Be kell látni, hogy annak az Európának, amelyikről azt gondoljuk, hogy a következő ötven-száz évben működőképes lehet, inkább a nemzetek Európájára kell épülnie – jelentette ki a lapunknak adott interjújában Szili Katalin. A határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott szerint az emberek Európa-szerte biztonságot és kiszámíthatóságot akarnak, így a magyar választók is oda fogják behúzni az ikszüket, ahol ezeket megkapják. Az MSZP egykori alelnöke, az Országgyűlés volt elnöke beszélt arról is, hogy a baloldal és a Jobbik összefogása káoszba taszítaná az országot, a szocialistákról pedig úgy fogalmazott, hogy amit tesznek, az a butaság maga.
– A határon túli magyarság szempontjából van-e jelentősége a mostani nemzeti konzultációnak?
– Igen, hiszen nemcsak és kizárólag a magyar állam területén élők, hanem a határon túli magyarság is érzi a biztonságukat szolgáló törekvéseket. Bármerre járok a határon túli közösségekben, ez a téma mindig előkerül. Érzik, hogy egy korszak végéhez és egy új korszak kezdetéhez értünk. Annak a neoliberális világnak, ami a XX. század nagy részét jellemezte, gyakorlatilag vége, a kozmopolita világlátás, amit korábban internacionalizmusnak hívtunk, megszűnőben van. Kiderült, hogy a globális szemlélet önmagában csak az emberek kiszolgáltatottságát, kitettségét növelte, ezért mára a biztonság kérdése vált a legfontosabbá, legyen szó az emberek személyes biztonságérzetéről, vagy a jog- és közbiztonságról.
– Mit gondol a globális szemlélet mentén létrejött Európai Unióról?
– Túlhaladottá váltak a korábban sokak által az Európai Egyesült Államok létrejöttéhez fűződő elképzelések is. Be kell látni, hogy annak az Európának, amelyikről azt gondoljuk, hogy a következő ötven-száz évre működőképes lehet, inkább a nemzetek Európájára kell épülnie. Ez nem bezárkózást jelent! Egyszerűen arról szól, hogy minden nemzetnek meg kell őriznie a saját identitását, hagyományait, értékvilágát, és ez a sokszínűség adja annak az Európának az értékét, amely a jövőben versenyképes lehet globális szinten is. Ez az Európa természetesen abban a keresztény kulturális körben értelmezendő, ami mindig is a sajátja volt.
– Mi a véleménye arról, hogy akik 2004-ben a határon túli magyarság kettős állampolgársága ellen kampányoltak, most a kötelező betelepítést támogatják és Soros Györgyöt védik?
– Ez ugyanaz a téves következtetés, mint amilyen a 2004. december 5-i volt, és aminek a beismerése aztán Nagyváradon megtörtént, de tegyük hozzá: megkésve. Úgy látom, előbb-utóbb annak a beismerése is megtörténik, hogy az emberek joggal vágynak a biztonságra, csak lehet hogy már az is későn lesz. Most újra egy olyan nagy nemzeti ügyről, kérdésről van szó, amelyben nem a pártpolitikai hovatartozásnak kellene döntőnek lennie, hanem a közös érdekeknek és értékeknek. A különféle európai választások eredményén már látszik, hogy az emberek belefáradtak abba, hogy különböző atrocitásoknak, megpróbáltatásoknak vannak kitéve. Tragikusnak tartom azokat a manapság megjelenő statisztikákat, amelyek az európai ifjúság iskoláztatásában az utánpótlás összetételéről szólnak.
– A migránsok befogadását pártolók ilyenkor humanitárius érvekkel jönnek elő.
