in ,

Nem stadion – Ifjúsági bajnoksággal mutatkozik be Kaposvár új versenyuszodája

A Fertődi Építő és a Magyar Építő kevesebb, mint két év alatt készült el a 800 férőhelyes lelátóval felépített uszoda munkálataival

2017 júniusában számoltunk be arról, hogy elrajtolt Kaposvár új versenyuszodájának építkezése, most pedig átadták a 4,5 milliárd forintos beruházásban elkészült modern épületet. A Csik Ferencről elnevezett új létesítmény az eredeti terveknek megfelelően, az Magyar Úszó Szövetség Országos Ifjúsági Bajnokságának megrendezésével kezdi el a működését: a verseny szerdán rajtol el és szombatig tart majd.

 

 

A Fertődi Építő Zrt. és Magyar Építő Zrt. munkájával 50 méteres, tízpályás medencével és 800 férőhelyes lelátóval épült meg az uszoda. A projektben többek között evezős tanmedencét, valamint parkolót is kialakítottak. A beruházás azért vált szükségessé, mert a Virágfürdőt kinőtte a somogyi megyeszékhely, ahol több mint nyolcszázan űznek vizes sportokat és évente ezren tanulnak meg úszni.

 

Közel 50 méteres gerendák erősítik az épület szerkezetét

Az új uszoda felavatási ünnepségének hangulatát a városi Csiky Gergely Színház művészeinek irészvétele is emelte. A szecessziós kulturális palota felújítása szintén most zajlik úgyszintén a Magyar Építő munkálataival – itt a cég a ZÁÉV Zrt.-vel közös konzorciumban dolgozik. Az eseményen a Magyar Építő vezérigazgatója, Szikszai Zoltán is részt vett.

Szikszai Zoltán

 

Kaposvár a fénykorát éli

Az ünnepségen Szita Károly, Kaposvár polgármestere erre a beruházásra is utalva elmondta, hogy a város a fénykorát éli, a néhai polgármesteréről elnevezett és a Modern városok program helyi forrásait is magába foglaló, mintegy 190 milliárd forintos Németh István programmal az évszázad beruházás-együttesét valósítja meg.

 

 

Lázár János országgyűlési képviselő felszólalásában megemlítette a közelben épülő 67-es gyorsforgalmi utat, amelynek hamarosan átadják egy szakaszát.

„Somogyország fővárosa közelebb kerül a világhoz, megközelíthetőbb, jobb hely lesz”

– közölte.

Az uszodafejlesztésről a bokrétaünnepség idején stábunk videóriportot készített, ahol kiderült: már a szerkezetkész állapot eléréséig bedolgozásra került 7200 köbméter beton és 680 tonna betonacél, valamint elhelyezték az épület 16 db, 49 méter hosszú főtartóját is.

(Szabó Ákos, magyarepitok.hu)

Rendőrökre támadt, gyanúsított lett az új SZDSZ elnöke

Nem stadion – Budai kórházban adott át új épületszárnyat a Market