in ,

Nem stadion – Ilyenek lesznek a budapesti szuperkórházak – Leesett az állunk

Nem találjuk a szavakat

Tágas és világos belső terek, egy- és kétágyas kórtermek, valamint a jelenleginél sokkal jobb munkakörülmények jellemzik majd a három leendő fővárosi szuperkórházat.

 

Fontos mérföldkőhöz érkeztek a fővárosi centrumkórházi beruházások tavaly decemberben, amikor kihirdették a tervpályázatok eredményét. Az első kapavágásokig azonban még komoly munka van hátra.

Cserháti Péter, az Egészséges Budapest program (EBP) miniszteri biztosa a Magyar Időknek adott nyilatkozatában elmondta, jelenleg még csak tervkoncepciók léteznek a három szuperkórházra: látványtervek, strukturális elképzelések, ezek alapján készül majd el a végleges tervkoncepció, amelyet várhatóan jelentés formájában mutatnak be a kormánynak.

A Dél-pesti Centrumkórház terve. Kép forrása: Zoboki Építésziroda

Ezt követően készülhetnek el a kerületekkel, a fővárossal és a szakhatóságokkal egyeztetett engedélyes tervek, majd legvégül a kiviteli tervek”

– ismertette a miniszteri biztos.

Cserháti Péter szerint ezek azért fontosak, mert azokban már pontosan meg kell határozni a várható költségeket, vagyis akkor látható, hogy az egyes beruházások mennyibe kerülnek. A folyamatos monitoring során a kormány rendszeresen észrevételezheti a terveket, javaslatokat tehet további műszaki, szakmai és egyéb szempontok figyelembevételére.

A Dél-pesti Centrumkórház terve. Kép forrása: Zoboki Építésziroda

Mindhárom centrumkórháznak a sürgősségi ellátás csúcsintézményének kell lennie, hiszen az alapelvárás velük szemben az, hogy

az év minden napján és minden órájában alkalmasak legyenek a súlyos állapotú betegek fogadására.

A Dél-pesti Centrumkórház terve. Kép forrása: Zoboki Építésziroda

A centrumkórházak kialakításánál ezért úgy kell megtervezni a betegutakat, a diagnosztikát és minden egyebet, hogy például tarthatók legyenek azok az időablakok, amelyeken belül egy ­stroke-on vagy szívinfarktuson átesett, illetve egy súlyos koponyasérült ellátását meg kell kezdeni.

A CT-t, az MR-t, a labort, a sokktalanítót, a sürgősségi műtőket, az intenzív ellátást ennek kell alárendelni. A sürgősségi ellátásnak ráadásul teljesen el kell különülnie a hotelrészlegtől és a járóbeteg-forgalomtól”

– húzta alá Cserháti.

A szuperkórházak tervezésénél figyelembe kell venni a betegkomfortot és a higiénés szempontokat is, ezeket szolgálják egyebek mellett az egy- és kétágyas, illetve rugalmasan változtatható nagyságú kórtermek.

A Dél-pesti Centrumkórház terve. Kép forrása: Zoboki Építésziroda

Elvárás ma már a modern, tágas, barátságos kórházi miliő is, hogy lehetőség szerint minden betegszoba kapjon természetes fényt, de a kórházi dolgozók munkakörülményeit is minden korábbinál jobban igyekeznek javítani például azzal, hogy a nővérpultokat a kórtermekhez közelebb helyezik el.

Mindhárom centrumkórházat ezek figyelembevételével tervezik, ahogyan szerepel az elképzelések között az is, hogy az intézmények már egyfajta egészségplázaként funkcionálnak, éttermekkel, gyógyszertárral, segédeszközboltokkal és számos, az egészség megtartását vagy helyreállítását támogató egyéb szolgáltatással.

(forrás: Horváth Tamás, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Hülyék 2019 – Gréczy Zsolt fenyeget és százezres tüntetésről fantáziál

Ultraciki – Így készült a SZRTÁJK felirat – Videó