely a nyilatkozatot úgy kommentálta: eddig azt tapasztalták, hogy Soros György az általa támogatott szervezeteken, az Európai Parlamenten (EP), brüsszeli szövetségesein és alapítványain keresztül támadta a magyar kormányt és Magyarországot, de most személyesen is beszállt a küzdelembe.

Soros György a nemzeti konzultációt támadva vádaskodik, fenyeget, rágalmakat fogalmaz meg, és tagadja azt a „Soros-tervet”, amelyben ő maga tett konkrét javaslatokat a migránsok betelepítésére, a migráció legalizálására

– mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Hozzátette, Sorosnak a migrációval kapcsolatos javaslatait – „brüsszeli szövetségesein keresztül” – sikerült átvinni az EP-n. A testület egy olyan határozatot fogadott el – folytatta -, amelyet „Soros egyik szövetségese” terjesztett elő, és amely „feketén-fehéren tartalmazza a kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvótát”, az EU-ba lépő migránsok automatikus betelepítését, a felgyorsított családegyesítést – amely Németországban olyan vitákhoz vezetett, hogy úgy tűnik, a koalíció sem tud létrejönni -, és tartalmazza a betelepítést elutasító országok megbüntetésének szándékát is.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott:

az EP-tervezet olyannyira nem titkolja Soros György szerepét az ügyben, hogy a civil szervezeteket is bevonja a menekültügyi eljárásokba.

Szerinte Soros javaslatait egyre magasabb szinten és egyre többen támogatják az uniós döntéshozatalon belül. Megjegyezte, az EP-döntés előtt Soros György személyesen járt Brüsszelben, és tartott „eligazítást”, az pedig már korábban nyilvánosságra került, hogy Soros alapítványa 226 EP-képviselőt tart nyilván úgy, mint vele közvetlen kapcsolatban állókat.

A frakcióvezető úgy összegzett: Soros György azért fenyegeti most már nyíltan Magyarországot, mert a magyar migrációs politika továbbra sem akar engedni a bevándorlást támogató erőknek. A magyar kormánynak és a Fidesz-KDNP-frakciónak továbbra is az a határozott álláspontja, hogy Magyarországnak nem szabad bevándorlóországgá válnia, ezért a jelenleg zajló nemzeti konzultációnak nagy jelentősége van – mondta, a kérdőív kitöltésre buzdítva.

Azzal kapcsolatban, hogy Soros György az interjúban azt is jelezte, félti az általa támogatott civil szervezetek biztonságát, Gulyás Gergely azt közölte: Magyarországon alkotmányos keretek között civil szervezetek szabadon működhetnek, ha viszont például Magyarországot külföldön szervezetten próbálják lejáratni, akkor ezt a tevékenységet vizsgálni kell.

Cecilia Wikström svéd liberális EP-képviselőnek, az említett EP-határozat jelentéstevőjének a bevándorlással kapcsolatos véleményét kérdésre úgy kommentálta: a svéd politikus álláspontja kirekesztő és intoleráns, mert a sajátjától eltérő felfogást a bevándorlás ügyében nem tud elképzelni.

Fotó: MTI

A tőzsdespekuláns tervének több pontja támogatásra talált Brüsszelben

Arra a felvetésre, hogy Navracsics Tibor magyar uniós biztos szerint nincs „Soros-terv”, a frakcióvezető úgy reagált: Szájer József fideszes EP-képviselővel ért egyet, aki azt mondta, Navracsics Tibor jogászként pontosan fogalmaz, miszerint a „Soros-terv” nincs az Európai Bizottság napirendjén.

„De az, hogy valami nincs a bizottság napirendjén, az nem azt jelenti, hogy a bizottság nem azt hajtja végre”

– tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a hétvégén ismeretlenek megrongálták a Magyarország belgrádi nagykövetségének helyet adó épületet – egyebek mellett azt festették a homlokzatra, hogy „Szabadságot Ahmed H-nak” -, a fideszes politikus azt közölte: a Fidesz-frakció elítéli és felháborítónak tartja a történteket.

Gulyás Márton ellenzéki aktivista és társai hétvégi akcióit – például egy étterem elfoglalását – Gulyás Gergely úgy kommentálta:

„a balliberális magyar ellenzéknek jót tenne, hogy ha lenne egy-egy olyan megmozdulása, amelynek a főszereplője nem Soros György által támogatott lenne”.

Megkérdezték őt arról is, hogy a Magyar Patrióták Közössége tüntetést szervez Brüsszelbe az uniós bevándorláspolitika és Soros György szerepe ellen tiltakozva, amire azt felelte: ha valaki Soros György európai tevékenysége, a bevándorlás európai kezelése ellen tüntet, a Fidesz egyetért vele.

Az euró magyarországi bevezetését érintő kérdésre a frakcióvezető azt mondta: pillanatnyilag nincs céldátum.

„Megfelelünk ma az euróbevezetés kritériumainak, és majd eldöntjük, mikor indokolt Magyarországon az eurót bevezetni”, amikor az országnak előnyös, akkor kell csatlakozni – fűzte hozzá.

 

(magyaridok.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.