in

Megint nem stadion: Ludovika Campus: ilyen lett az új rendészettudományi komplexum

Csodaszép!!

A Magyar Építő egy oktatási épület felújításával és egy új kollégium építésével alakította ki a nagyprojekt újabb elemét.

Speciális oktatási épületet és kollégiumot kapott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara Budapest VIII. kerületében, a Diószeghy Sámuel utcában. A Ludovika Campus projekt keretében nettó 6 milliárd forintból megvalósult, összesen 17 ezer négyzetméteren elterülő komplexum kivitelezője a Magyar Építő Zrt. volt: a munkát tavaly márciusban kezdték el, a műszaki átadás pedig idén augusztus végén történt meg.

A képre kattintva galéria nyílik!

Teljes felújításon esett át a hatezer négyzetméteres, háromemeletes oktatási épület, melyben oktató- és sporttermek, valamint orvosi szobák kaptak helyet. A 11 ezer négyzetméteres, hatemeletes kollégiumot újonnan építették: az „U” alakú, monolit vasbeton épületben 600 férőhelyet és 12 vendégszobát alakítottak ki.

A projekt egyik kihívása az volt, hogy a régi, felújításon áteső épületet, valamint a teljesen új kollégiumot azonos megjelenésű, harmonikus együttessé kellett tenni. Szintén különlegesség, hogy a kollégium első emeletéről, 5 méterrel az utcaszint felett egy üveg fedésű gyalogoshidat is át kellett vezetni a Diószeghy utca túloldalán lévő sportközpont lőtér épületéhez, így a hallgatók a campus elhagyása nélkül juthatnak el egyik létesítményből a másikba.

(magyarepitok.hu)

Nem stadion rovat – Ezek a beruházások fejlesztik tovább a Budapest-Pécs vasútvonalat

A Soros hálózat januárban kemény támadásba lendülhet – Bencsik András: A bomba januárban robban