in

Meghalt Stadler József

Az országszerte ismert vállalkozót 66 éves korában érte a halál.

Az országszerte ismert vállalkozót 66 éves korában érte a halál.

A Lokál információi szerint az akasztói vállalkozó az utóbbi napokban a dunaújvárosi kórház intenzív osztályán feküdt agyvérzés miatt. Stadler József még két héttel ezelőtt került kórházba, amikor a solti Kurta kocsmában a saját könyvét árulta, majd elájult. Csak egy percre tért magához, de amikor a mentőbe emelték, kómába esett, és azóta sem tért magához.

Stadler József – Forrás: MTI/Ujvári SándorStadler József (MTI/Ujvári Sándor)

Gyerekei közül a katonaként a déli határnál szolgáló fia nem tudta meglátogatni, de másik fia és lánya másnap besietett hozzá. Az orvosok akkor annyit közöltek velük, hogy stabilizálták apjuk állapotát. Pár napja azonban már papot hívtak hozzá, aki feladta neki az utolsó kenetet, de családja és barátai az utolsó pillanatig bíztak felépülésében.

 

A szokatlan gazdasági ügyletei miatt országos hírnevet szerző Stadler József ellen először 1997-ben emeltek vádat. Első fokon kilenc évre ítélték, mert 1993 és 1994 között fiktív számlák felhasználásával és jogtalan áfa-visszaigénylésekkel több milliárd forint kárt okozott az államnak. A Legfelsőbb Bíróság a döntést megsemmisítette, és a megismételt eljárásban Stadler négy és fél év fogházbüntetést kapott. 2005 januárjában kedvezménnyel szabadult.

 

Folytatólagosan elkövetett csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt 2011-ben négy év tíz hónap börtönre ítélték. 2014-ben betegsége miatt büntetését megszakíthatta. Még ugyanebben az évben, októberben csődbűncselekmény miatt két év tíz hónap börtönbüntetést kapott. A két ítéletet a Szegedi Ítélőtábla összbüntetésbe foglalta, és 2015 márciusában jogerős ítélete szerint hat év börtönre ítélte Stadler Józsefet.

Az egykori vállalkozó végül 2016 februárjában feltételes kedvezménnyel szabadult a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai részlegéből. 2017 márciusában újabb 5 éves börtönbüntetésre ítélték különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt.

 

(hirado.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Alakul az unióban a Magyarország melletti koalíció

(videó) Kowalsky Meg a Vega vadonat új szívszorító dala hazaszeretetről, családról, honvédelemről