in , ,

Vajda Zoltán és az Együtt teret engedne a korlátlan bevándorlásnak

Döbbenet

Vajda Zoltán és az Együtt teret engedne a korlátlan bevándorlásnak

 

Vajda pártjának elnöke, Szigetvári Viktor 2015. szeptember 10-én kelt nyílt levelében arra szólított fel, hogy Magyarország fogadjon be 15 ezer bevándorlót.

Az Együtt egyébként egyből állampolgárságot is adna a migránsoknak, hiszen azt írták honlapjukon, „nemzeti érdek, hogy új állampolgárokra is szert tegyünk”. Szigetvári 2018 márciusában arról is nyilatkozott, hogy ők két éven belül lebontanák a kerítést.

 

Vajda tehát egy olyan pártot képvisel, amely ha lehetőséget kapna rá, végrehajtaná a Soros-tervet, vagyis lebontaná a határzárat és bevándorlóországgá tenné Magyarországot.

 

Az Együtt politikusa egyébként maga is nyíltan vállalja Soros melletti elköteleződését. 2017 nyarán ugyanis egy televíziós interjúban szó szerint az alábbiakat mondta: „Büszkén mondom, hogy a Soros-hálózatnak, vagy a Soros-katonaságnak abból a szempontból a tagja vagyok, hogy a CEU-t végeztem el.”

Mindez azt bizonyítja, hogy Vajda Zoltán megválasztása esetén veszélybe kerülnének a Kertváros békés hétköznapjai az Együtt betelepítési politikája következtében.

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

AGYRÉM – Szabó Szabolcs Csepelen és Soroksáron kezdené a migránsok betelepítését

Vona: Az egyszerű emberek olyanok, mint a papucsállatkák, vagy mint a moslékban hempergő disznók