in

Most kaptuk – Újra Matolcsy György lesz az MNB elnöke – Lesz sivalkodás

Március 4-ei hatállyal hat évig terjedő időtartamra nevezi ki a köztársasági elnök

Újra Matolcsy Györgyöt nevezi ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökévé – a miniszterelnök javaslatára – Áder János köztársasági elnök – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön.

A közlemény szerint Matolcsy Györgyöt, az MNB eddigi vezetőjét március 4-ei hatállyal hat évig terjedő időtartamra nevezi ki a köztársasági elnök.

Az ünnepélyes eskütétel pénteken lesz a Sándor-palotában – tették hozzá.

Matolcsy György jelenlegi jegybankelnök 2013. március 4-én lépett hivatalba, akkori megbízatása idén március 3-án szűnik meg.

A jegybankról szóló törvény szerint az MNB elnökének megbízatása hat évre szól, és egy személy legfeljebb két alkalommal töltheti be a tisztséget.

Matolcsy György a héten az Országgyűlés Gazdasági bizottsága ülésén kifejtette: a jegybank az elmúlt hat évben képes volt mandátumai előírásait ellátni és hozzájárult egy kivételes növekedési fordulathoz.

Kiemelte: Magyarország valamennyi makro- és mikrogazdasági mutatója kedvező képet mutat, ennek elérésében jelentős szerepet játszott az elmúlt években az MNB is.

A központi pénzintézet 2013-tól teljesítette három mandátumát, elérte az árstabilitást, amit az inflációnak a három százalék körüli, plusz-mínusz egy százalékpontos sávon belüli tartása jelentette, biztosította az ország pénzügyi stabilitását, és segítette a kormányt a gazdaságpolitikája megvalósításában – összegezte.

A gazdasági bizottság kormánypárti képviselői egyhangú támogatásával, 10 igen és 5 nem szavazat mellett támogatta Matolcsy György újbóli jelölését az MNB elnökévé.

(forrás:magyarhirlap.hu)

Ez sem stadion – Mesebeli kastély felújítása kezdődött meg Szabadkígyóson

A milliomos ellenzéki képviselők nem dolgoznak: milliós fizetésért kivonulás és botrányok – Ennyit keresnek