Konzervatív vagyok – Interjú Nacsa Olivérrel – Nemet mond a bevándorlásra

– Milyen hatást gyakorolnak a színházi világra a szexuális erőszakos cselekményekről szóló híradások? Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház volt művészeti vezetője is érintett a botrányban, önnek pedig szívügye az operett.

– Egyértelműen negatív hatással vannak ezek a hírek a színházi életre. Azért is van ezzel kapcsolatban nagyon rossz érzésem, mivel az elmúlt években rengeteg munkát fektettünk Vadász Dániel barátommal és a többi kollégámmal abba, hogy a magyar operett újra elnyerje régi, megbecsült helyét a hazai kultúrában. Ötödik alkalommal rendeztük meg az idén a Budavári Palotakoncertet az Oroszlános udvarban, amely eseményt immáron öt esztendeje minden évben – felvételről – a közszolgálati televízió is közvetített. Úgy érzem, hogy nagyszabású rendezvényünk a műfaj zászlóshajója lett, és mostanra az operett több évtizedes méltatlan szakmai tengődése véget ért. Emellett a Budapesti Operettszínház az egyik leglátogatottabb fővárosi teátrum. Ezt igen komoly munkával érték el az ott dolgozó művészek, szakmai vezetők: nem szabad hagyni, hogy mindez csak úgy leértékelődjön.

– Az események nem befolyásolták az operettszínház látogatottsági statisztikáit?

– A teátrum darabjai telt házasak. Úgy gondolom, hogy a későbbiekben sem lesz kevesebb néző a Budapesti Operettszínházban. Leginkább azokat az embereket kell most megszólítanunk, akik nem rendszeres színházlátogatók, de már – a palotakoncertek hatására is – elkezdtek érdeklődni a műfaj iránt. Mindazonáltal én is teljes mértékben osztom a közvélemény azon álláspontját, hogy semmilyen művészi, szakmai érdem nem írhatja felül az alapvető etikát és az erkölcsöt, egymás kölcsönös tiszteletét. Az biztos: rendkívül komoly kihívás lesz, hogy ne hulljon rá a zenés színházi világra az a tény, hogy ebben a közegben is előfordul a szexuális erőszak, illetve az abúzus. Az viszont nem igaz, hogy az ilyen típusú esetek kizárólag csak erre a világra jellemzők. Ez a probléma sajnos a társadalom minden szintjén valamilyen formában jelen van. Ezért nem szabad ráhúzni a vizes lepedőt az operettszínházra.

– Arról mi a véleménye, hogy az érintett – és nem csak operettszínházi – rendezők a hatalmukkal visszaélve követték el a cselekményeket?

– Ez még inkább súlyosbítja a tetteiket. Ugyanakkor ez a jelenség – a mostani botrányok ellenére – egyáltalán nem új keletű, legfeljebb társadalmi értelemben eddig jóval kevesebbet beszéltünk róla. A munkahelyi zaklatások sajnos mindig is léteztek.

– Abban nem lát veszélyt, hogy „inflálódik” a téma? Hogy amennyiben egyre több ügy derül ki, már akkor is legyintenek majd az emberek, ha valaki egy valódi, komoly szexuális erőszakos esettel hozakodik elő?

– Valóban, az elmúlt hetekben szinte rázúdultak a különféle esetek az emberekre, és így sokan lassan immunissá válnak ezekre a hírekre. Úgy vélem, már csak olyan konkrét ügynek van esélye elérni az ingerküszöböt, amelyben az áldozat névvel, arccal vállalja, hogy mi történt vele és ki volt az elkövető. De pillanatnyilag nem tudom megjósolni, hol állhat meg a lavina, illetve egyáltalán megáll-e valamikor. Nálunk még a közbeszéd sincs egészen tisztában a határokkal. Példának okáért azzal, hogy konkrétan mi számít abúzusnak és mi nem. Sőt sokaknak fogalmuk sincs arról, hogy egyáltalán mi is az az abúzus. Értelmes, érzékeny párbeszédre lenne szükség az érintett felek között. Én erre most elenyészően kevés esélyt látok.

