in

Morvai Krisztina: „Gyurcsány és bandája a Jobbik hátán akar visszakerülni a hatalomba”

Rendhagyó beszélgetés Morvai Krisztinával a Jobbik útvesztéséről

Rendhagyó beszélgetés Morvai Krisztinával a Jobbik útvesztéséről, Brüsszel felelősségéről, április 8. jelentőségéről és arról, hogy „ezt az árulást nem tudom szó nélkül hagyni”.

888.hu: Annak idején miért vállalt többször is fontos szerepet a Jobbik politikájában? Mi volt szimpatikus a Jobbikban?

Morvai: A Jobbik 2009-es európai parlamenti programja foglalja össze azokat az értékeket és elveket, amelyeknek magam is kialakítója voltam, s amelyek számomra rokonszenvesek és fontosak. A két fő pillér a „Magyarország a magyaroké!” és a „Pénz- és profitközpontú gondolkodás helyett emberközpontú és közösségközpontú döntéshozatal!” volt. Úgy gondoltam, hogy szükséges egy még határozottabb nemzeti kiállás a magyar föld védelme, a kisgazdák, kisvállalkozók, munkavállalók érdekeinek védelme mellett. Megtapasztalva a balliberális oldal 2002 és 2008 közötti kirívó súlyú emberi jogi jogsértéseit, amelynek csúcspontja 2006 ősze volt, úgy gondoltam, hogy meg kell akadályozni, hogy ezek az erők bármikor is visszatérjenek Magyarországon a hatalomba. Megemlíteném még célként az elszakított területen élő magyarok jogainak és érdekeinek hatékonyabb és határozottabb védelmét. Úgy érzem, hogy ebből a programból Magyarország sok mindent megvalósított mára.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

888.hu: Miért nem lépett be a Jobbikba akkor sem, amikor EP-listavezetőjük, államfőjelöltjük volt?

Morvai: Soha nem voltam semmilyen párt tagja és nem is leszek. Kifejezetten független személyiség vagyok, nem tudom alávetni magam a pártfegyelemnek vagy pártinstrukcióknak. Most is örülök annak, hogy a Jobbikkal kötött megállapodásunk alapján kizárólag saját lelkiismeretemnek vagyok alárendelve képviselői munkám során.

888.hu: Mi történt a Jobbikkal? Mi változott? Szavazna-e ma rájuk?

Morvai: Igen nagy rejtély számomra, hogy mi is történt a Jobbikkal. Körülbelül 2012-13-ig volt ráhatásom a párt politikájának és tevékenységének alakulására. Már ekkor is tapasztaltam, hogy lemondanak azokról a tervekről, amelyek annyira fontosak és ígéretesek voltak 2009-ben. Ide tartozott például helyi termelői piacok szervezése országszerte, a magyar föld fokozott védelme, a magyar kisvállalkozók erősítése helyi szinten – és általában a „globalizáció helyett lokalizáció” elvének megfelelően a helyi közösségek szervezése és erősítése, a Jobbik mozgalmi jellegének megfelelően. A nagy tervek közé tartozott még a kiszolgáltatott munkajogi helyzetben lévő munkavállalók jogi segítségének megszervezése és számos hasonló fontos dolog. Ezekben az években már rendszeresen olyanokat hallottam, hogy: „ezek nem egy politikai párt feladatai…” 2014-től aztán semmiféle kapcsolatom nem maradt a párttal, Vona Gáborral gyakorlatilag semmiféle érdemi beszélgetésre nem volt lehetőségem, de másokkal sem a vezetők közül. Egyre nyomasztóbbá vált számomra, hogy a párt irányvonalát nincs lehetőségem befolyásolni, ugyanakkor mindenki a Jobbikkal azonosít, és ezért személy szerint is felelősséget kell éreznem az egyre furcsábban alakuló helyzetért. Ez mostanra csúcsosodott ki, különösen a hódmezővásárhelyi választás után. Mint ismeretes, a Jobbik által felkarolt Márki-Zay Péter kampányát a Jobbik pénzéből és munkájával támogatták. Az egész dolog a Jobbik ötlete volt. A győzelmet követően „hálából” a megválasztott polgármester azonnal egy szocialista alpolgármestert választott, majd ellátogatott – nem Toroczkai László ásotthalmi polgármesterhez, aki ugyanabban a megyében van, hanem – Botka Lászlóhoz, a szegedi szocialista polgármesterhez és ünnepélyesen átvette tőle az Európai Unió zászlaját. Úgy gondolom, sőt biztos vagyok benne, hogy országos szinten ugyanez lehet a helyzet. Összefogás a baloldali pártokkal (nyíltan vagy titokban), majd pedig annak elviselése, hogy az egykori szemkilövető csapat teljes mértékben háttérbe szorítja a Jobbikot. Más megfogalmazásban:

