in ,

Kovács Andrea becsicskította Simicskát

Simicskának már jogerős ítélete is van arról, hogy vállalhatatlan

Jogerősen pert nyert a Simicska-féle Hír TV ellen Földi-Kovács Andrea. Az Echo TV műsorvezetője 2015-ben, azonnal a G-nap után, Simicska Lajos vállalhatatlan szavai és minősítése miatt döntött úgy, hogy távozik a Hír TV-től, ám emiatt az oligarcha tévéje beperelte őt. Bár első fokon még elmarasztalták Földi-Kovács Andreát, másodfokon neki adtak igazat, és elutasították Simicskáék keresetét. A csatornát egyébként a milliárdos unokaöccse képviselte a perben. A precedens értékű ítélet nyomán föltételezhető, hogy a vállalhatatlan viselkedésű Simicska médiabirodalmának más munkavállalói is élhetnének rendkívüli felmondással

Elutasította pénteken a Fővárosi Törvényszék a Hír TV Zrt. keresetét, amelyet egykori műsorvezetője, Földi-Kovács Andrea ellen nyújtott be még 2015-ben. A másodfokú, jogerős ítélet teljes egészében elutasította a Simicska Lajos unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba (ő rendelte meg a jobbikos „névtelen” plakátokat, illetve ő az Index igazgatósági tagja) által képviselt felperes keresetét, amelyet a munkavállaló azonnali hatályú felmondásának jogellenessége és a versenytilalmi megállapodás megsértése miatt nyújtott be.

A PestiSrácok.hu annak idején elsőként számolt be Földi-Kovács Andrea azonnali hatályú felmondásáról még 2015 februárjában. Egy hónappal később a 180 fokos fordulatot vett Simicska-csatorna írásban tájékoztatta a műsorvezetőt arról, hogy konkurenciatilalmi megállapodása a munkáltatóval nem áll fenn. Földi-Kovács ezután helyezkedett el a királyi tévénél. Ennek ellenére Simicskáék az újságírót M1-es debütálása után nyomban beperelték, mondván, azonnali hatályú felmondása jogszerűtlen, ráadásul érvényben lévő versenytilalmi megállapodást is sért a konkurens csatornánál történő elhelyezkedésével. Az elsőfokú bíróság ítéletében Simicskáék keresetének teljes egészében hely adott, és 6,6 millió forint, annak járulékai, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte a műsorvezetőt. Nagy Ajtony Csaba a perben többek között azzal érvelt:

Simicska Lajos botrányos viselkedése nem adhat jogalapot az azonnali hatályú felmondásra, mert az oligarcha jogilag nem munkáltatója a műsorvezetőnek, ő csak (!) tulajdonosa a cégnek.

A bíróság az érvelésnek akkor helyt adott, amely ellen Földi-Kovácsék fellebbeztek.

Mások is élhetnek rendkívüli felmondással

Gyönyörű Zoltán, az Echo TV műsorvezetőjének jogi képviselője portálunk megkeresésére elmondta: a másodfokú bíróság az ítélet indoklásában kiemelte, hogy a munkáltató tulajdonosa részéről tanúsított olyan magatartás, amely a munkavállaló hitelességét sérti, okot adhat a munkaviszony munkáltató részéről történő azonnali hatályú felmondással történő megszüntetésére. A másodfokú bíróság azt is rögzítette: a nyilvánosság előtt is ismert, hogy Simicska Lajos a Hír TV-hez köthető személy, így a 2015. februári kijelentései után a munkavállaló jogszerűen élt az azonnali hatályú felmondás jogával – tette hozzá Gyönyörű Zoltán ügyvéd.

  • Az ítélet mindenesetre precedensként szolgálhat a jövőben minden újságíró, műsorvezető számára, aki munkaadója vagy a tulajdonos vállalhatatlan, megbotránkoztató viselkedése miatt azonnali hatállyal felmondana, hogy ezzel saját hitelességét megóvja. Mivel Simicska nevéhez köthető a Hír TV, így vállalhatatlan viselkedése, obszcén kirohanásai igenis jogalapot szolgáltathatnak a munkavállalóknak az azonnali hatályú felmondására.

Vezető kép: hirado.hu

(pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

(VIDEÓ) A NAGYON NAGYON nyitott és toleráns CEU mégsem mindenki számára nyitott – Elzavarták az ECHO tv stábját

Az RTL-en Baló György és egy MSZP-s akarta becsicskítani a Fideszes Gulyás Gergelyt – NEM sikerült!