– Félreértés ne essék: nem arra gondolok, hogy akik Ázsiából vagy Afrikából valóban az életüket mentik, azoknak ne lehetne az első biztonságos országban, ahová megérkeznek, segítséget nyújtani. De nem szabad, hogy őket bárki összemossa azokkal, akik gazdasági, vagy éppen illegális bevándorlók. Sajnos egyes médiumok félretájékoztatják az embereket, hogy mi mindenkit elutasítunk, és szándékosan összekeverik az illegális bevándorlókat azokkal, aki tényleg a bőrüket mentik. Ugyanakkor még köztük is vannak olyanok, akik az első elért biztonságos országban megkapott oltalom ellenére mégis újabb hat határon túlra elvándorolnak. Nekem volt alkalmam látni San Diegóban azt a hat méter magas kerítést, ami Mexikót választja el az államoktól, és Amerikát sem rója meg senki azért, csak mert védi a saját határait, polgárait. Fontos lenne, hogy mivel az Európai Unió polgárainak tíz százaléka az őshonos nemzeti kisebbségekhez tartozik és öt százalékuk bevándorló, az unió különbséget tegyen köztük.
Fotó: Katona Vanda
– Az Ukrajnában nemrég elfogadott, a kisebbségek jogait súlyosan sértő oktatási törvény végrehajtására három év van. Sok vagy kevés ez az idő arra, hogy fellépjünk ellene?
– Ez attól függ, Ukrajna belátja-e, hogy rossz úton jár ennek a törvénynek az elfogadásával. Ha igen, akkor sok, ha nem, akkor kevés. Az unió 2014-ben írta alá Ukrajnával a társulási megállapodást, ami nem utolsósorban a kárpátaljai magyarság szempontjából is öröm volt számunkra. Az EU-nak mindenképpen mellénk kellene állnia, és sürgetnie a megállapodás betartását, amely konkrétan megfogalmazza, hogy a nemzeti kisebbségekkel szemben milyen magatartást kell tanúsítani. Azért az eléggé cinikus, hogy míg a megállapodás 2017. szeptember elsején lépett hatályba, Ukrajna szeptember 5-én elfogadott egy olyan törvényt, amely egyszerűen ellehetetleníti a nemzeti kisebbségeket, és a jövőjüktől fosztja meg őket azzal, hogy az általános iskola negyedik osztálya fölött eltörli az anyanyelven történő oktatást. Ha erőszakkal kényszerítik rá az államnyelvet azokra, akik a szülőföldjükön szeretnének boldogulni, az maga az erőszakos asszimiláció.
– Azon túl, hogy az EU fellépését, kiállását reméljük, nekünk milyen eszközök vannak a kezünkben?
– Buldog módjára kell végigmennünk ezen az úton, a Velencei Bizottságtól kezdve az EBESZ-en keresztül az Európa Tanácsig, az EU valamennyi fórumán folyamatosan szóvá kell tennünk, napirenden kell tartanunk a kérdést. Ebben az ügyben eljöhet egy olyan pillanat, amikor a kormánynak, az ellenzéknek, civileknek, mindenkinek fel kell sorakoznia a jogszűkítés elleni tiltakozás mögé.
– Elkanyarodva a határon túli magyarság ügyétől: a napokban úgy nyilatkozott, várható volt Botka László visszalépése, amit sajnál. Miért?
– Ebben a témában csak úgy mondok bármit is, hogy jelzem, szinte napra pontosan hét éve léptem ki az MSZP-ből. Botka László történetében egy kicsit a saját sorsomat véltem visszaköszönni, miszerint a vidék és a főváros most is szemben állt egymással. Én úgy láttam, Botka egy valódi baloldali, szociáldemokrata programot szeretett volna megvalósítani a szocialista pártban, ezt szerette volna felmutatni a magyar társadalomnak, nem pedig a balliberális sztaniolba csomagolt neoliberális politikát. De ahogy eddig, most sem volt igény erre az MSZP-ben. Ez jó ideje látszott a médiában, ahol elég szépen darálták őt, és amiből nyilvánvalóan következett, hogy be fog következni a visszalépése.
