in ,

Tállai András: a kormány fellép a baloldali önkormányzatok megszorításai ellen

A Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára szerint az állam négyszázmilliárd forint adóról mondott le, hogy a válság sújtotta ágazatok vállalkozásai talpon maradhassanak.

A kormány a járvány elleni küzdelem részeként folyamatosan csökkenti az állami adókat, számos baloldali vezetésű városban, kerületben azonban emelnék a helyi közterheket. A lakosság és a vállalkozások védelmében el kellett rendelnünk az adóemelési stopot – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára a Világgazdaságnak csütörtökön, miután a kormány rendeletben tiltotta meg, hogy az önkormányzatok jövőre emeljenek a helyi adókon, új közterhet vezessenek be vagy megkurtítsák az adókedvezményeket.

Hangsúlyozta: a kormány az elmúlt hónapokban több adócsökkentésről is határozott, az állam négyszázmilliárd forint adóról mondott le, s ezt azért tette, hogy a válság sújtotta ágazatok vállalkozásai talpon maradhassanak, a munkavállalók megtarthassák állásukat. Ehhez képest egyes helyi önkormányzatok adót akarnak emelni, ami teljességgel érthetetlen – tette hozzá. A politikus külön is beszélt a fővárosról, ahol – mint mondta – „a főpolgármester százmilliárdos nagyságrendű állampapíron és több tíz milliárdnyi készpénzen ül, mégis durva adóemelést fontolgat, amit cinikus módon újraindítási adónak keresztelne el.

Tállai András szerint a baloldal válságkezelése mindig csak megszorításokból áll, így volt kormányzásuk alatt, és a jelek szerint most, a koronavírus-járvány idején is ezt az utat választották. Az államtitkár több olyan ellenzéki vezetésű kerületet, illetve települést sorolt fel a lapnak, amelyekben megemelték a közterület-használati díjakat, vagy a temetkezési, közlekedési díjakat, ahol elbocsátanak, vagy fizetést csökkentenek. Az államtitkár leszögezte: a kormány döntése nyomán a baloldali adóemelésekből biztosan nem lesz semmi, helyi adót jövőre nem lehet növelni, kedvezményt, mentességet nem lehet csökkenteni, és új teher sem vezethető be.

(MTI)

(mandiner.hu)

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Újabb megdöbbentő olvasói levél: Joe Biden sosem lesz elnök

Ha a kormány a legerősebb embereit sem tudja megvédeni operatív tevékenységgel, akkor nagyon nagy a baj