in , , ,

Széleskörű összefogás indult a keresztért, amelyet el akar távolíttatni a francia államtanács

Több mint 35 ezer lengyel írta alá hétfő óta a CitizenGo nemzetközi katolikus civil szervezet lengyelországi irodája által az Európai Parlamentnek címzett nyílt levelet, melyben az ellen tiltakoznak, hogy a francia Államtanács elrendelte a kereszt eltávolítását Szent II. János Pál pápának a bretagne-i Ploermel város főterén álló emlékművéről.

Széleskörű összefogás indult a keresztért, amelyet el akar távolíttatni a francia államtanács

 

Több mint 35 ezer lengyel írta alá hétfő óta a CitizenGo nemzetközi katolikus civil szervezet lengyelországi irodája által az Európai Parlamentnek címzett nyílt levelet, melyben az ellen tiltakoznak, hogy a francia Államtanács elrendelte a kereszt eltávolítását Szent II. János Pál pápának a bretagne-i Ploermel város főterén álló emlékművéről.

A levél szerint a kereszt Európa gyökereire emlékeztet.

Minden, a közterek cenzúrázására tett kísérlet, mely eltávolítaná ezt az Európa számára annyira fontos jelképet, a kontinensünk alapját jelentő gyökerektől való elszakadást jelenti

– áll a petícióban. Az aláírók azt kérik, hogy az Európai Parlament tegyen intézkedéseket a kereszt franciaországi védelmére. Idézik az Európai Unió egyik alapító atyja, Robert Schuman szavait, miszerint

a demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely zsarnokságba vagy anarchiába süllyed.

A Ploërmel városában álló emlékmű üldöztetéséről a PestiSrácok.hu is beszámolt a napokban. Lengyel sajtóértesülések szerint a kisváros polgármestere olyan megoldáson gondolkodik, amely átminősítené a város főterének státuszát úgy, hogy ezt ne tekintsék köztérnek. Ezzel eleget tenne annak a követelménynek, hogy a város köztereinek világi jellege legyen, amely elvre a bírósági döntés hivatkozott.

A lengyelek és a magyarok is megmentenék a franciák által üldözött keresztet

Az emlékmű kapcsán Beata Szydlo lengyel miniszterelnök még szombaton, a hír felröppenése napján bejelentette: kormánya lépéseket tesz azért, hogy „megmentse a cenzúrázástól” a lengyel pápa emlékművét, és javasolni fogják ennek áthelyezését Lengyelországba, amennyiben ebbe a francia hatóságok és a helyi lakosság beleegyezik. A közép-lengyelországi Sochaczew járás önkormányzata ezt követően határozatot fogadott el, melyben készségét nyilvánította az emlékmű befogadására.

Szijjártó Péter csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a kormány állja a felmerülő költségeket és vállalja az adminisztrációs terheket annak érdekében, hogy II. János Pál pápa szobráról az eltávolításra ítélt keresztet Magyarországra lehessen szállítani, amennyiben a franciaországi település vezetése hozzájárul ehhez. A keresztet a budaörsi Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola fogadná be. A párizsi nagykövetségen keresztül megkeresték a bretagne-i kisváros önkormányzatát, választ azonban egyelőre nem kaptak tőlük.

Lengyelország és Magyarország egyaránt befogadná a lebontásra ítélt keresztény jelképet (fotó: belfoldihirek.com)

Mindenkinek vallásszabadság van, kivéve a keresztényeket?

A külügyminiszter nem kívánta kommentálni a kereszt eltávolítását elrendelő francia államtanácsi döntést, de úgy fogalmazott, hogy Európa jövője szempontjából „elképesztően káros” minden olyan döntés, amely képmutató módon a toleranciára hivatkozva a kereszténység visszaszorítására irányul, és keresztény szimbólumok eltávolítását rendeli el. Szijjártó szerint ellentétes Európa érdekeivel a kereszténység visszaszorítását célzó „elképesztő önfeladás”, és olyan kérdések nyílnak meg napjainkban, amely kérdések megnyitását korábban senki nem tartotta volna elképzelhetőnek, hiszen azt talán – vallási hovatartozástól függetlenül – kevesen vitatják, hogy a kereszténység az európai kultúra meghatározó része.

Valóban igaz, hogy a 21. században Európában levetetünk egy keresztény jelképet? Vallásszabadság van mindenkinek, kivéve a keresztényeket?

– tett fel kérdéseket Szijjártó Péter, és ezeket a kérdéseket sorskérdéseknek nevezte. A miniszter kiemelte, hogy Európa keresztény jellegét meg kell őrizni, az ide érkezőknek pedig el kell fogadniuk és tiszteletben kell tartaniuk a helyi törvényeket és az itt élők hagyományait.

MTI

 

(pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Én meg a Bali szigetekre akarok menni, most én is sztrájkoljak? – Éhségsztrájkba kezdenének a migránsok Görögországban, mert Németországba akarnak menni

Úgy ugrott rá az ellenzéki sajtó a miniszterelnöknek a reformáció 500. évfordulóján elmondott beszédére, mint gyöngytyúk a takonyra – Persze jól benézték