in ,

Nem stadion – A világ egyik legmodernebb betoncserépgyára épül fel a Hajdúságban

A környezetbarát gyártás során kizárólag természetes alapanyagokat használnak fel a Leier új gyáregységében.

Jelentős hazai fejlesztést jelentett be a Leier Hungária Kft. A 6,5 milliárd forintos beruházás keretében a pécsi és a jánosházi betonelemgyártó üzeme megújul, Hajdúszoboszlón pedig új betoncserépgyár épül.

A társaság közleménye szerint a kelet magyarországi beruházás idén augusztusban fejeződik be, melynek köszönhetően sík és hullámos betoncserepeket különböző színekben, felületekben és nagyobb kapacitással fog gyártani a cég.

A Svédországból érkezett gyártósoron jelenleg már a próbagyártás zajlik.

A fejlesztést kedden délelőtt a külgazdasági és külügyminiszter is bejelentette. A budapesti sajtótájékoztatón Szijjártó Péter elmondta, a kormány 656 millió forint támogatást biztosít a három helyszínen megvalósuló beruházáshoz, amely 1240 munkahely megtartását és további 20 új munkahely megteremtését eredményezi.

Százszázalékos az újrahasznosíthatóság

„A Leier betoncserepek felújításhoz és új építéshez egyaránt alkalmazhatók, ősztől az összes magyar építőanyagkereskedésben bevezető akció keretében elérhetők lesznek” – emelte ki Komlós Andor ügyvezető. Szavaiból az is kiderült, a mostani beruházással a Leier legnagyobb betoncserépgyára valósul meg Hajdúszoboszlón, ahol a legmodernebb technológiát telepítik a gyárba. A környezetbarát gyártás során kizárólag természetes alapanyagok kerülnek felhasználásra, így a betoncserepek teljes mértékben újra hasznosíthatók.

 

 

 

 

A Leier Hungária Kft. 37 éve családi vállalkozásként működik Magyarországon, jelenleg 9 építőanyaggyártó üzemmel és több, mint 1000 munkavállalóval rendelkezik. A cég egyedülállóan széles termékskálájának köszönhetően egy szerkezetkész családi ház felépíthető kizárólag Leier építőanyagokból.

(Hegedűs Gergely, magyarepitok.hu)

Oszd meg a barátaiddal is!

Csaknem négyezer katona vesz részt a járvány elleni védekezésben

Bevégeztetett: Kamu Geri a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje