in ,

Őszintén kívánjuk az EU mielőbbi felbomlását!

Íme az indokok

Bajban ismerszik meg a barát, tartja a mondás. Egy vészhelyzet kellős közepén tudjuk meg igazán, kikre számíthatunk, és kikre nem, mert a vírus nem válogat. De az EU igen. Az EU válogat. Vannak országok (nem tagjai az EU-nak) akiknek segít, és vannak országok, akinek nem (EU tagországok).  Felsorolunk néhány okot, ami miatt úgy gondoljuk hogy az Európai Uniónak nevezett haszontalan, gyilkos, ócska tákolmányt fel kell oszlatni!

 

 

Jogi okok

Néha betartják a kétharmados szavazásokra vonatkozó szabályokat, néha (amikor Magyarországot kell pl. elítélni) meg nem. Jogszerűtlen intézkedések, belügyekbe való beavatkozások, és még egy ilyen súlyos járvány esetén is azzal foglalkoznak, hogy a magyar koronavírusellenes törvény jogszerű-e és arányos. Az olaszok humanitárius segítséget kértek az EU-tól, az EU meg nem segít. Aztán azt hazudták, hogy 2 ezer milliárd forintot kap Magyarország a védekezésre. Nem kap, íme a bizonyíték, hogy nem kapunk egy fillért sem védekezésre:

Az EU jogi szempontból nem létezik, halott, kimúlt.

 

Politikai okok

Miközben pénzügyi segítséget nyújt az EU nem EU tagországoknak, mert „jajj szegény migránsok, segítsük őket a bajban”, addig az EU tagállamait ez az aljas társaság cserben hagyta. Elég csak az olaszokat megnézni. A szíriai menekülteket befogadó országok – Jordánia, Libanon és Irak – a koronavírus-járvány miatt még nehezebb helyzetbe kerültek az EU szerint. Az unió segélycsomagja több mint 200 millió euro-t tesz ki. Ugyanúgy pénzeli az EU Afrikát is, az EU tagállamok rovására. De itt vannak az aljas, embertelen politikai támadások a járvány és a súlyos veszélyhelyzet idején. Azzal vannak elfoglalva az EU bürokratái, hogy Magyarország hogyan törvénykezik, betartják-e az emberi jogokat, és egyéb, előre megfogalmazott vádakkal támadnak. Sőt, egyesek újra követelik, egy ilyen helyzetben követelik, hogy a Fideszt zárják ki a Néppártól. Ez most nekik a legfontosabb! Sem pénzbeli, sem jogi, sem politikai segítséget nem kaptunk az EU-tól!

Az EU politikai szempontból, halott, nem létezik, kimúlt.

 

Emberi okok

Európaiak tízezrei halnak meg ezekben a napokban, száz és százezrek fertőződnek meg, és két hónap után is csak annyira tellett az EU-tól, hogy Von der Leyen kioktat minket (miközben az EU himnuszát dúdolgatja), hogy hogyan is kell kezet mosni:


Miután az EU első embere megtanította nekünk, hogy kell kezet mosni, csendben, embertelenül nézi az európaiak haláltusáját, ahogy egy gyilkos vírus lemészárolja a kontinens állampolgárait.

Az EU emberi szempontból is halott.

 

 

 

Őszintén kívánjuk az EU mielőbbi felbomlását!

 

mindenszo.hu

 

Oszd meg másokkal is!

Itt a bizonyíték! Ennyit kaptunk az EU-tól védekezésre! Semmit! Egy nagy nulla!

Salvini: Szürreális a magyar kormány elleni támadás