– Azért a vidék–város ellentéten túl a Gyurcsánnyal vagy nélküle kérdés is meghatározó volt a bukásában. Botkának igaza lett volna abban, hogy Gyurcsány Ferenc többet visz, mint hoz?
– Ebben nem kívánok állást foglalni, közismert, hogy nekem mi a viszonyom ehhez a kérdéshez. Inkább arról a folyamatról beszélnék, hogy a baloldal és a balliberális közé ma már mindenki egyenlőségjelet tesz. Szemantikailag is sokat mondó, hogy nem a liberális bal, hanem a balliberális elnevezés vált általánossá.
– Mikor lehet valódi baloldala Magyarországnak, és ön szerint milyennek kellene lennie ennek a valódi baloldalnak?
– Magyarországnak szüksége van valódi baloldalra, bár fontos megjegyezni, hogy azok a fajta ideológiai megkülönböztetések, amelyek a XX. századot jellemezték, ma már nem érvényesek. Hiszen a mostani kormányzó pártok vezették be például a bankadót, amit annak a baloldali politikai erőnek kellett volna megtennie, amely viszont Magyarországon mindig a tőke oldalán állt.
– Mi az, amire hazánknak igazán szüksége van?
– A kérdés számomra igazából az, hogy van-e Magyarországon egy olyan a társadalmi felemelkedést biztosító politikai erő, amelyik nemzetben gondolkodik, és keresztény. A politikai törésvonalakkal kapcsolatban visszautalnék a beszélgetés elejére. Abban a kérdésben látom a különbséget, hogy ki az, aki a biztonságot garantálja, a kiszolgáltatottságot minimalizálja, a hétköznapi boldogulást és a kiszámíthatóságot biztosítja. És ki az, aki ennek az ellenkezőjét hozza, azaz kiszolgáltatottá tesz, mindennapos fölösleges küzdelmekbe hajszol, kilátástalanságban és bizonytalanságban tart. Szerintem ma igazából a választóknál is erről szól a történet, akik oda fogják behúzni az ikszüket, ahol a biztonságot és a kiszámíthatóságot kapják.
– Mit szól ahhoz, hogy mára az a balliberális értelmiség is a baloldal és a Jobbik összefogását sürgeti, amely korábban minden sarkon antiszemitizmust, rasszizmust, kirekesztést látott?
– Nagyon furcsa, hogy azok kiáltanak most összefogásért, akik korábban a legdurvább kritikával illettek bárkit, aki egy szélsőséges párttal esetleg együtt szavazott a parlamentben vagy aláírt bizonyos kezdeményezéseket. Az ember azt várná, hogy nem érdekek, hanem értékek határozzák meg valakinek az álláspontját a szélsőségektől való elhatárolódással kapcsolatban. Ezt rendkívül veszélyes játéknak tartom, de szerintem szerencsére ma sokkal felnőttebb a választópolgárok közössége annál, hogy egy ilyen átverést elfogadjon. Akik ilyen, csupán matematikai megoldásokkal mázolnak – ez ugyanis semmi másról nem szól –, azok elfelejtik, hogy a választóknak szívük is van. Végül pedig azért is veszélyes mindez, mert egy országot nem lehet a káoszba taszítani. Arról ugyanis nem beszélnek a baloldal és a Jobbik összefogását sürgetők, hogy mi lesz a választást követő napon.
– Molnár Gyula, az MSZP elnöke sem tartotta kizártnak, hogy egy újabb választási vereség után megszűnhet a szocialista párt. Megtörténhet ez akár pusztán csak azért, mert az MSZP felett egyszerűen eljárt az idő?
– Erről már korábban is úgy fogalmaztam, hogy szappanozzák maguk alatt a lejtőt, és úgy látom, ez mindinkább így igaz. Ha valaki egyszer kipróbált valamit 2014-ben, ami látványosan nem működött, és mégis előállítja ugyanazt a helyzetet, akkor arra már nem lehet mást mondani, hogy ez a butaság maga.
(magyaridok.hu)
