in

Pörög a nemzeti konzultáció

A múlt héten több tízezer kitöltött kérdőív érkezett, ami azt mutatja, hogy még sokan szeretnék kifejteni álláspontjukat a kérdésben, ezért határozott úgy a kormány, hogy péntekig meghosszabbítja a határidőt – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Völner Pál politikus, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára 2017.02.21. Fotó: Horváth Péter Gyula

A múlt héten több tízezer kitöltött kérdőív érkezett, ami azt mutatja, hogy még sokan szeretnék kifejteni álláspontjukat a kérdésben, ezért határozott úgy a kormány, hogy péntekig meghosszabbítja a határidőt – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

 

Völner Pál a Magyar Időknek adott interjújában úgy vélte, hogy Hadházy Ákos, az LMP társelnöke – aki szerint sokkal kevesebben vettek részt a konzultációban, mint ahogy azt a kormány állítja – szándékosan összekeveri a beérkezett kérdőívek számát a feldolgozott és kiértékelt ívek számával. Péntekig 1,755 millió kérdőívet küldtek vissza az állampolgárok postai úton, 156 ezren pedig az interneten mondták el véleményüket.

Fotó: MTI Fotóbank

Völner Pál szerint minapi felszólalásával Soros György “bizonyította, hogy ő maga és nem más áll a mögött a terv mögött, amely sok millió migránssal árasztaná el Európát”.

Magyarországra az elsők között küldene migránsokat az Európai Parlament által megszavazott javaslat, az előterjesztés ugyanis kimondja, hogy először azokat a tagállamokat kell feltölteni illegális bevándorlókkal, amelyek a korábbi kvótadöntés alapján nem vettek át migránsokat”

– emlékeztetett az államtitkár.

Völner Pál szerint az uniós képviselők közül több mint 220-at tartanak a jól értesültek a milliárdos emberének. Arra a kérdésre, hogy Sorosnak miért érheti meg a migránshullám felkorbácsolása, Völner Pál azt mondta:

a migrációs folyamat alkalmas arra, hogy meggyengítse a nemzetállamokat, kormányokat hozzon kiszolgáltatott helyzetbe, mindeközben elvegye a lakosság biztonságérzetét. Instabil politikai helyzetben továbbá bármikor megmozdíthatók az árfolyamok, amivel kiválóan lehet keresni”

– fűzte hozzá.

(Forisek Ádám, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hadházy hülyén áll a 4 méter magas konzultációs dokumentum halom előtt, és közben hazudik

Fidesz: Szél Bernadett futószalagon tárgyal Soros embereivel – Szélnek is megjött az utalás