in ,

Nagyszerű felajánlás az elkobzott zeneiskola növendékeinek Ókovács Szilvesztertől! Az Eiffel Műhelyházat is használhatják a Molnár Antal Zeneiskola növendékei

Megkereste az erzsébetvárosi zeneiskolát a Magyar Állami Operaház

Megkereste az erzsébetvárosi zeneiskolát a Magyar Állami Operaház, hogy felajánlja, hogy tanszaki koncertjeit, valamint évzáró és évnyitó ünnepségeit az Eiffel Műhelyház tereiben tartsák addig, amíg az művészeti iskola elhelyezésének kérdése nem rendeződik.

„Magyarország egyetlen opera és klasszikus balett műfajának dedikált intézményeként a Magyar Állami Operaház a művészeti oktatásra elengedhetetlenül fontos feladatként tekint, amelyet egyben össztársadalmi ügynek is tart. Miközben az Opera az Eiffel Műhelyház területén saját művészeti iskola létrehozásán fáradozik, egy társintézmény ellehetetlenülésének híre is érzékényen értini” – írják a Papageno hasábjain.

Az intézmény döntését azzal indolokta, hogy az Opera számos művésze járt a Molnár Antal Zeneiskolába, azonban a dalszínház vezetése azért is fontosnak érzi, hogy segítsen az intézményn, hogy „példájukon keresztül felhívja a figyelmet a rendszerváltoztatás óta jelentőségéből veszített művészetoktatás értékeire, annak társadalomformáló erejére”.

„A szelídség szép vonása és a szépség értő szeretete minden embertársunk javára válik” 

– fogalmazott Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója, majd hozzátette: „Nagy örömmel várjuk a Molnár Antal Zeneiskola növendékeit, szüleiket és a zenetanár kollégákat is, ez a segítségnyújtás egyúttal főhajtás is legyen nagy névadójuk, Molnár Antal zenetudós emléke előtt, aki sok más remek írás mellett anno kiváló Wagner-breviáriummal is megajándékozta a rajongókat.”

 

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Na libernyákok! Lehet Orbánék után csinálni! Így növekedett folyamatosan az ápolók száma hazánkban

Hahó, Gréta! Extrém hideg az USA-ban, óriási a káosz!