in ,

Nem stadion – Félmilliárdos fejlesztési támogatást kapott a Bajcsy-Zsilinszky Kórház – Videó

Több mint félmilliárd forint fejlesztési forráshoz jutott a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet az Egészséges Budapest Programból (EBP)

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön a helyszínen, sajtótájékoztatón elmondta: az EBP olyan nagyívű kórházfejlesztési program, amilyen nem volt az elmúlt évtizedekben Budapesten és Pest megyében.

Kitért arra, hogy a csaknem kétmillió ember ellátásáért felelős Bajcsy-Zsilinszky kórházban húsz éve kezdte meg működését a szívkatéteres labor, amely most két csúcstechnológiájú speciális röntgenkészüléket helyezhetett üzembe a támogatásból.


Az államtitkár elmondta, lehetősége nyílik az intézménynek százötven számítógépet és nyolcvan monitort is lecserélni, megjegyezve, hogy digitális egészségügyről a hozzá tartozó modern eszközök nélkül nem lehet beszélni.

Horváth Ildikó kiemelte, azon dolgoznak, hogy a következő években közelítsenek az európai szintű bérezéshez az egészségügyben. „Megtettük az első lépéseket a szakdolgozók bérezésénél, és ezt folytatni fogjuk az orvosbérek rendezésével” – fogalmazott.

Horváth Tamás (Fidesz-KDNP), a XVII. kerület, Rákosmente alpolgármestere azt mondta, a két új berendezéssel nagyban fog nőni a betegbiztonság. Jelezte, az önkormányzat is mindent megtesz azért, hogy javuljon a kórház ellátási területéhez tartozók egészségügyi ellátása, épül a Bajcsy-Zsilinszky kórház új épületszárnya, és Rákosmentén is korszerűsödni, bővülni fog a szakrendelő.

Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója mérföldkőnek nevezte a mostani műszerátadást, és a tervek szerint az egész kórház megújul majd.

A X. kerületi Maglódi úti központi telephelyen új épületszárny épül a járóbeteg-szakrendeléseknek, Rákosmentén is megújul a szakrendelő, és a közigazgatási határon kívül eső, de a kórházhoz tartozó monori és a gyömrői rendelő teljes felújítása, korszerűsítése is szerepel az EBP-ben – ismertette.

Elmondta azt is, hogy évente kétezer szívkatéteres beavatkozást és több mint kilencszáz perifériás érkatéteres eljárást végeznek. Az elmúlt időszakban 35 százalékkal nőtt az intézményben ellátott infarktusos betegek száma, a kórházi halálozás ezzel egyidejűleg 34 százalékkal csökkent, ami nagyon fontos adat – jegyezte meg. Hozzátette: a tervek között szerepel a szívkatéteres labor továbbfejlesztése is.

(hirtv.hu)

Szakonyi szerint minden fideszes lop – Van egy üzenetünk Szakonyinak – Videó

Nem stadion – Átadták a megújult fővárosi Podmaniczky teret