in ,

Ugyanaz a külső erő számolja fel a Jobbikot, és az MSZP-t

A Jobbik még nem tudni hova csatlakozik be

A terv kész. Több éve. Már eldöntöttek mindent. A döntés nem Magyarországon született meg. Több erő, több külső erő akarja a 10 éve tartó Orbán kormány hatalmát megtörni, hol demokratikus (választások), de legtöbb esetben antidemokratikus módszerekkel (NGO-k beavatkozása, utcai erőszak, internetes manipulációk, a jobboldal hangok elnyomása). Külföldön is ugyanez a szitu. A libsik elbuktak, most bebújtak a hazug, zöld színbe, és „koalára” lépnek Ausztriában is, meg Németországban is.

Ugyanez az erő tiltja le a nemzeti hangokat az internetről. Akár többször egymás után. Schiffer András is megmondta, hogy nincsenek összeesküvés elméletek, gyakorlat van.

Meg akarják törni a magyarságot: hazugsággal, manipulációval, erőszakkal, agresszióval. Kellenek a visszavásárolt források: utalványok, szolgáltatások, víz, termőföld, kultúra, meg úgy az egész Kárpát-medence.

Erőszakkal ráerőszakolták az ellenzék pártokra a közös indulást. Összefogást a szélsőjobb és a szélsőbal között. Először a szavazók nem vették be, aztán félig-meddig igen, de úgy néz ki a Jobbik szavazótábora, és a vezetés sem bírta el. A Jobbik pár napja véglegesen behódolt az Erőnek: nem máshol, mint a The Guardiannak nyilatkozott az új Jobbik elnök, és meghajtotta fejét Soros György előtt.

Az összefogott erőket be kell csatornázni nagyobb politikai tömbökbe. A kicsiket (MSZP, Jobbik, LMP) pedig fel kell számolni. Az LMP magát felszámolja, már alig van mérhető támogatottsága. Az MSZP-t a DK zabálja fel, ezt a folyamatot Varju László és egy társa vezényli, megbízásra. A Jobbikot meg a belső ellenzék zabálja fel. A nagyobb erőkre kell figyelnünk: Momentum, és DK+szövetségesei. Ezeknek a folyamatoknak vagyunk most tanúi. Könnyebb lesz a szavazókat is terelni, és a választási rendszer szerint is több esélyük van.

Mindenki álljon készen, és tartsa szárazon a puskaport.

A hazánk, és a magyarság megmaradása a tét.

 

mindenszo.hu

 

Oszd meg másokkal is!

Pilhál az SZDSZ-es Gomperzről (Ónody Tamás)

„Nem leszünk lábtörlő”, mondta az MSZP lábtörlője