in , ,

Pofáraesés! És akkor Gyurcsányné teljesen leégett – Nem lesz európai minimálbér!!! – Videó

Ez ciki

Mindenszo.hu kommentár:  Úgy ahogy Európai Nyugdíjak sem lesznek Magyarországon, ugyanúgy nem lesz Európai Minimálbér sem! Ez eddig Gyurcsányné legnagyobb pofáraesése! Ezek hazudnak reggel, éjjel meg este!

 


Nem lesz európai minimálbér – tudatta Dobrev Klára brüsszeli szociáldemokrata párttársa európai parlamenti meghallgatásán. Nicolas Schmit munkahelyteremtésért felelős biztosjelölt világossá tette: egyáltalán nincs tervben a Közösségen belüli kötelező legkisebb munkabér bevezetése.

“Márpedig Európai minimálbér lesz. Európai minimálbér-szabályozás lesz. És ennek különösen ebben az országban, Magyarországon irtózatosan nagy jelentősége van.”

– jelentette ki Dobrev Klára, EP-képviselő, az Új Köztársaságért Alapítvány konferenciáján.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Dobrev Klára erről beszélt. A DK-s képviselő hónapok óta a Közösségen belüli kötelező legkisebb munkabér bevezetésével kampányolt. Szeptember elején pedig a közösségi oldalán is megírta, hogy az Európai Bizottság új elnöke támogatásáról biztosította az ügyben a magyar képviselőt. Dobrev még azt is hozzáteszi, Ursula von der Leyen válasza mindent elmond az EU-n belüli erőviszonyokról, hiszen az az ember, akit a Fidesz is megszavazott, a DK programjának megvalósításáért dolgozik.

Ennek ellenére a DK-val egy európai pártcsaládban ülő szociáldemokrata Nicolas Schmit, akit von der Leyen a munkehelyteremtésért felelős biztosi posztra jelölt, európai parlamenti meghallgatásán kijelentette: egyáltalán nincs tervben a Közösségen belüli kötelező legkisebb munkabér bevezetése.

“241 millió ember dolgozik jelenleg az Európai Unióban, ami rekordmagas szám. A munkanélküliség folyamatosan csökken, de nem minden tagállamban, és nem minden régióban. Garantálunk kell, hogy a munkáért olyan fizetést kapnak az emberek, ami megfelelő megélhetést biztosít nekik. Ez azonban nem egy egységes uniós minimálbért jelent, hiszen figyelembe kell venni a a tagállamok szociális modelljei közötti különbséget.”

– mondta Nicholas Schmit, munkahelyteremtésért felelős biztosjelölt, aki hozzátette, Brüsszelnek soha nem állt szándékában beleszólni a tagországok bérpolitikájába, és ez nem is fog változni.

 

(hirtv.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Gyanús port tartalmazó levelet kapott a Fidelitas budapesti elnöke – Borbély Ádám szerint a baloldal ősbolsevik módszerekkel és megfélemlítéssel kampányol Zuglóban – Videó

Most kaptuk: És akkor Bangóné betört a Fidesz irodájába