in ,

Nem stadion – Budai kórházban adott át új épületszárnyat a Market

A Szent Ferenc Kórház közel nulla energiaigényű új épületében 40 pácienst tudnak elhelyezni, a kerület négy háziorvosi rendelője is ideköltözik

Budapesten átadták a Szent Ferenc Kórház új épületszárnyát. A kórház jelenlegi befogadóképességét megduplázó projektet a Market Építő Zrt. kivitelezte a budai II. kerületben, a Széher úton található intézményben.

 

A korábbi közbeszerzési adtok szerint a közel nulla energiaigényű új épületben

  • kétágyas, külön fürdőszobás kórtermeket,
  • képalkotó diagnosztikai részleget,
  • új szakrendelő- és családorvosi helyiségeket,
  • valamint rehabilitációs tornatermet alakítottak ki.

A mintegy 1700 négyzetméteres új épületben 40 pácienst tudnak elhelyezni. A kerület négy háziorvosi rendelője is ideköltözik.

A kórház kardiológiai rehabilitáció területén Közép-Magyarország kétmillió fős lakosságát látja el, emellett egyházi kórházként az egész országból fogad betegeket.

A projekt a kormány közel 3 milliárd forintos támogatásával valósult meg. Az eseményen Varga Mihály pénzügyminiszter is részt vett. A tárcavezető elmondta, a kórház bővítése folytatása az egyházi egészségügyi fejlesztéseknek és az Egészséges Budapest Programnak. Hozzátette, utóbbi megvalósítására a kormány az elmúlt két évben 70 milliárd forintot biztosított, idén pedig 42 milliárd forintot fordít rá.

(Hegedűs Gergely, magyarepitok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Nem stadion – Ifjúsági bajnoksággal mutatkozik be Kaposvár új versenyuszodája

Bréking! – Két hajó összeütközött a Dunán a Parlamentnél – Több halott