in ,

Szövegelés helyett van, aki cselekszik – Időseknek nyújt segítséget a Fidelitas

A koronavírus-járvány ideje alatt a Fidelitas fiataljai a bevásárlásban, a gyógyszerek megvásárlásában, de még a kutyasétáltatásban is segítenek az időseknek.

„A Fidelitas részéről is fontosnak tartjuk, hogy részt vegyünk a járvány terjedésének lassításában és az idősek segítésében” – nyilatkozta lapunknak a szervezet elnöke annak kapcsán, hogy a bevásárlásban, a gyógyszerek megvásárlásában, de még a kutyasétáltatásban is felajánlották segítségüket az időseknek.

„Sok fidelitasos a házi segítségnyújtási szolgálathoz jelentkezett önkéntesnek, de vannak olyan települések is, ahol saját magunk mérjük fel, hogy hol laknak olyan idős emberek, akinek nagy segítség az otthon maradásban ha mi megyünk el helyettük bevásárolni, gyógyszert kiváltani vagy épp a kutyájukat sétáltatni” – fogalmazott Illés Boglárka a kezdeményezés kapcsán.

Hozzátette: „a fővárosban és sok nagyobb városban úgy látjuk jónak, ha erről a lépcsőházak hirdetőtábláján keresztül értesítjük az ott lakókat, így ahol Fidelitasos lakik, ott szinte biztosan találkozhatnak az akcióval azok, akiknek ez most segítséget jelenthet”.

A Fidelitas felhívása egy lépcsőházban.

 

A vírusvédelmi előírások betartására is kiemelt figyelmet fordítanak

„A tagjainknak küldtünk egy ajánlást is arra vonatkozóan, hogy amikor időseknek segítünk, tartsuk be a vírusvédelmi előírásokat: ügyeljünk már a vásárlás előtt a kézfertőtlenítésre és utána a csomagot zsiliprendszerben adjuk át, kerülve a fizikai kapcsolatot, akár időben is eltolva, illetve telefonon kommunikáljunk arról, hogy mi az, amire szükségük lehet” – hangsúlyozta Illés Boglárka.

Az elkövetkező hetekben nem csak személyesen, de az online felületeinken is aktívabban foglalkozunk a vírus elleni védekezéssel. Igyekszünk mindenkinek hasznos vagy épp praktikus információkkal szolgálni, egyben mindenkit arra buzdítunk, hogy csatlakozzon a kezdeményezésünkhöz, de legfőképp tartsa be az Operatív Törzs ajánlásait, ne üljön fel az álhíreknek és ha nincs fontos dolga, maradjon otthon, mert ezzel tudunk a legtöbbet tenni, hogy mielőbb elmúljon a veszély.

 

Nemcsak a fővárosban, vidéken is segítenek

„Célunk, hogy szolidaritást vállaljunk a rászorulókkal ezekben a nehéz időkben, és szavak mellett tettekkel is segítsük a segítségre szoruló társainkat” – nyilatkozta lapunknak Rácsai Ákos és Bóka Bence, akik például Veszprémben segítik a rászorulókat. A fiatalok lapunknak nyilatkozva elmondták, már számos alkalommal vásároltak be idős embereknek, valamint segítettek kisiskolásoknak az otthontanuláshoz nélkülözhetetlen informatikai eszközök beszerzésével az önkormányzattal és a Veszprémi Szolidáris Akciócsoporttal együttműködve. „Reméljük, kezdeményezésünk példát mutat mások számára is” – fogalmaztak, majd hozzátették „veszélyhelyzet idején nincs más út, csak a szolidaritás”.

Címlapképen: Tóth Balázs és Bóka Bence

 

(mandiner.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

És akkor a bolgár Dobrev 20 db (!) maszkot vitt a Szent László kórházba

Kasza Tibi: “Ezt vagy együtt oldjuk meg, vagy nem oldjuk meg” – Videó