in ,

Óriási az érdeklődés Orbán Viktor székesfehérvári kampányzárója iránt

Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet a Fidesz pénteki székesfehérvári kampányzáróján

Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet a Fidesz pénteki székesfehérvári kampányzáróján, ahová az előzetes jelzések szerint rengetegen érkeznek majd Magyarországról és határon túlról is.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármesterének bejelentése szerint már előzetesen is nagyon komoly érdeklődés mutatkozik az esemény iránt.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Nemcsak Székesfehérvárról és Fejér megyéből, hanem az egész országból és országhatáron túlról számos helyről jelezték már többen, hogy részt kívánnak venni a rendezvényen.

A Városház tér és környéke biztosan megtelik a másfél órás program idejére – tette hozzá.

A városvezető elmondta, hogy a kampányzáró eseményen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Vargha Tamás (Fidesz-KDNP) képviselőjelölt házigazdaként szól az egybegyűltekhez, míg a város nevében polgármesterként ő mond majd köszöntőt. Megjegyezte, hogy elképzelhető egy meglepetésvendég felszólalása is, de az még egyeztetés alatt van.

Akinek fontos Magyarország sorsa, a vasárnapi választás eredménye, jelen lesz a pénteken 17 órakor kezdődő eseményen. Ki kell mondani akkor is, hogy tiszteljük, szeretjük ennek a nemzetnek és városnak értékeit, hagyományait és meg is fogjuk ezeket őrizni”

– mondta Cser-Palkovics András.

(forrás: Vincze Viktor Attila, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

A bizonytalan szavazók közül is sokan támogatják Orbán Viktort

Trump: a hadsereggel fogjuk védeni határainkat – Biztos Trump is Fideszes