erősen az az érzésem, hogy Gyurcsány és bandája (a mai MSZP és DK) a Jobbik »hátán« akar visszakerülni a hatalomba.”

Nyilván ennek az elképzelésnek köszönhető például Heller Ágnes és más, hasonló személyiségek hirtelen lelkesedése a Jobbikért. Ezt már én – aki nemzeti jogvédőként, a 2002-2010 közötti brutális emberi jogi jogsértésekkel szemben fellépőként lett politikus – nem tudom elviselni. Itt jegyezném meg, hogy a Jobbik honlapjain és Facebook-oldalain nyíltan arra biztatja a választóit, hogy a www.kireszavazzunk.hu oldalon található információknak megfelelően a „legesélyesebb ellenzéki jelöltre” szavazzanak. Ez magyarra lefordítva annyit jelent, hogy adott esetben a jobbikos érzelmű választópolgárt arra kérik és biztatják, hogy szavazzon a DK-MSZP jelöltjére.

Ezt az árulást nem tudom szó nélkül hagyni.”

Ne vegye senki rossz néven, de azt, hogy kire szavazok, magánügynek tekintem. Szerintem nem túl nehéz kitalálni.

888.hu: Vona Gáborról nagyon sok furcsa dolog látott napvilágot az elmúlt években, lehetett ezekről hallani a párt háza táján korábban?

Morvai: Nem tudom pontosan, hogy itt milyen „furcsa dolgokra” kell gondolnom.

Azt tartom helyesnek, ha egy felnőtt, komoly felelősséget viselő embernek van egy szilárd belső lelkiismerete és értékrendje, és döntési helyzetekben ez a lelkiismeret és értékrend ad számára iránymutatást. Az elmúlt tíz év azt bizonyította számomra, hogy Vona Gáborból sajnos ez hiányzik.”

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

888.hu: Mit gondol a KGBéla ügyről? Mit hallani erről Brüsszelben?

Morvai: Jogászként kiálltam Kovács Béla mellett, mert nem tartottam megalapozottnak az ellene indult büntetőeljárást. Többször felszólaltam a jogi bizottságban a mentelmi jogának tárgyalásakor, és hosszú, részletes és alapos beadványokat is szerkesztettem. Részben ezeknek is köszönhető – véleményem szerint –, hogy a mentelmi jogát azzal a feltétellel függesztették fel, hogy folytathatja képviselői munkáját és nem tartóztatják le. Büntetőjogászként nagyon komolyan veszem az ártatlanság vélelmét és azt, hogy soha ne lehessen politikai vagy más, hasonló céllal önkényes büntetőeljárásokat indítani valaki ellen. Ilyen voltam és ilyen maradok. Brüsszelben mostanában nem hallok a Kovács Béla-ügyről, Béla dolgozik és szerte a világban utazik az Európai Parlament megbízásából.

888.hu: Ön a családon belüli erőszak szakértőjeként vált ismertté, mit gondol Janiczak Dávid botrányáról, és arról, ahogy Vona Gábor reagált rá? („Bárkivel megtörténhet…”) Korábban nem tapasztalt a Jobbik háza táján ilyen jellegű megnyilvánulásokat?

