in ,

Soros György rombol, kárt okoz, és magyar családok százezreit sodorta nehéz helyzetbe

jelentette ki Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján

Fidesz: Soros György rombol, kárt okoz és magyar családok százezreit sodorta nehéz helyzetbe

 

 

Soros György rombol, kárt okoz, és magyar családok százezreit sodorta nehéz helyzetbe – jelentette ki Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

 

A kormánypárti politikus értékelése szerint Soros György az elmúlt napokban frontális támadást intézett Magyarország ellen, amiért az nem kíván bevándorlóországgá válni, s már nemcsak az általa finanszírozott civil szervezetek és a vele szövetséges EP-képviselőkön keresztül teszi azt, hanem személyesen is.

A szóvivő az üzletember RTL Klubnak adott nyilatkozatára úgy reagált: Soros György igyekszik magát a magyar nép nagy barátjának feltüntetni, miközben kárt okoz, rombol és magyar családok százezreit hozta nehéz helyzetbe.

Azt mondta: a „milliárdos spekuláns” egész életében mások tönkretételével szerezte vagyonát. Példaként hozta, hogy a gazdasági válság mélypontján intézett támadást a legnagyobb hazai bank, az OTP ellen, amelyet tőzsdei manőverekkel igyekezett gyengíteni arra játszva, hogy jelentős haszonra tegyen szert.

Ezzel a spekulációval több száz milliós hasznot ért el, miközben óriási kárt okozott a pénzintézetnek és veszélybe sodorta a devizahiteles családokat – tette hozzá Puskás Imre, jelezve: a pénzügyi felügyelet is megállapította a szándékos károkozást és közel 500 millió forint bírságra kötelezte őt.

A milliárdos minden vagyonát, hatalmát, befolyását népek és országok meggyengítésével, tönkretételével érte el – hangoztatta a szóvivő.

A Soros-terv és Soros György „nyílt társadalma” megint mások tönkretételéről szól – vont párhuzamot Puskás Imre, kifejtve: el akarják árasztani migránsokkal Európát, hogy legyengítsék a nemzetállamokat. Ha az elképzelés sikerül, akkor olyan központi politikai-gazdasági hatalom jön létre Európában, amely támogatni tudná a spekulánsokat, Soros György pedig tovább növelné vagyonát.

Ennek jelei már látszanak Európában – mondta a kormánypárti politikus, megemlítve a közbiztonság és az életminőség romlását, a terrorveszélyt és az európai emberek hétköznapjait nehezítő kulturális és együttélési problémákat.

Puskás Imre a Soros-terv megakadályozását sürgette és azt kérte, aki még nem tette, töltse ki a nemzeti konzultációs kérdőívet, hogy a kormány minél nagyobb támogatás érezhessen maga mögött a Soros-tervvel szemben.

A szóvivőt kérdezték arról, hogy Soros György szerint a kormány félrevezeti az embereket. Az erre vonatkozó nyilatkozatot a valóság tagadásának minősítette, jelezve: éppen az Európai Parlament múlt heti fejleményei igazolják, amit a kormány állít. A konzultációban felvetett kérdések valóban megtörténnek, e mentén születnek a döntések az EU-ban – tette hozzá.

Arra a kérdésre pedig, hogy Soros György azt állítja, felülvizsgálta korábbi megnyilvánulásait, Puskás Imre azt válaszolta: leginkább maga a milliárdos erősítette meg, hogy állításokat tett a migránsok betelepítésével kapcsolatban, csak most nem évi 1 millió, hanem 300 ezer ember befogadásáról beszél.

Faggatták arról is, hogy Budai Gyula, az igazságügyi bizottság fideszes alelnöke egy bekapcsolva maradt mikrofonba a bírókra utalva azt mondta: „komcsi mindegyik”.

A szóvivő közölte: a Fidesznek nincs hivatalos álláspontja az ügyben, nincs tudomásuk az igazságszolgáltatás területén dolgozók pártpreferenciájáról. A politikus Budai Gyula – mellette ülőnek súgott – mondatait néhány enyhe ítélet miatti indulatnak tulajdonította.

 

(magyaridok.hu)

Jurák Kata – Soros György utasításait hűen követi a világsajtó

De csak azért, mert a soros-propaganda szerint „NÉGYMILLIÓ szegény van az országban” – Milliárdokat nassolunk el év végén