– Térjünk át a Bagi–Nacsa-show-ra. Most már hatodik éve a közszolgálati csatornán látható a produkciójuk. Jól érzik magukat a köztévénél?

– Igen, határozottan! Számomra egyértelmű, hogy nekünk itt a helyünk, és nem a kereskedelmi médiában.

– Miért? A szórakoztató produkciókat a mai televíziós piacon túlnyomórészt a kereskedelmi csatornák vállalják fel. 

– Ez így azért szerintem nem igaz. Mi is dolgoztunk kereskedelmi tévéknél, így arról a világról szintén van tapasztalatunk. Itt, a közmédiában szerencsére nem vagyunk belekényszerítve abba a helyzetbe, hogy olyan témákkal foglalkozzunk, amelyek minket enyhén szólva nem érdekelnek, olyan bulvárhősöket dolgozzunk fel, akiknek a tevékenysége valójában nem képvisel semmilyen értéket vagy szellemi teljesítményt. Ezért alapvetően inkább közéleti ügyekkel foglalkozunk, és azt kell mondjam, a közszolgálati csatornánál bizonyos értelemben elvárás is, hogy amennyire lehet, szorítsuk háttérbe a bulvártémákat. Persze azért a mindennapok aktuális eseményei időnként kikényszerítik, hogy a bulvársztárok karikatúráit valamilyen módon beemeljük a jeleneteinkbe, de őket is mindig megpróbáljuk valamilyen közéleti kontextusba helyezni.

– Milyenek a nézettségi adataik?

– A közmédiánál a legnézettebbek között van a műsorunk. A hat év során volt például olyan adásunk is, amely meg tudta szorítani a kereskedelmi tévék ugyanabban a sávban futó műsorait. Ez persze függ attól, hogy ők velünk egy időben milyen műsort sugároznak. Nagy általánosságban azért az elmondható: nem igazán tudunk versenyezni a kereskedelmi csatornákkal, de nem is ez a célunk. A nézettségi verseny ettől függetlenül izgalmas kérdés, ugyanis a nézők aránya minden csatorna esetében folyamatosan csökken. Ez a tendencia, ha úgy tetszik, évről évre egyre rosszabb. Már a 2015-ös adatokat sincs értelme összehasonlítani egy mostani statisztikával.

– Mi a televíziózás jövője?

– A csatornák teljes tematizálódása. Ez a folyamat világviszonylatban is feltétlenül érvényes. Tehát ennek megfelelően, ahogy e tendencia az utóbbi öt évben Magyarországon is elkezdődött, úgy természetesen ez a közmédiára is jellemző. Összesen 101 magyar nyelvű adás érhető el, ez is az oka annak, hogy a nézők „szétszóródnak” a csatornák között. Az szerintem ma már teljesen kizárható – hacsak nem egy nagyobb sporteseményről van szó –, hogy egy-egy televíziós produkcióval milliószámra ültessük az embereket a tévé elé. Manapság a nagyobb kereskedelmi csatornáknál is nagy szó, ha egymillió nézőt el tud érni valamelyik „szuperprodukciójuk”. – „Video killed the radio star” – ismert sláger volt ez a nyolcvanas években. Az internet most mennyire öli meg a televízió sztárjait? – A fiatalok – középiskolások, egyetemisták – szinte már egyáltalán nem néznek tévét, így az ő köreikben érvényes lehet a megállapítás, hogy bizony az internet megöli a televíziós arcokat.

– És mi lesz az önök műfajával?