Morvai: Jogászként némileg zavar, hogy a Janiczak Dáviddal kapcsolatos információ titkos hangfelvételek útján került napvilágra. Nyilvánvalóan senki nem szeretné, hogy a magánbeszélgetéseit titokban rögzítsék. Ugyanakkor szintén jogászként azt is tudom, hogy a munkahelyeken zajló szexuális zaklatásokat, illetve egyéb jogtiprásokat sokszor nem lehet más módon bizonyítani. Feltételezem, hogy ez volt a háttéroka a felvétel elkészítésének.

Mélyen megdöbbentett az a hangvétel, amit Janiczak Dávid egy neki kiszolgáltatott női munkavállalójával szemben megütött. A nők elleni erőszak témájának kutatójaként úgy gondolom, komoly személyiségproblémái vannak annak a férfinak, akinek az agyában a brutalitás és a szexualitás ilyen szervesen összefonódik.”

Én a Jobbikban „erőpozícióban” voltam „nő létemre” – tekintettel arra, hogy a 2009. évben jelentős részben nekem is köszönhetően emelkedett a párt támogatottságra 1,5%-ról 15%-ra. Ebből következően én nem voltam kiszolgáltatott helyzetben, tehát nyilvánvalóan nem tapasztaltam olyan magatartást, amely sértő lett volna a női mivoltomra. Szóbeszédek voltak szexuális zaklatásokról, de ezeket nem tudom bizonyítékokkal alátámasztani.

888.hu: A Jobbik ugyan még kormányon nem volt, de már minden létező műfajban óriási botrányok kötődnek a párthoz. (szexuális botrányok, korrupciós ügyek, vesztegetés, nemzetközi kémügy, ingatlanbotrány, terrorista kapcsolatok). Voltaképp a legkorruptabb, legbotrányosabb párt ma a Jobbik. Lehet ilyen pártnak még jövője?

Morvai: Azt, hogy az ember melyik magyarországi pártot látja „a legkorruptabbnak és legbotrányosabbnak”, attól függ, hogy melyik tévécsatornát nézi, és mely újságokat olvassa. Ebben a témakörben a legfontosabb feladatnak így, néhány nappal a sorsdöntő választás előtt azt tartom, hogy a választópolgár a híreket követő megdöbbenése után feltegye magának a következő kérdést: még ha igazak is ezek a vádak és botrányok, az adott párt alkalmas-e arra, hogy az országot és a nemzetet vezesse, irányítsa itthon, az Európai Unióban és a világban? Követelni kell a korrupciós és botrányos helyzetek és ügyek kivizsgálását és korrigálását, és a jövőre nézve a pártok megtisztulását. Ugyanakkor még egyszer hangsúlyozom:

most, a sorsdöntő választás előtt arra kell tudnunk válaszolni, hogy mely párt alkalmas az ország vezetésére.”

Ezt tartom tehát a fontosabb szempontnak, nem annak patikamérlegelését, hogy melyik pártnak van több korrupciós vagy egyéb botrányos ügye.

888.hu: Mit szólt ahhoz, amikor kiderült, hogy Simicska zsebre vágta a Jobbikot?

Morvai: Jogászként következetes vagyok abban, hogy amit a tények és bizonyítékok meggyőzően nem támasztanak alá, azt nem veszem „készpénznek”. (Bár a „készpénz” szókép a jelen kérdéssel összefüggésben akár szarkasztikusnak is hangozhat…)

Nos, én annyit vettem észre, hogy a G-naptól kezdődően a Simicska Lajos tulajdonában lévő sajtó és média látványosan fölkarolta a Jobbikot (»természetesen« engem ide nem értve, hiszen én persona non grata vagyok ebben a körben).”

Sok információ lát napvilágot arról, hogy a párt az oligarcha hálójába került, és Simicska úr a Jobbikot a Fidesszel történő mindenáron való leszámolás eszközének tekinti. Nem tudok tiszta lelkiismerettel nyilatkozni arról, hogy mindezek az információk mennyire megalapozottak. Ezt csak azok tudhatják, akik „közel vannak a tűzhöz” a Jobbikban.

888.hu: Mit gondol arról, amit a párt egyik prominense mondott az elmúlt napokban, miszerint a korábbi nemzeti, radikális retorika csak kamu volt?

