in ,

Nem stadion – Elkészült az első húsz hazai gyártású InterCity kocsi – Az ellenzék hallgat

Elkészült a MÁV-Start Zrt. első húsz, saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity kocsija

Elkészült a MÁV-Start Zrt. első húsz, saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity kocsija a szolnoki vasúti járműjavítási telephelyen – jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Homolya Róbert elmondta: augusztusban elkezdődhet további hetven, belföldi forgalomra tervezett IC+ összeszerelése, amihez a saját forrás mellett kormányzati költségtérítést is kap a vasúttársaság.

 

Közölte: a több mint ötvenszázalékos hazai beszállítói aránnyal épülő új flotta nemcsak modern, dizájnos, hanem praktikus, kényelmes, ráadásul a kocsik egy része családbarát és akadálymentesített is lesz.

A prémiumszolgáltatásra vagy csendre, nyugalomra vágyók igényeihez alkalmazkodó fülkék is lesznek az első osztályon.

 

 

Az IC+ kocsik számát évről évre növelve lehetőség lesz az IC-hálózat kiterjesztésére, így további területek vonhatók be a minőségi vasúti szolgáltatásba – mondta Homolya Róbert.

Belföldi, első osztályú kocsik által nyújtott szolgáltatások:

· elektronikus ülőhely-foglaltsági rendszer;
· 230V-os és USB-s energiaellátási hálózat laptopok, telefonok töltéséhez;
· vezeték nélküli internetszolgáltatás (WLAN);
· fejlett, GPS-vezérelt belső-külső audiovizuális utastájékoztató rendszer, adaptív hangosbemondó, amely az utastérben érzékelt zajhoz igazítja a bemondás hangerejét;
· belső videófelügyeleti rendszer;
· tűzjelző rendszer;
· klíma;
· büfészakasz – nem csak az első osztályú kocsi utasai számára;
· két darab prémium fülke, a négy-négy ülőhellyel felszerelt személyes fülkékben ideális körülmények között lehet dolgozni, megbeszélést tartani;
· két darab első osztályú, csendes fülke, hat-hat ülőhellyel, a nyugalomra vágyó utasoknak;
· termes, első osztályú rész, tizenhét darab ülőhellyel.

A beruházások és a beszerzések akár évi ötven IC+ jármű gyártását is lehetővé teszik.Kiemelt cél, hogy a gyártásban a magyar beszállítók a lehető legnagyobb arányban vállalhassanak szerepet – hangsúlyozta.

Kitért arra, hogy az IC+ kocsik gyártása jelentős munkahelyteremtő hatással bír: 250 embernek biztosít munkát a MÁV-Starton belül, és legalább ugyanennyinek a beszállítóknál. 

Az új IC+ kocsikkal a Keszthelyre közlekedő Balaton expresszvonatokon, a Záhonyból és Miskolcról a Balatonra; Budapestről Miskolcra, Békéscsabára Nyíregyházára tartó IC-szerelvényeken találkozhatnak az utasok.

 

A MÁV-Start hosszú távon szeretné folytatni a sorozatgyártást, mivel legalább háromszáz új IC+ kocsira van szükségük a személyszállítási piac 2023-ban várható megnyitásáig 

– jegyezte meg.

A MÁV Zrt. sajtóközleménye szerint a nemzetközi forgalomra szánt, légkondicionált kocsik közül

tíz másodosztályú, tíz pedig akadálymentesített, többcélú teres, mindkét típus óránként 200 kilométeres sebességre alkalmas.

A belföldi, több célra felosztott belterű kocsik által nyújtott szolgáltatások:

· ötvenkét ülőhely, plusz két kijelölt hely a kerekesszékesek számára;
· a többi paraméter megegyezik a nemzetközi kocsik adataival.

 

 

A másodosztályú járművekre Szlovákia, Csehország, Ausztria, Németország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország és Románia vasúttársaságai már megadták a nemzeti engedélyeket; a több célra felosztott belterű kocsik engedélyezése a típusvizsgálatok után történhet meg. Ezekben a kocsikban a laptopok, mobileszközök működéséhez szükséges energiát elektromos és USB-s csatlakozók biztosítják, a kikapcsolódást vagy a munkavégzést vezeték nélküli internet segíti. 

A GPS-vezérelt, fedélzeti audiovizuális utastájékoztató rendszer pontos tájékoztatást ad a vonat helyzetéről, a biztonságról pedig belső videófelügyeleti rendszer gondoskodik.

Összesen körülbelül 4100 alkatrésztípusból, 53 000 alkatrészből átlagosan 5500 munkaóra alatt állítanak elő a szakemberek egy-egy IC+ kocsit. Az első sorozatgyártású IC+ kocsi típusvizsgálatai és üzemi próbái 2018 júniusában kezdődtek, a huszadik, külföldi pályán is közlekedő jármű gyártása 2019 júliusában fejeződött be.

A 20 IC+ bekerülési értéke 9,3 milliárd forint.

A nemzetközi forgalomra szánt (belföldi közlekedésre alkalmas), több célra felosztott belterű kocsik által nyújtott szolgáltatások:

· negyvenhét ülőhely, plusz három, kerekesszékesek számára kijelölt hely;
· két darab családi szakasz az utastérrel egy légtérben, de attól elkülönítve, öt-öt darab üléssel, lehetővé téve a nagyobb csomagok, esetleg összecsukott babakocsi elhelyezését;
· mozgáskorlátozottak esélyegyenlőségének biztosítása érdekében széles feljáró ajtók; tágas mosdóhelyiség a könnyebb használat érdekében;
· univerzális mosdó, pelenkázóval;
· elektronikus ülőhely-foglaltsági rendszer;
· 230V-os és USB-s energiaellátási hálózat laptopok, telefonok töltéséhez;
· vezeték nélküli internetszolgáltatás (WLAN)
· fejlett, GPS-vezérelt belső-külső audiovizuális utastájékoztató rendszer, adaptív hangosbemondó, amely az utastérben érzékelt zajhoz igazítja a bemondás hangerejét;
· belső videófelügyeleti rendszer;
· tűzjelző rendszer;
· klíma;
· nyolc darab kerékpár szállítására kialakított tér, a kocsi levegős rendszerét használó „pumpa”, az elektromos kerékpárok, kerekesszékek töltésére is alkalmas aljzatok.

 

A több célra felosztott belterű kocsikban 47 ülőhely van, és lesz 3 kerekesszékes számára kijelölt hely is.

Az ülőhelyek foglaltságát elektronikus rendszer jelzi.

Két családi szakasz található rajta, öt-öt üléssel és tárolóval a nagyobb csomagoknak, összecsukott babakocsiknak; az akadálymentesített mosdókban pelenkázó is lesz.

A kerékpárok szállítására nyolc helyet alakítanak ki.

 

 

Érdekesség, hogy a kocsik levegős rendszeréből a gumiabroncsokat is felfújathatják a biciklisek, az elektromos kerékpárok, illetve a kerekesszékek töltésére alkalmas dugaszoló aljzatok is lesznek a járműveken.

 

 

(forrás:www.origo.hu)

Nem stadion – Megkezdődik Őrhalomnál az új Ipoly-határhíd beruházása

Német strandok, és pályaudvarok…na meg a plüssmacik. Elő a plüssmacikkal!