in ,

V4: négy sikeres állam, négy sikeres történet

Kormányfői találkozó a Várkert Bazárban

A V4 a leggyorsabban fejlődő régió Európában – hangoztatta Orbán Viktor, kijelentve azt is, hogy a V4-ek nem megsegítettek, nem kérelmezők, hanem egy öntudatos közösséget alkotnak, amely legalább annyit ad az EU-nak, mint fordítva, sőt a régi uniós tagállamok valójában keresnek „a velünk való együttműködésen”.

A miniszterelnök szerint nem marad európai kereteken belül a migráció problémája, jól látható, hogy a vita az európai színtérről a világszíntérre helyeződik, és erre is választ kell adnia Európának.
Orbán Viktor a visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kormányfőinek találkozóján, pénteken Budapesten emlékeztetett: Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár már 2004-ben arról beszélt, hogy a migráció megoldás, és nem probléma, és a mostani ENSZ-főtitkár a napokban szintén azt jelentette ki, hogy a migráció jó dolog.
A kormányfő hangsúlyozta: „mi segítünk annak, akinek kell, de nem fogadunk be migránsokat, nem akarunk bevándorlóországgá lenni.”

Most kell létrehozni gazdasági értelemben is Közép-Európát, mert most van erre energia és erőforrás. A kormányfő a visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kormányfőinek találkozóján arról beszélt: ha beletörődünk, hogy az összekapcsolódás Európában mindig kelet-nyugati irányú, azzal elfogadjuk, hogy sosem lesz Közép-Európa, csak Kelet- és Nyugat-Európa.

Csak akkor jön létre gazdasági értelemben is Közép-Európa, ha az összekapcsolódás észak-déli irányban is megvalósul, különben „csak barátok leszünk” – közölte.

Orbán Viktor kiemelte továbbá az EU bővítésének jelentőségét a Nyugat-Balkán irányába, mint mondta, ha sikerül integrálni ezt a térséget, az Közép-Európát erősíti.

Gazdaságilag és katonailag is erős Európa, amelyet közös céllal rendelkező szuverén államok alkotnak – így vázolta „Európa-vízióját” Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök. Európát olyan szuverén országoknak kell alkotniuk, amelyek nemzeti szinten döntenek, de állandóan együttműködnek a többi állammal, amikor egységes, harmonizált piacot építenek ki – fogalmazott Mateusz Morawiecki.
A közös katonai erőről azt mondta: nemcsak a „keleti agresszió”, hanem a terrorizmus, a migrációs válság miatt is szükség lenne rá.

Meg kell hallgatni a tagállamok véleményét, nagyobb befolyást kell biztosítani nekik az európai döntéshozatalban – jelentette ki Andrej Babis cseh ügyvivő miniszterelnök. Andrej Babis a visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kormányfőinek találkozóján kiemelte: „depolitizálni” kellene az Európai Bizottságot és Brüsszelt, a legfontosabb szó a tagállamoké kell, hogy legyen. A legnagyobb európai ügyeknek a biztonságot, a migrációt és a szabad piacot nevezte.
Úgy vélte, mindebben a V4-es országok álláspontja megegyezik, a V4 „kitűnő projekt”, amelyet nem kell kibővíteni, ez a megfelelő méret, legfeljebb az egyes kérdésekben szövetségeseket kell találni.

A V4 négy sikeres állam, négy sikeres történet, egy Európa-párti projekt – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a V4-kormányfők pénteki budapesti csúcstalálkozója utáni panelbeszélgetésen. Robert Fico visszautasította azokat a kritikákat, amelyek abból fakadnak, hogy a V4-eknek időnként más a véleményük, például a kötelező kvótákról.

„Emiatt nem tehetnek minket vakvágányra, nem vagyunk feketebárányok” – fogalmazott, hangsúlyozva: a visegrádi országok mindig Európáért fognak harcolni, reggeltől estig, de elvárják azt is, hogy Európa meghallgassa őket.

A kvótákkal kapcsolatban azt is kifogásolta, hogy a döntéshozatalkor az Európai Unióban a belügyminiszterek tanácsán keresztül „megkerülték” az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsot.

(forrás:magyarforum.hu)

Agyhalál – Döbbenetesen nagyot hazudott Soros Orbánról

Fico: a visegrádi országok mindig Európáért fognak harcolni