Morvai: Ez a nyilatkozat és kijelentés mélyen megdöbbentett. Az életem egyik legnagyobb csalódása…”

888.hu: Itthonról nézve Brüsszel sokszor távolinak tűnik, így vannak, akik azt hiszik, az unió napirendjéről már lekerült a migráció kérdése, a kötelező kvóta vagy a magyarok megbüntetése az előző kettő konzekvens elutasítása miatt. Mit tapasztal odakint, mi az igazság? Mit akar még elérni az EU a migrációval összefüggésben?

Morvai: Minden magyar embernek világosan kell látni:

az Európai Unió mind a mai napig a tömeges bevándorlás erőltetését tekinti a legfontosabb feladatának és »programjának«.”

Fotó: MTI Fotóbank

Mivel mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy 2015-ben a migráció hatásait megtapasztaló magyar emberek határozott követelésére az ország vezetése – meghallva az emberek szavát – fizikai és jogi határzárat létesített, sokan elfelejtették már, hogy mit is jelent az, amikor a távolról jött és meglehetősen bizarr módon viselkedő hatalmas tömegek elárasztják az országot. Amilyen nagy előny, hogy az elmúlt három évben „megúsztuk” a 2015-ös események folytatódását, annyira nagy problémának látom, hogy az emberek már el is felejtették szinte ezeket a tapasztalatokat. Éppen ezért, a következő napokban „újratöltve” ki fogom tenni a Facebook-oldalamra azokat a dokumentumfilmeket, amelyeket 2015-ben készítettünk például a déli határszélen azokat az embereket, helyi lakosokat interjúvolva, akik szörnyű szenvedéseken mentek át a beáramló migráció következtében. Az Európai Unióban ma az a jelszó, hogy „Egy új Európát építünk”, tehát nem tudják, és nem akarják értelmezni, hogy mit is jelent az európai értékek védelme, számukra most már „új értékek” léteznek csak. Ezek között kiemelkedő jelentőségű a nemzeteken alapuló államok felszámolása, az Európai Egyesült Államok létrehozása, és a tömeges migráció eredményeként a sokféle kultúrájú, hátterű és származású lakosság létrehozása.

888.hu: Milyen a mindennapi élet az európai dzsihadisták fővárosában? Mennyire vannak jelen az utcán, a hétköznapokban a bevándorlás keltette problémák?

Morvai: Azzal kezdeném, hogy minden egyes alkalommal, amikor megérkezem a brüsszeli repülőtérre, vagy amikor hazaindulok onnan, mélyen megrendülve állok meg a 2016-os terrortámadás áldozatainak emléktáblája előtt. Beleborzongok annak elképzelésébe, hogy itt, tőlem néhány méterre veszítették életüket kiszolgáltatott, ártatlan emberek, akik ugyanúgy egy „sima” repülőútra készültek, mint ahogy én teszem hétről hétre. Hasonló érzéseim vannak annál a metrómegállónál, ahol a másik terrorcselekmény történt, és ahol szintén sokan meghaltak, megsérültek. Kettős érzése van az embernek, amikor állig felfegyverzett katonákat lát a város minden pontján, fegyverre tett kézzel masírozva és fürkészve a környéket. Egyfelől némileg megnyugtató ez a készültség, másfelől viszont elkeserítő, hogy itt tart Európa.

A Molenbeek negyed jól ismert – ha máshonnan nem, Deutsch Tamás videójából –, ez a kerület gyakorlatilag olyan, mint hogyha egy arab országban lenne az ember. De vannak olyan kerületek ahol kifejezetten szubszaharai afrikaiak élnek, és a város teljes egésze telis-tele van bevándorlókkal.”

Ugyanakkor az igazság és a teljesség kedvéért azt is hozzá kell tennem: Belgium gyarmattartó ország volt, és ily módon talán nagyobb a felelőssége a volt gyarmatok sorsáért. Magyarország esetében azonban ilyesmiről szó sincs. Már csak ezért is felháborító, hogy a volt gyarmattartó országok arra kívánnak kötelezni bennünket, hogy „szolidárisak” legyünk az ő bevándorláspolitikájukkal.

888.hu: Mit gondol az EU jövőjéről? Van jövője?

