in ,

Merkel migránsai: tobzódnak a terroristák Németországban

Ez igazán remek

Egy év alatt csaknem megötszöröződött a terrorgyanú miatt indított eljárások száma Németországban. 

A szövetségi legfőbb ügyészség hét végén megjelent adatai szerint az idén csaknem 1200 eljárást indítottak terrorgyanú miatt, míg tavaly nagyjából 250-et.

Az esetek többsége a szélsőséges iszlamizmussal kapcsolatos, az idén körülbelül 1000 ilyen esete volt az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes hatóságnak, tavaly pedig hozzávetőleg 200.

A növekedés túlterheli a terrorista szervezetek, tagjaik és támogatóik elleni eljárások irányításáért felelős ügyészséget, ezért az idén nagyjából 450 ügyet átadtak a tartományi ügyészségeknek, hogy a legfontosabb esetekre összpontosíthassák erőiket.

Az esetek számának meredek emelkedését mutatja, hogy 2013-ban még csak 68 eljárást indított terrorgyanú miatt szövetségi legfőbb ügyészség.

Az iszlamista terrorizmussal kapcsolatos ügyeknek két fő típusa van. Az egyik a terrorszervezetben viselt tagság vagy terrorszervezet támogatásának gyanúja miatt indított eljárások csoportja. Ez jellemzően az Iszlám Állam, az al-Kaida vagy a szomáliai al-Shabaab terrorista szervezet, illetve az afganisztáni tálibok kötelékében vagy környezetében, Németországon kívül végzett tevékenységre – vérengzésekre, háborús bűncselekményekre – vonatkozik. A másik fő típus az állam elleni súlyos bűncselekmény – terrorcselekmény – előkészítésének gyanúja miatt indított eljárások csoportja.
(almafroccs.blogstar.hu)

 

Ebbe is jók vagyunk – „Forrón” taroltak: magyaroké a legcsípősebb szószók!

Megint sivalkodnak: Az EU sorosista migránsbiztosa szerint nem lehet ízlés kérdése és önkéntes a kvóta