– Ez azért érdekes kérdés, mert láthatóan ez az új technikai változás a gyorsaságot és a rövid tartalmakat tűri csak meg. A fiatalok a világhálón nem néznek meg húsz percnél hosszabb műsorokat, mivel maximum két-három perces jeleneteket képesek követni. Annyira felgyorsult a világ, annyi inger, hír, információ éri ezt a korosztályt, hogy nem is akarnak, de nem is tudnak egy-egy dologgal huzamosabb ideig foglalkozni. Én hála istennek ahhoz a generációhoz tartozom, amely még kellőképpen le tud lassulni, tehát nem csupán egy-két percig vagyunk kíváncsiak valamilyen tartalomra, hanem akár hosszabb időre is le tud kötni minket egy-egy televíziós program vagy egy internetes videó. Nekünk ugyanis van viszonyítási alapunk: Antal Imrén, Vitray Tamáson, magyar ifjúsági filmeken és nagyjátékfilmeken, tévéjátékokon nőttünk fel. Nemcsak egy-egy két-három perces jelenetét láttuk ezeknek az alkotásoknak, hanem elejétől a végéig megnéztük a műsort, amikor a televízió vetítette. Ezek a produkciók valódi tartalmat és kulturális értéket közvetítettek. Mi tehát nem vagyunk olyan türelmetlenek, mint a mostani fiatal generáció. Tehát szerencsésnek mondhatom magam, mert Bagi Ivánnal mi még ebben a régi, online világ előtti időszakban kezdtük a pályánkat, ily módon a teljesítményünket is képesek vagyunk szakmailag megítélni. Megtiszteltetés számunkra, hogy a köztévén futó műsorunkba olyan értékes előadókat, színészeket hívhatunk meg, akik tényleges művészi értéket képviselnek, akkor is, ha a mai, zajos médiatérben meglehetősen háttérbe szorultak. Beszélgetünk velük színházról, felvillantjuk a múltjukat, filmjeiket, előadásaikat, amivel, úgy hiszem, fontos üzenetet közvetítünk. Különösen büszke vagyok arra, hogy a nemzet színészei közül többen is szeretik a műsorunkat. Ilyen például Molnár Piroska színművésznő, aki egyenesen a rajongónknak tartja magát, minden adásunkat felveszi. Vannak olyan színésznagyságok, akik miután telefonon meghívjuk őket, rögtön azzal üdvözölnek, hogy már várták a hívásunkat. Tehát a műsornak ezt a részét én mindenképpen küldetésemnek tartom.

– És a politikusok mit szólnak a produkcióikhoz?

– Tőlük sem kaptunk még semmilyen negatív visszajelzést, sőt, inkább jó a megítélésünk. Egyébként mi az amerikai vagy angol kollégáinkhoz képest éppen csak simogatjuk a politikusokat. Ott olyan műsorokat volt alkalmam látni, amelyek itthon biztosan kivernék a biztosítékot. Ott jóval magasabb a politikusok ingerküszöbe, mint Magyarországon: itt a közeg heves ellenállása miatt biztos nem tudnánk azt megengedni magunknak, mint a nyugati kollégáink.

– Ön egyébként hogy határozza meg önmagát? Humorista? Színész? Előadóművész?

– Ez a legfogósabb kérdés. Kicsit humorista, kicsit színész is vagyok, aki egyben társadalompolitikával is foglalkozik. Nagyon összetett műfaj a miénk.

– Két éve egy lapinterjúban kiállt a kormány bevándorlási politikája mellett. A mai átpolitizálódott világunkban ez nem befolyásolta az ön vagy épp a Bagi–Nacsa-show megítélését?

– Kifejezetten szerencsétlennek tartom azt a helyzetet, hogy a mindennapjainkban is ekkora politikai feszültség van az emberek között. Én egy konzervatív fiú vagyok, és ezt nyíltan vállalom. Két éve, a bevándorlási hullám csúcspontján úgy gondoltam, hogy egy ilyen horderejű krízishelyzetben meg kell szólalnom. Valós veszélynek láttam és látom az illegális bevándorlást, s szomorúan tapasztalom, hogy az unió e tekintetben Európát a szakadék felé irányítja. Ugyanakkor szükségesnek tartom, hogy erről a témáról kialakuljon végre egy értelmes párbeszéd az érintett felek között. Látva a súlyosbodó németországi belpolitikai válságot, egyértelmű számomra, hogy a németeknek is kezd elege lenni a felelőtlen, elitista vezetésből. Persze a brüsszeli döntéshozóknak is végre venniük kellene a fáradságot és megpróbálni végiggondolni a bevándorlási politikájuk ellen tiltakozó tagországok álláspontját.