Morvai: Európai parlamenti képviselőként nem győzök csodálkozni azon, hogy az EU mennyire nem tanult a Brexitből. Még mindig folyamatosan dühödten gyalázzák a kilépéspártiakat ahelyett, hogy elgondolkodnának az okokon és levonnák a tanulságokat. Márpedig a tanulság nem más, mint hogy

az Európai Uniónak meg kell hallania a polgárok szavát és hosszú távon nem mehet szembe a tagállamokban élő emberek tömegeinek akaratával.”

Fel kell számolni azt a helyzetet, hogy óriási szakadék van a politikai elit és a választópolgárok között. Meggyőződésem, hogy ha az április 8-i választások után is fennmarad a tömeges migrációval szembeni „magyar modell”, azaz az EU bevándorláspolitikájának határozott elutasítása Magyarország és a visegrádi országok, illetve most már Ausztria és lassacskán Olaszország részéről, akkor ez a szemlélet és ellenállás futótűzként kezd el terjedni. Egyre több európai nemzet fog öntudatra ébredni, és száll szembe az unió erőszakos követeléseivel. Ha ez az ellenállás sikerre vezet, akkor megmarad az Európai Unió, ha nem, akkor össze fog omlani.

888.hu: Ön szerint van-e felelőssége Brüsszelnek a bevándorláskérdés eszkalálódásában?

Morvai: A bevándorláskérdés eszkalálódásában Brüsszelnek és a „nyílt társadalom politikáját” hirdető globális erőknek egyaránt hatalmas felelősségük van. Mára már persze talán nem is így kellene fogalmazni, hiszen teljes mértékben megváltozott a hozzáállás és a retorika. Kezdődött azzal, hogy „a menedékkérőket, menekülteket” emberiességi okokból köteles minden tagállam befogadni, hiszen erre az ideérkezőknek emberi joguk, a befogadó országoknak pedig kötelezettségük van. Második fázisban folytatódott azzal, hogy a „menekült”, „menedékkérő” és a „migráns” szavakat következetesen elkezdték egymással egyforma jelentésűként kezelni az Európai Unió dokumentumaiban és a felszólalásokban.

Mostanra pedig eljutottunk odáig, hogy kifejezetten kimondják: »Új Európát építünk, a régi Európa értékei – mint a kereszténység vagy a nemzetállamok – meghaladottaknak minősülnek, és immár egy nyitott, egy sokszínű, befogadó és szolidáris Európa modelljét kell elfogadnia minden tagállamnak.« Most már tehát kifejezetten pozitív jelenségnek állítják be a tömeges migrációt és kifejezetten követelik minden egyes tagállamtól, hogy ennek rendeljük alá magunkat. Emiatt is sorsdöntő az április 8-i választás,”

hiszen – az Európai Parlamentben szerzett tapasztalataim alapján – meggyőződésem:

az Európai Unió mindent megtesz azért, hogy térdre kényszerítse és a tömeges migráció befogadására szorítsa rá Magyarországot.”

Fotó: MTI Fotóbank

Rettenetesen aggaszt, hogy minden egyes ellenzéki párt (legalábbis a bejutásra esélyes pártok) kifejezetten hangsúlyozzák: fokozni kell Magyarország európai elkötelezettségét, vissza kell térnünk az Európai Unióhoz, javítani kell a kapcsolatainkat az EU-val, stb. Ez lefordítva nem jelent mást, mint hogy el kell fogadnunk az Európai Unió által ránk erőltetett bevándorláspolitikát és bevándorlóországgá kell válnunk.

888.hu: Mit tervez Brüsszel a bevándorláskérdésben renitensnek mutatkozó V4-kel?

Morvai: Itt most minden az április 8-i választásokon múlik.

Hatalmas az izgalom és a várakozás Brüsszelben. Képletesen azt mondhatom, hogy már behűtötték a pezsgőket, nagyon reménykednek abban, hogy a magyar választási eredmények következtében megszűnik az utolsó akadály, az új magyar kormány beadja a derekát. ”

Hatalmas nyomást helyeznek Lengyelországra is – erőteljesen reménykednek abban, hogy a visegrádi négyek ellenállásának megtörésével immáron akadály nélkül vihetik keresztül emberellenes és az európai lakosság számára tengernyi szenvedéssel járó bevándorláspolitikájukat. Remélem, az utóbbit Magyarország nem fogja ismét megtapasztalni, 2015-ben már kaptunk belőle ízelítőt.

