in ,

Ne, leszóltak fentről Gabikának? – Visszavonulását fontolgatja Vona Gábor

„Lélekben, gyakorlatban is fel vagyok készülve a párt föloszlatására” – mondta a Jobbik elnöke

Lélekben, gyakorlatban is fel vagyok készülve a párt föloszlatására – mondta Vona Gábor a hvg.hu-nak a Jobbik ellen indított ügyészségi vizsgálatról.

Vona Gábor is kiszállhat a miniszterelnök-jelöltek versenyéből – értesült az Origo Jobbik-közeli forrásokból. A pártelnök a saját szempontjából meglehetősen reménytelennek látja a 2018-as parlamenti választásokat, a helyzeten pedig csak rontott, hogy a Jobbik plakátfinanszírozási botránya az ügyészség elé került – írja az internetes oldal. Így Botka Lászlóhoz hasonlóan Vona is idő előtt szállhat ki a 2018-as kampányból.

Vona nem csak pártja népszerűségi görbéinek alakulása miatt aggódhat, a plakátfinanszírozási botrány már az ügyészség asztalán van, miután az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelzését megalapozottnak találták, és nyomozást indítottak „számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségszegés” gyanújával. Ennek lefolytatását a Nemzeti Nyomozó Irodára bízták. A határidő december 6-a, de indokolt esetben ez meghosszabbítható.

A HVG legfrissebb számában olvasható interjúban Vona Gábor úgy fogalmaz: „lélekben, gyakorlatban is fel vagyok készülve a párt föloszlatására”.

 

(magyarhirlap.hu)

Miki bá’ megzakkant – Beer Miklós püspök szerint a keresztényekre is mondhatjuk, hogy terroristák

Hazánk ellenségei – Remek munkát végeztek balliberális EP-s képviselőink, a hetes cikk aktiválása miatt vizsgálódnak hazánk ellen