in ,

Nem stadion – Az M8-as hamarosan az osztrák határig fog érni!

A régi 8-as út helyett felépülő nagysebességű pálya munkálatairól lakossági fórumot tartottak.

Miután a kivitelezői szerződés aláírását követő engedélyek beszerzésével az effektív földmunkák másfél hónapja elindultak, hamarosan az osztrák határig el lehet majd jutni 110 km/h-s sebességgel Körmendről. Az M8-as új szakaszát 2×1 sávos autóútként alakítják ki összesen 28,85 kilométer hosszan, erősítve Nyugat-Magyarország és Ausztria közúti kapcsolatát.

 

Figyelnek a környezetre

Csütörtökön este az új út kétharmadánál fekvő Vasszentmihályban tartottak lakossági fórumot. A településen a régi nyolcas út kiváltásához szükséges munka miatt az építkezés idejére megnövekedett a teherautó-forgalom. A polgármester által összehívott megbeszélésen a beruházó NIF Zrt. és megyei környezetvédelmi hivatal képviselőjének szavaiból kiderült: a szükséges környezetvédelmi hatástanulmányok és dokumentációk időben és szabályosan elkészültek és figyelembe is veszik őket.

Ezt követően Lehel Zoltán, a Duna Aszfalt Kft. szóvivóje és innovációs főmérnöke szólalt fel a cége által a konzorciumban elvállalt kivitelezés kapcsán. Elsőként kifejtette, hogy a fejlesztéssel kapcsolatban a beruházónak van joga nyilatkozni, a vállalat a lakossággal való együttműködés érdekében beszél a vasszentmihályiakkal az őket érintő témákról.

 

A képre kattintva galéria nyílik.

 

Elmondta: a Duna Aszfalt a közbeszerzési eljárásban megkötött szerződésben lefektetett feltételeknek megfelelően dolgozik, valamint figyelembe veszik a jogszabályokat: a vállalatra és a beruházásra vonatkozó törvényeket és előírásokat is tiszteletben tartják.

 

A térség új útja felépítéséhez szükséges a régit használni

A Duna Aszfalt célja, hogy az út határidőre elkészüljön mindenki megelégedésére, ezért is elérhető a vállalat a lakosság számára – tette hozzá. Hozzátette: bár az útépítés természetszerűen porral és zajjal jár, amint megkeresés érkezett, rögtön jelezték alvállalkozóik felé és még az eddiginél is szigorúbban kezelik a jövőben a fuvarozók tevékenységét.

 

 

Ezt követően kifejtette, hogy az érintett 8-as út az egyetlen lehetséges szállítási útvonal: kelet-nyugati irányban a térségben nincs alternatívája, az M8-as épülő nyomvonala pedig a jövőben elkészülő hidak által hagyott lyukak miatt nem alkalmas erre.

 

Sikeresen zárult a fórum

A fórum során a kivitelező képviselője a lakosokkal közös nevezőre tudott jutni. A megbeszélésen több megoldási forma és eszköz is felmerült, és a Duna Aszfalt képviselői a későbbi esetlegesen megjelenő kérdések kezelésére ígéretet tettek. Az este eredményeként lecsillapodtak a kedélyek a településen.

(Szabó Ákos, magyarepitok.hu)

Kész. Vége! – Megszavazták a dánok: mehetnek a migránsok a lakatlan szigetre

Ez sem stadion – Régóta várt sportcsarnok épül meg Solton