in ,

Nyomoz a rendőrség nőverő Juhász Péter után

Személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az Együtt elnöke, Juhász Péter ügyében a rendőrség – tudta meg a pestisracok.hu a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól

Nyomoz a rendőrség Juhász Péter után

Az Együtt elnökét egy hónapja Tényi István jelentette fel kényszerítés, súlyos testi sértés, kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt.

A rendőrség személyi szabadság megsértésének gyanújával indított eljárást.

Tényi István a lap által megismert feljelentésben azt hangsúlyozta, hogy

a politikus nem csak egykori élettársával volt erőszakos, de a nő jogi képviselőivel is, a nő új barátját is rendszeresen fenyegette, sőt, közvetetten gyerekeit is folyamatos lelki nyomás alatt tartotta.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az iratok szerint a politikus többnyire zárt helyeken – a lakásában, kocsiban, sőt gyakran a gyerekei társaságában – szívott marihuánát.

Juhász Péter korábban már elismerte, hogy dulakodott volt élettársával, de szerinte a nő támadt rá, ittasan.

(forrás: Tóth  Dalma, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Csernyik Attila, Jobbikos aktivista szidja a Facebookon a Fideszesek anyját – Üzent a Békemenetnek is

Becsikult Kari Geri – Ausztriában tett hitet a bevándorlás mellett Karácsony Gergely