in ,

Stefka István a Momentumról: A rombolás megszállottjai

Különleges anyagból vannak ezek gyúrva

Különleges anyagból vannak ezek gyúrva, akárcsak a kommunisták. Nem térülnek el, nem zavarja meg őket semmi, angyali, földöntúli  arccal mosolyogva rombolnak, pusztítanak.

Mekkora hittel, lobogó hajjal magyarázták, hogy nem kell nekünk olimpia, minek az, micsoda rútság, csak írják ezt a papírlapot itt alá! S elhitték néhányan balgán, kicsit többen, mint kellett volna. És lőn, nem lett olimpia. Elhitték maguk is, hogy jó ügyet szolgálnak, mert mögöttük ott állt Soros György arany ostorral, a nyitott társadalom ostorával.

De mindig akadnak olyanok, akiknek csak ez kell: a rontás, az irigység mániája, amiben látni vélik szűk agyukban, hogy több lélegeztetőgép lesz, több CT. Ezt látták akkor is a nyomorultak, amikor anno szétverték a kommunizmus jegyében a paraszti társadalmat, kifosztották a tulajdonukból a magyar gazdákat, a magyar embereket és beterelték őket a kolhozokba, a téeszcsékbe, a gyárakba. Szinte élvezték, hogy akik munkájuk révén lovat, tehenet, bárányokat neveltek, földjüket művelték, vagy saját tulajdonukban ipari, kereskedői munkát végeztek, azokat most éppen olyan mélyre süllyesztették, amitől ők nem tudtak megszabadulni, netán dologtalanságuk miatt nem akartak felemelkedni.

Mai reinkarnációjuk a Momentumosok.

Vegyes társaság, de vezetőik zömmel külföldön születtek, külföldi, nyugati iskolákba, egyetemekre jártak. Magyarul gyökértelenek, idegen nekik Magyarország. Rájuk a multikulti hat, szeretnék, ha olyan lenne hazánk, mint Kanada, az Egyesült Államok vagy Nyugat-Európa nagyvárosai, akár Berlint, Hamburgot, Brüsszelt, Párizst vagy Amszterdamot említhetnénk. Itt találhatók a drog, a szexuális aberráció központjai. Nem véletlen, hogy vonzódnak a mássághoz, a meleg- és gendervilághoz… Befogadók, de csak más szakállára. Népi mondás szerint más f….val verik a csalánt.  Ők azok. Az is jellemző rájuk, hogy a való élettől távol állnak, belvárosban laknak, belvárosiak. Szűk, de erőszakos réteget képviselnek. Eddigi minden megmozdulásuk erre vall.

A Momentum a kis SZDSZ, amelyik naggyá akarja kinőni magát. Faltörő kosként használják az ultraliberálisok, az MSZP bolsevistái, az egykori MSZMP-t és a KISZ KB-t képviselő Demokratikus Koalíció Gyurcsány vezetésével és a többi kis libsi pártocskák.

Érdekes módon a Jobbik fiatal fasisztái, bolsevistái kokettálnak a legjobban a Momentummal. Ebből még kijöhet valami. Ha Cseh Katalinékat, Dobrev Kláráéket, Donáth Annáékat látod Magyarország ellen lobbizni az Európai Unióban, akkor akár Károlyi Mihályékat, Jászi Oszkárékat, Bőhm Vilmosékat láthatnád a Népszövetségben vagy a világ nyugati felén, amint lejáratják Magyarországot.

Nincs a világon még egy olyan ország, mint Magyarország, ahol az ellenzék saját nemzete ellen áskálódik. Ezt csinálták negyvenöt éven keresztül a Rákosi és a Kádár rendszer beépített emberei, vazallusai is.

Céljuk a rontás, a rombolás.

Ezek a gépszerű, érzéketlen momentumos emberek, maradjunk abban: percemberkék, nagyon félnek a családtól, mint a nemzet megtartó erejének legkisebb és legerősebb egységétől. Ezért most célba vették a karácsonyt, a család, a béke, a nyugalom, Jézus születésének ünnepét. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke újabban beviszi a politikát, a veszekedés lehetőségét a szent ünnepbe. Fegyőr olyan megoldást is kínál, miszerint miként érhető el, hogy a fideszes rokonok ne szavazzanak többé a szerinte „korrupt és múltszázadi Fideszre”.

Többek között ezeket javasolja:

  • Beszélgess velük az elvándorlásról, olyan embereket is említs meg, akiket ismernek.
  • Állítsd át a kezdőlapjukat a neten, (szerinte sokaknak még mindig a „kőkemény propagandát nyomó Origo” az) lehetőleg az Index, a 444 vagy a hvg egyikére.
  • A televíziójukon az egyes csatornát – amennyiben ez az M1 vagy a TV2 – állítsd át az RTL Klubra vagy a National Geographicra. Az ajándékot csomagold „független” újságba, például a Magyar Hangba.

Ez a sz….zi társaság most már az emberek magánéletébe is be akar hatolni.

Ideje felébredni fiatalok! Álomvilág, amit ezek ígérnek. Nem én mondom, hanem ugyancsak a PestiSrácok.hu-n Maróth Miklós professzor a multikulti világ csábításáról. Csak itt már nemcsak rólunk felnőttekről van szó, hanem a Ti jövőtökről. Ezek a momentumos fiúk az átverés nagy bajnokai minden erkölcsi felelősség nélkül. A jövőtökkel játszanak. Jelszavuk: engem jól megfizetnek, nekem jó lesz! De hogy nektek?

(Stefka István, azoreg.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Fischer Ádám: feudális, tapló nép a magyar, amelyik nem való az Európai Unióba – Te mit üzensz Fischer Ádámnak?

Nem stadion – 2020 elején óriásberuházás érkezik Nyíregyházára