in ,

Leáldozhat a Soros-csicskáknak – Jogszabály-módosítással és szankciókkal szorítanák vissza a Soros-hálózat tevékenységét

ideje volt már

Készül az akcióterv: kitilthatják Sorost Magyarországról, álcivil szervezeteit pedig megsarcolhatják

Formálódik a Soros György és hálózata elleni akcióterv, amely több jogszabály-módosítással és szankciókkal szoríthatja vissza a migrációt támogató szervezeteket. A Magyar Idők értesülése szerint megvonhatják a nonprofit státusukat, és illetéket vethetnek ki a bevételeikre. A kormány szerdán tárgyalhat arról az előterjesztésről, amely egyebek mellett a spekuláns kitiltását is lehetővé tenné. Közben politikai határozatot fogadott el a Soros-terv elutasításáról a Fidesz országos választmánya.

Többpontos akciótervet készített a kormány a Soros-hálózat tevékenységének megfékezésére – értesült a Magyar Idők. A lap úgy tudja, a tervezet szerint megvizsgálnák az amerikai–magyar kettős állampolgárságú Soros György Magyarország területéről kitiltásának törvényi lehetőségét, illetve az ehhez szükséges jogszabály-módosítást. Ezenkívül nyilvántartásba vennék a bevándorlást támogató szervezeteket, illetve megszüntetnék ezek nonprofit státusát.

Az akcióterv harmadik pontja szerint a migrációt elősegítő szervezetek bevételeire bevándorlásszervezési illetéket vetnének ki. Az Origo.hu kedden arról értesült, hogy a szerdai kormányülésen tárgyalja meg a kormány a spekuláns kitiltását lehetővé tévő javaslatot. Ismert, hogy a kormány egy hónapja dolgozik a Soros-hálózattal szembeni akcióterven. Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter december 11-én, éves meghallgatásán, az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt közölte: a kabinetiroda a kormány januári ülésére intézkedéseket dolgoz ki a Soros-terv megakadályozása érdekében.

A VÁLASZTMÁNY ELUTASÍTJA AZT A TÖREKVÉST, HOGY MAGYARORSZÁGOT BEVÁNDORLÓORSZÁGGÁ VÁLTOZTASSÁK

Ezt megelőzően, november 29-én tárgyalta meg a kormány azt a hírszerzési jelentést, amelyet a Pintér Sándor belügyminiszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter készíttetett az alájuk rendelt szolgálatokkal Soros György európai befolyásáról. A polgári hírszerzés és a polgári elhárítás feladata az volt, hogy kiderítsék:

az új évezred bevándorlási krízisének hajnalán hatásos volt-e Magyarországon a Soros-szervezetek befolyásolási kísérlete, illetve Soros és az általa támogatott szervezetek, politikusok a bevándorlás kérdésében érdemben tudták-e befolyásolni a migrációs válságban érintett államokat és az Euró­pai Unió döntéshozóit.

Közben politikai határozatot fogadott el a Soros-terv elutasításáról a Fidesz országos választmánya. Hidvé­ghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója a testület tegnapi tanácskozása után tartott sajtótájékoztatóján közöltea határozatban a választmány elutasítja azt a törekvést, hogy Magyarországot bevándorlóországgá változtassák.

Forrás: Magyar Idők. Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd

(forrás: pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Ne tanulj fiam, legyél liberális!

HOPPÁ! – Példaértékű barátság: érkezik a Lengyel-Magyar Együttműködés Intézete