888.hu: Mit vár a 2019-es európai választásoktól? 

Morvai: Az előbbi válaszaimból is következően meggyőződésem, hogy amennyiben Magyarország továbbra is megmarad „ellenállónak” és követendő példának a nyugati népek, nemzetek számára, akkor egyre inkább előre fognak törni a tömeges bevándorlást és az Európai Egyesült Államok-tervet ellenző politikai erők. Még azt is el tudom képzelni, hogy 2019-ben ők kerülnek többségbe az Európai Parlamentben.

888.hu: Hogy látja, mi történne Magyarországgal, ha a baloldali, liberális ellenzéki erők nyernének április 8-án?

Morvai: 2002 és 2010 között ott voltam szinten minden utcai megmozduláson, ahol tiltakoztak a Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok ellen. Azt is láttam, hogy minden hazafias érzelmű tüntetést brutális és jogsértő eszközökkel vertek szét. Azóta is folynak a kártérítési perek, illetve peren kívüli ügyek a jogsértések áldozataival kapcsolatosan. Emberi jogokkal foglalkozó jogászként egyszerűen döbbenetes és hihetetlen volt számomra az, hogy ilyen brutális tud lenni egy hatalom a XXI. században Európában a saját népével, a saját lakosságával szemben. Döbbenetes az is, hogy nemhogy bocsánatot kértek volna, de Gyurcsány Ferenc néhány politikustársával még tüntetően meg is jelent Gergényiék büntetőbírósági tárgyalásán „kimutatni a szolidaritásukat”.

Kétségem nem fér hozzá, hogy ezek az erők bármikor képesek lennének hasonló gaztettekre a magyar emberekkel szemben. Látjuk, hogy nem változnak meg, sőt egyre gonoszabbak lesznek.”

Gyurcsány Ferenc egyáltalán nem bánta meg, hogy 2004-ben az elszakított magyar testvéreinkkel szemben agitált és 23 millió román beáramlásával fenyegetett. Ellenkezőleg: a napokban is gyűlölködő kampányvideót hozott nyilvánosságra.

Az egész Kárpát-medencei magyarság méltóságáért és jogaiért kiálló jogászként, nemzeti jogvédőként katasztrófának tartanám, ha a balliberális erők visszatérnének a hatalomba. Ezért is keserít el, hogy a Jobbik, amellyel összefonódott a nevem, kifejezetten biztat a szemkilövető erőkre (mint a »legesélyesebb ellenzéki erőre«) történő szavazásra.”

Elkeserít az is, ha arra gondolok: amikor 2009-ben kikerültem az Európai Parlamentbe, még a „Merjünk kicsik lenni!” jelszava uralkodott a Magyarország és az Európai Unió közötti kapcsolatban. Valóban szinte gyarmat-gyarmattartó kapcsolat volt Magyarország és az Unió között. Mára ez gyökeresen megváltozott, Magyarország hatalmas erőt mutat és példaképpé vált Nyugat-Európa számára az európai értékek és a nemzeti szuverenitás megőrzésében, a tömeges migráció visszautasításában, azaz összességében Európa megmentésében. Bele sem merek gondolni, hogy mindez visszafordulhat, és újra „kicsik merünk lenni”… Hiszek a magyar emberek bölcsességében, abban, hogy ki fogják követelni a jelenlegi problémák, visszásságok (például a közpénzek kezelésével kapcsolatos visszaélések) korrekcióját és ugyanakkor nem hagyják veszni Magyarországot április 8-án.

(forrás: Fűrész Gábor – GFG – Görgényi Tamás, 888.hu)

Náray Tamás üzent a Fidesznek, Magyarországnak és 2.5 millió szavazónak – „Elmentek ti a faszomba!”

BRÉKING! – Migránsokat akart telepíteni Budapestre az MSZP-s Kunhalmi – Videóval!