in

Mészárosék 12 millió forintot adnak a vízimentőknek, hogy új hajókat vásároljanak – A milliárdos Gyurcsány hallgat, és nem adakozik

A vízimentők a Facebookon hirdettek adománygyűjtést, hogy új hajókat vegyenek. Az Opus Global Nyrt. és a Hunguest Hotels kipótolta a vételárat.

A Facebookon indítottak adománygyűjtést a vízimentők, miután a megszűnő Red Bull Air Race miatt lehetőségük nyílt hozzájutni két mentőhajóhoz. Ezek ára 16 millió forint volt, a gyűjtés pedig el is indult, de menet közben a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global Nyrt. és a Hunguest Hotels Zrt. is jelezte: beszállnak, és kipótolják az összeget.

A vonatkozó közlemény szerint „a balatoni és magyarországi turizmus egyik legnagyobb szereplőjeként az Opus Global Nyrt., illetve az Opus csoport részeként a Hunguest Hotels Zrt. elkötelezett a térség turizmusának fejlesztése mellett, ezért kötelességének érezte, hogy a felhívásról értesülve kipótolja a teljes vételárhoz szükséges összeget”.

A keszthelyi kikötőben lévő hajókat a jövő héten mutatják be ünnepélyesen a nyilvánosságnak.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata nem tervezte a flotta bővítését, a két speciális hajó megvásárlása különleges lehetőség számukra. Az alkalmi vételhez ezért a lakosság segítségét kérték.

Felhívásukra 48 óra alatt 4 millió forint lakossági adomány gyűlt össze, amelyhez a jelentős turisztikai érdekeltségekkel rendelkező Opus Global Nyrt. és leányvállalata Hunguest Hotels Zrt. 12 millió forinttal járul hozzá.

Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke azt mondta, „erőt és hitet ad a további munkánkhoz, hogy felhívásunkra alig 48 óra alatt ilyen sokan siettek a segítségünkre adományukkal. A szezon java még csak most kezdődik, jelenleg is zajlik Magyarország legnagyobb tókerülő versenye, a Kékszalag, és bár az elvárásoknak eddig is meg tudtunk felelni, a flotta bővítése nagy lehetőség a számunkra”.

 

A közlemény idézi Mészáros Beatrixot, az Opus Global Nyrt. elnökét is. „Felelős vállalatként kötelességünknek éreztük azonnal válaszolni a felhívásra. A vízimentők gyakran saját szabadidejüket feláldozva, elhivatottságból dolgoznak azért, hogy a balatoni térségben mindenki biztonságban érezhesse magát a vízen és vízparton egyaránt. Az Opus csoport és a Hunguest Hotels a hazai turizmus egyik legnagyobb szereplőjeként elkötelezett a térség turizmusának fejlesztése mellett és adományunkkal szeretnénk hozzájárulni a vízimentők önfeláldozó munkájához” – mondta.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata egyesületként alakult meg Zánkán, 1999 őszén. A közhasznú szervezet célja hatékonyan segíteni a vízibalesetek felszámolásában és megelőzésében nemcsak a Balaton környékén, hanem az egész ország területén. Megalakulásuktól mintegy 3 ezer embert mentettek ki a vízből, a Balaton partján több mint 50 strandon, országszerte pedig több mint 80 helyszínen állnak szolgálatban vízimentőik.

Az egyforma, 7 méter hosszú, 200 lőerős motorral felszerelt járművek tökéletesen illeszkednek a vízi sürgősségi betegellátó és vízimentő rendszerbe. A hajók bármilyen időjárási körülmények között bevethetők, könnyen manőverezhetők, a fedélzet pedig tágas, így egyszerre akár 6-8 személy kimentésére is alkalmasak.

(hvg.hu  nyomán)

És akkor hazajött Alföldi Ecuadorból, hogy elkezdje szidni a magyarokat….

Nagy magyar győzelem! Hosszú Katinka már az előfutamban agyonverte a világot a vizes vb-n