in ,

Nem bír magával! – Előzetes letartóztatásba került Zuschlag János

Újabb bizonyíték arra, hogy a szoci vér nem válik vízzé. Nem bírta csalás nélkül Zuschlag, most újra bűnhődhet

Előzetes letartóztatásba került Zuschlag János

Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra Zuschlag János egykori szocialista országgyűlési képviselő és egy másik férfi előzetes letartóztatását. A bűnszövetség tagjai illegálisan megszerzett adatok felhasználásával akartak pártok nevében több száz millió forintnyi kampánytámogatáshoz jutni.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása szerint a járásbíróság azért rendelte el a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, mert feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén jogellenesen befolyásolnák az eljárást, illetve egyikük esetében a bűnismétlés is valószínűsíthető.

A bíróság végzése ellen az ügyészség fellebbezett azért, hogy a másodfokú bíróság a fentieken túl a szökés, elrejtőzés veszélyét, illetve – mindkét gyanúsított esetében – a bűnismétlés veszélyét is állapítsa meg. A gyanúsítottak és a védők ugyanakkor az előzetes letartóztatás megszüntetése érdekében fellebbeztek.

A gyanú szerint a bűnszövetség tagjai az áprilisi országgyűlési választáson négy olyan pártot akartak indítani, amely illegálisan megszerzett adatokkal állított volna jelölteket, és magas támogatást kapott volna az állami költségvetésből – közölte korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak több embert is megkerestek, hogy a pártok nevében induljanak a választáson. A jelölteknek a törvényi előírások szerint fejenként 500 ajánlással kell rendelkezniük. A választásra jogosult emberek adatait az elkövetők illegális úton szerezték meg. Az általuk megkeresett hacker egy biztosításközvetítő cég adatbázisából csaknem kilencezer választópolgár adatait szerezte meg, és ebben a cég egyik alkalmazottja is segítette.

Mivel a jelöltállításhoz szükséges ajánlóíven fel kell tüntetni a személyi számot is, de a megszerzett adatok ezeket nem tartalmazták, különböző ürüggyel, főként a pénzmosási törvény változására hivatkozva call centeresekkel hívatták fel az adatbázisban szereplőket és megpróbálták kicsalni adataikat.

A pénzügyi nyomozók az összehangolt akcióban három férfit vettek őrizetbe, négy embert pedig – köztük a telefonon adatot szerző nőket is – bűnszövetségben elkövetett tiltott adatszerzés megalapozott gyanúja miatt hallgatnak ki. A NAV nyomozói a megszerzett adatbázist is lefoglalták.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy 40 éves és egy 24 éves férfi előzetes letartóztatását indítványozta az ügyben.

Zuschlag János hat év börtönbüntetés után 2013 szeptemberében szabadult a kecskeméti börtönből. A Szegedi Ítélőtábla a volt politikust társtettesként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében és annak kísérletében részben tettesként, bűnsegédként, illetve felbujtóként, továbbá  magánokirat-hamisítás vétségében, valamint felbujtóként elkövetett  bűnpártolás vétségében mondta ki bűnösnek. Az akkori ítélet szerint Zuschlag János és társai civil szervezete közbeiktatásával szabálytalanul használtak fel a központi  költségvetéstől, a Fővárosi Önkormányzattól, a Táncsics Alapítványtól és az Európai Uniótól pályázatokon elnyert, összesen 75 millió forintos támogatásokat.

 

(forrás: Horváth József György, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Elkezdődött a határon túl élő családokat segítő Köldökzsinór program – Eközben a DK uszít ellenük

Nem stadion rovatunk – Szolnokon túl is megépül az M4-es