Több ismerősömmel is arra fogadtunk, Szanyi Tibor nem fogja tudni megállni, hogy ne gyalázza, ne tegye zárójelbe 1956-ot. Nem tudta. Szerintem nem is nagyon próbálkozott.
Szanyi Tibor a hírek és a jelek szerint életvitelszerűen fogyaszt erjesztett gyümölcsök párlatából készült italokat. Ami részben magyarázatul szolgálhat arra a jelenségre, hogy miért gondol, mond, és ír olyan gyakran bődületes hülyeségeket. A túlzott alkoholfogyasztással járó elhülyülés és tudatmódosulás mindenkiből mást hoz ki: van, aki Buddhára, van, aki butára, van, aki Simicskára, van, aki agresszívra, van, aki bátorra, és van, aki utolsó kommunista bűnözőre issza magát. A bírósági perek elkerülése végett most az én kedves olvasómra bízom, hogy eldöntse, Szanyi Tibor melyik állapotba került szombatról vasárnapra virradóan.
Nekem van egy tippem. Illetve lehet, hogy nem is egy. Szanyi Tibor esetében több válasz is helyesnek bizonyulhat. Szanyi Tibor egyébként is nagy „kedvencem”. Mindig ki tud hozni a béketűrésemből. Igazi komcsi. Legutóbb például az erdélyi magyarokat románozta le. Ez sajnos megszokott az MSZMP utódpártjában. Az ilyen típusú nemzettagadás határozta/határozza meg a szoci párttagok egy jelentős részének az identitását. Nem szeretem ismételni magam – tényleg nem – , de anyai ágon erdélyi származású vagyok, emiatt sokszor jártam a Romániához csatolt területeken ragadt rokonaimat meglátogatni.
Személyesen is megtapasztalhattam, milyen is Romániában magyarnak lenni. Hogy milyen terrorban tartotta a román Securitate a magyarokat. Vagy milyen magas szinten diszkriminálta őket a törvényhozás, és hogy mennyi joguktól fosztotta meg a Ceausescu-féle magyargyűlölő diktatúra az erdélyi magyarokat. Milyen, amikor a román határőrök elvesznek-eltesznek ezt azt a továbbengedésért cserébe. Ha egyáltalán átengedtek. Mert nem egyszer játszották velünk azt a kedves játékot, hogy öt óra várakoztatás, és tűző napon aszalódás után minden magyarázat nélkül visszafordították az egész vonatot. Mert megtehették.
Aztán jön ez a szerencsétlen, szellemileg leépült barom, és megnyilvánul. Össznemzeti kérdésekben. Kocsmákban, fórumokon sajnos a mai napig létező jelenség, hogy a kommunista internacionalizmus dicsőítő propagandája által a kimosott agyú csőcselék gátlástalanul románozza az erdélyi magyarokat. Nem is tudok rájuk igazából haragudni. Egyrészt szerencsére egyre kevesebben vannak, másrészt nem az ő hibájuk. A Szanyi-féle magyargyűlölő kommunisták hibája. Akik írták és íratták a propagandát.
Szanyiékra viszont haragszom. Ők ugyanis nem butaságuk és tanulatlanságuk okán, hanem aljas indokból, előre kitervelten, nem hirtelen felindulásból szokták az éterbe kiáltani, hogy az erdélyiek nem magyarok, vagy hogy 1956 horthysta nyilaspuccs volt. Aki nem tudná: Havas Szófia szokott ilyeneket mondani, nyilatkozni október 23-a közeledtével. És még durvábbakat is.
Kegyeleti okokból nem is folytatnám az ominózus mondatai felsorolását. Sajnos eleddig következmények nélkül gyalázhatta ő is és Szanyi kapitány is ’56 emlékét. A törvényalkotók talán túlzottan megengedőek voltak, vagy csak bíztak abban, hogy ’56-tal kapcsolatban már létezik valamifajta nemzeti konszenzus vagy minimum. Esetleg mindkettő.
Tévedtek. Nincs nemzeti minimum. Nincs nemzeti konszenzus. Vannak viszont hazaáruló, kommunista kövületek, akik ilyenkor menetrendszerűen előbújnak szennyes csatornáikból, hogy büntetlenül mocskos szájukra vegyék ’56 hőseit. Emiatt gondolhatja Szanyi Tibor , hogy az, amit otthon, a négy fal között gondol, vagy amin szoci barátai társaságában röhögcsél, az a Facebookon is nyugodtan megosztható.
Emiatt teheti idézőjelbe az ünnepet. Emiatt gyalázhatja ’56-ot. Emiatt írhatja, hogy ’56 hősei a szocializmusért harcoltak. ’56 hősei nem a szocializmusért harcoltak, Tibike! Te folytatsz reménytelen harcot a szocializmusért. Meg azért, hogy elhitesd az emberekkel, hogy ’56 hősei a szocializmusért harcoltak.
’56 hősei a szabadságukért harcoltak.
’56 hősei a magadfajta kommunisták ellen, és a megszálló szovjet hadsereg ellen harcoltak. ’56 hősei a vérüket adták Magyarország szabadságáért. Az 1956-os forradalom srácainak szívében ezerszer több hazaszeretet volt, mint benned. Te azt sem tudod, mi a haza. Azt sem tudod, mi a nemzet. Tudjuk, melyik oldalon álltál volna ’56-ban. A pufajkás Horn Gyula mellett feszítettél volna szép, ropogós egyenruhában.
Tudjuk.
Ezért siránkozol a felakasztott ÁVH-s kutya miatt. Mert a felakasztott ÁVH-s kutya sem Magyarországért és a magyar szabadságért harcolt, hanem a szocializmusért. Azt védte. A sztálinista típusú kommunista diktatúra egyik szimbóluma volt a sokezernyi mellett. Ezért őt sajnálod, és nem az elesett, kivégzett, százával felakasztott hősöket. Nem a bebörtönzöttek ezreit, a tönkretett és az elüldözött magyarok százezreit.
Tudod, hogy ’56-ban, akik nem Magyarországért, nem a szabadságért, hanem a szocializmusért és a szovjet elnyomók további hatalmáért harcoltak ’56 hősei ellen, azokat a hősök olykor meglincselték. Ezért nem a hősöket ünnepled, ezért nem az ÁVH-s kutyák által agyonlőtt pesti srácok és felkelők holttestéről készült fényképeket posztolod.
Nem az 1956. október 25-én, a Kossuth téri sortűzben tömegesen lemészárolt ártatlan nők, gyermekek, öregek és férfiak képeit rakod ki. Hanem annak az ÁVH-s kutyáét, aki, mielőtt felkötötték, a forradalmárokat ölte és Rákosi Mátyás elnyomó hatalmi gépezetét szolgálta.
Ezért gyászolod a forradalom ellen fegyvert fogó, a forradalmárokra támadó hazaárulókat. Ezért teszed zárójelbe az ünnepet. Mert nem a te ünneped.
Hanem a miénk. És ’56 igazi hőseié.
A szerző táncművész és publicista
(Apáti Bence, magyaridok.hu)
