in ,

Nem stadion – Átadták a felújított Árpád gimnáziumot Tatabányán

Kétmilliárd forintot meghaladó beruházással szerdán átadták a felújított Árpád Gimnáziumot Tatabányán.

Kétmilliárd forintot meghaladó beruházással szerdán átadták a felújított Árpád Gimnáziumot Tatabányán. A középiskola mellé új, szabványos kézilabdacsarnokot építenek egymilliárd forintért.

 

„Az ország jövőjének egyik kulcsa a megyei jogú városok sikere, amihez a legfontosabb az oktatás fejlesztése. A Modern városok programban a kormánnyal való megállapodás sarokpontja volt ez a terület” – jelentette ki köszöntőjében a megyeszékhely polgármestere.

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) hozzátette, a gimnázium Komárom-Esztergom megye második legjobb oktatási intézménye. Felújítása után nemsokára elkészül a középfokú kollégium épülete, majd a szakképzési központ és végül a régi bányakórház helyén a katolikus gimnázium.

Kovács Miklós igazgató elmondta, az intézmény a rekonstrukció után reálgimnáziumként működik tovább, kiemelt a matematika, az informatika és az idegen nyelvek oktatása. A felújítás évtizedek óta a legnagyobb mértékű, egyösszegű fejlesztés Tatabánya oktatási rendszerében.

A Modern városok program keretében új tantermeket, szaktantermeket, szertárakat és laborokat hoztak létre. A gimnázium bútorzatát, szertári kellékeit és audiovizuális eszközeit is kicserélték, valamint előadótermet és új aulát alakítottak ki.

A felújított intézménybe a korábbinál több diákot vehetnek fel, a létszám meghaladhatja a hatszáz főt. A felújítás ideje alatt a gimnázium egy általános iskola korábban üresen álló szárnyában működött.

A gimnázium felújításához kapcsolódóan a középiskola telkén belül 1500 négyzetméteres új, akkreditált méretű kézilabdacsarnok épít a Tatabányai Sport Club (TSC). A csarnokot délelőtt a gimnazisták használhatják, délután pedig az utánpótlás nevelésben tölthet be szerepet.

A november elejére elkészülő létesítmény alkalmas lesz edzőmérkőzések és kisebb tornák megrendezésére. Tatabánya önkormányzata 292 millió forinttal támogatja a beruházást, a TSC 53 millió forintot tesz a projektbe, a fennmaradó 620 millió forint pedig társasági adóból folyik be.

A Tatabányai Állami Gimnáziumban 1946-ban kezdődött meg az oktatás. Az intézmény 1948-tól 1956-ig Rákosi Mátyás nevét viselte, ezt követően lett Árpád Gimnázium, majd 1978-ban költöztek jelenlegi helyükre, a megyeszékhely központjába.

(demokrata.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Most kaptuk: Fideszesek fölakasztását kívánja a torz fejű Perjés Zoltán

Ez sem stadion – Folytatódik a Balaton-felvidék egyik legszebb várának újjászületése