in

STOP LIBSIK, STOP SOROS – Biztonsági szempontok indokolták a Stop Soros törvénycsomagot

Biztonsági szempontok indokolták a Stop Soros törvénycsomagot

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint biztonsági szempontok indokolták a Stop Soros törvénycsomagot, mert nincs rendjén, hogy külföldről pénzügyileg támogatott szervezetek elősegítik a migrációt Magyarországon.

Dömötör Csaba csütörtökön az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta: azok a szervezetek, amelyek elősegítik a bevándorlást, hozzá kell, hogy járuljanak a határvédelem költségeihez; a mostani javaslat értelmében a külföldről kapott támogatás összegének 25 százalékát kellene befizetniük.

Elmondta: a jogszabálytervezetek megjelentek a kormány honlapján, és a társadalmi vitában civil szervezetek, pártok is véleményezhetik azokat.

Az államtitkár a törvényjavaslatok konkrét előzményei között említette a nemzeti konzultációt, amelyen több mint kétmillió ember nyilvánította ki, hogy nem kér az illegális bevándorlásból és a kvótatervekből, valamint az önkormányzati vezetők gyűlését is, amelyen egységesen kérték a kormányt, hogy lépjen fel az ügyben.

Dömötör Csaba jelezte, azt remélik, a törvény kellőképpen elrettentő erejű lesz ahhoz, hogy azok a szervezetek, amelyek különböző módokon részt vettek a bevándorlás támogatásában, hagyjanak fel ezzel a tevékenységükkel.

(MTI)

(forrás: www.kormany.hu)

Harmincezer székely zászlót osztana ki az RMDSZ

Turbóliberális Heller-sivalkodás a Spinoza házban – Heller: „Orbán egy irracionális gonosz zsarnok”