– Lát erre bármilyen esélyt?

– Őszintén szólva nem. De ha mi, közéleti szereplők, akik nyilvánosan vállaljuk a véleményünket, el tudunk valamit indítani ennek a párbeszédnek a kialakításában, már megérte a kiállás. Hiszek az értelmes vita erejében, mivel ezzel az ellenkező állásponton lévőket talán meg tudjuk győzni arról, hogy most a jövőnk a tét! A migráció kérdésében mindannyian – bal- és jobboldaliak – ugyanúgy érintettek vagyunk, hiszen a kulturális gyökereink azonosak. Most ez került veszélybe, ezért kötelességemnek tartom, hogy elmondjam, mit is gondolok erről. Szerencsére nem kaptam támadásokat a két évvel ezelőtti interjú után sem, ami nagyon jólesett. Nem napi pártpolitikai ügyek kapcsán, hanem az ország sorsát érintő, tehát valóban nemzeti kérdésben mondtam és mondom el a véleményemet.

– De ettől függetlenül egyértelmű, hogy melyik politikai oldal mellett áll. A műsorukban hogyan kezelik majd a kampányt?

– A mi műfajunknak lételeme a függetlenség, és a köztelevízió biztosítja is számunkra ezt a szabadságot.

– Ugyanúgy tudnak Orbán Viktorral viccelni, mint Gyurcsány Ferenccel? 

– Igen. Így van. A politikai poénok aránya teljesen kiegyenlített a műsorunkban. Sőt elárulok egy kulisszatitkot: a következő, decemberi adásunkban lesz egy jelenetünk Karácsony a Buckingham- palotában címmel, amelyben Károly herceg éppen a Soros-tervvel kapcsolatos nemzeti konzultációs ívet tanulmányozza majd, egy angol–magyar szótárral a kezében. Meggyőződésem: nekünk az is feladatunk, hogy odaszúrjunk a mindenkori, hatalmon lévő kormánynak. Ettől függetlenül a konzervatív értékrendem nem változik, ez nem titok, ezt nyilvánosan is felvállalom.

– Sok mindenről beszéltünk eddig, csak arról nem, mit tartana a pályája csúcspontjának.

– Ha valaki végre engem is parodizálna.

Névjegy

1979. augusztus 5-én Budapesten született

A Bródy Imre Gimnázium művészeti osztályában végzett, majd a Budapesti Média Intézetben tanult

Egy házibulin találkozott Bagi Ivánnal, akivel 1995 óta dolgozik együtt. 1996-ban jelentkeztek a Magyar Rádiónál, dolgoztak a Rádiókabaréban

1998-ban megnyerték a 4. Humorfesztivált, szerzői és előadói kategóriában egyaránt

1997-ben a Mikroszkóp Színpadhoz szerződtek, 2005-ben itt mutatták be a Bagi–Nacsa-kabarét

2003-ban Vámos Miklós igazgató szerződtette a párost az IBS-hez egy előadás-sorozatra, ezután indult el Banánhéj című műsoruk a TV2-n A szintén TV2-n futó Médiacápa című műsorral 2007-ben Kamera Hungária-díjat nyertek.

2005-ben az 50 legsikeresebb fiatal közé választották Jelenleg a Magyar Televízióban látható a műsoruk 2012-ben megálmodta, majd létrehozta a Budavári Palotakoncertet, amelynek producere és tulajdonosa

Borítófotó: Kőhalmi Péter