in ,

Szijjártó formában van: kiosztotta a német minisztert

A német miniszter sivalkodott egyet

Michael Roth, a “baloldali német államminiszter téved” – szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-nek. Szijjártó Péter kiemelte: “az európai szabadságjogok nem vonatkoznak illegális bevándorlókra, és pláne nem vonatkoznak terroristákra”.

Szijjártó Péter ezt arra reagálva közölte, hogy a német szövetségi kormány szerint aggályos a “Stop Soros” elnevezésű törvényjavaslat. Michael Roth, a külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere csütörtökön tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a kormány jogszabályjavaslatai megnehezítik, és talán lehetetlenné is tehetik a menekülteket és menedékkérőket segítő civiltársadalmi szervezetek munkáját.

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa hozzátette, hogy az aggályokat “félreérthetetlenül” kifejezésre juttatta a magyar kormány előtt.

Szijjártó Péter erre reagálva azt közölte: ez egy közismerten bevándorláspárti szociáldemokrata miniszter véleménye. “Egy olyan politikusé, aki mindig is a bevándorlás fontosságát hirdette, és aki maga is bevándorlókat akart behozni Európába a Soros szervezetekkel együtt” – tette hozzá.
A külügyminiszter kiemelte: a magyar kormány álláspontja az illegális bevándorlással kapcsolatban egyértelmű és változatlan: “az ország határait meg kell védeni, a magyar emberek biztonsága a legfontosabb”. Nem hagyják, hogy az Magyarország bevándorlóországgá váljon. Megjegyezte továbbá: azzal, hogy a magyar kormány megvédi Magyarország határait, megakadályozza azt is, hogy illegális bevándorlók újabb tömegei érkezzenek Németországba.
 

Ezért – mint megjegyezte – nem várnak köszönetet Michael Roth-tól, de a tények tiszteletben tartását elvárnák. A “Stop Soros” törvénycsomag elengedhetetlenül fontos a magyar nemzetbiztonság megvédése érdekében – szögezte le Szijjártó Péter.

(forrás:magyarforum.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

(videó) Svédek üzenik nekünk: “Ez az ország szimbolizálja a józan észt. A saját kultúrájának és népének megőrzését. Európa határainak védelmét.”

Berlusconiék koalíciós győzelmét jósolják az utolsó felmérések a választások előtt