in ,

Újabb Jobbik-balhé: lemondásra szólította föl egy volt jobbikos képviselő Vona Gábort

Gaby megint pórul járt

Lemondásra szólította föl Vona Gábor Jobbik-elnököt Rubi Gergely, a párt korábbi országgyűlési képviselője szerdán Pétervásárán, a pártelnök választási fórumán. 

Amikor tájékoztatója után Vona Gábor kérdések és vélemények megfogalmazására biztatta a jelenlévőket, a színpad függönye mögül előlépett Rubi Gergely. Felhívta a figyelmet, hogy míg Vona Gábor előadásában utalt rá: a jobbikos politikusok „makulátlanok”, addig Szabó Ervin, a párt egyik Békés megyei képviselő-jelöltje ügyvédi tevékenysége során bűntettet követett el, miközben „magyarokat csicskáztató cigánybűnözőket” védett.

Mindezt dokumentumokkal tudja alátámasztani

– tette hozzá Rubi Gergely. Vona Gábor válaszában kijelentette: nem mond le. Közölte: a hozzászóló a Jobbik minden kampányrendezvényét végigkíséri és megpróbálja megzavarni azokat, miközben „valamilyen furcsa ok miatt ilyenkor a Magyar Televízió is mindig megjelenik”. A párt képviselő-jelöltjére vonatkozó vád kapcsán jelezte: hazugnak tartja ezt, de ettől függetlenül meg fogja vizsgálni és amennyiben kiderül, hogy tévedett, „tudja, mi a dolga”.

Forrás: MTI; fotó: MTI

 

(forrás:pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Berlinben mindennap hét embert késelnek meg

Szijjártó keményen helyretette a román hatóságokat