in ,

Pilhál sommás véleménye az MSZP-s zárt osztályról!

Zárt osztály

Szombaton tartja soron következő tisztújító kongresszusát az MSZP. Afféle nosztalgikus kabaréra gondoljunk, egyetlenegy lista lesz, azon is csupán a jelenlegi pártelnök Tóth Bertalan, valamint Kunhalmi Ágnes választmányi elnök neve szerepel, ők lehetnek a párt első – nagy csinnadrattával beharangozott – társelnökei. Hogy ne legyen túl bonyolult a ceremónia (népesebb a kínálat), azt maga a regnáló vezér intézte el, trükkök százaival úgy keverte a kártyát, hogy a nála jóval esélyesebb Mesterházy Attilát már a rajt előtt ellehetetlenítse – aki ezek után nem is vesz részt a bohózatban. A párttagok egy harminc év óta nem alkalmazott, úgynevezett zárt listás formában szavazhatnak a párt vezetőire. Mint a zárt osztályon. Tóth vezér nem bízta a dolgot a véletlenre: nemes egyszerűséggel feloszlatta a Mesterházyt támogató legnépesebb szervezetet, régi bolsevik hagyomány az ilyen.

A forradalom felfalja a saját gyermekeit.

Úgy hírlik, hogy a várható új elnökségben Tóth atyafi régi komálósai kapnak helyet, a Mesterházy Attilát nyíltan támogatókat még a közelből is elzavarják, helyükre méltán ismeretlen mamelukok érkeznek majd. Körvonalazódni látszik az alvezéri társulat is, a bozótharcos Komjáthi Imre állítólag elnökhelyettesi, a sajtó elől italboltba menekülő Gurmai Zita középtávfutó pedig alelnöki posztot kap. A megmaradt épeszűek sokkot.

Hozzáteszem, bárkik alkotják is majd az élcsapat vezérkarát, felmérések szerint 2022-ben aligha jutnak be az Országgyűlésbe. Legföljebb valamelyik szervezett turistacsoport hétvégi látogatásainak egyikén, vizsgázott idegenvezető kíséretében.

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Hivatalos: Kunhalmi Ágnes súlyos fóbiában szenved! Mutatjuk a részleteket

Biztonságpolitikai szakértő: Gerald Knaus célja világos: Orbán Viktort kiiktatni