in ,

Kedves Mérce és társaitok, ti tényleg halott újságírókat akartok látni?

Száz éve addig hergelték a tömeget a bolsevikok, amíg sikerült őket rávenni a szocialista (!) és munkáspárti Népszava megtámadására

Száz éve addig hergelték a tömeget a bolsevikok, amíg sikerült őket rávenni a szocialista (!) és munkáspárti Népszava megtámadására. A mérleg: több halott, a zűrzavar fokozódott és jött a Tanácsköztársaság. Ma az ellenzéki Mérce címében arról ír, hogy a Tisza-kormány lapja addig uszított a munkásság ellen, amíg az megelégelte.

Valójában az idézett cikkben semmi uszítás nincs, a cím hazugságra épül, de világos: a propagandasajtót illett és illik megtámadni. A kérdés jogos: mit akartok, halott újságírót? Halott rendőröket? Halott tüntetőket? Egy második Ukrajnát? Mert ti lennétek az elsők, akik eltakarodnátok Nyugatra, hogy az itt maradt emberek megpróbálják újra felépíteni Magyarországot. Ahogyan 1919, 1945 és 1989 után. Vezércikk.

 

Szerda délelőtt jelentettem meg itt azt a cikket, amely a Népszava szerkesztőségének megtámadásáról szólt.

A tüntetést a kommunisták (bolsevikok) szervezték a szociáldemokraták ellen, hogy megfélemlítsék, befenyítsék a Kun Béláékat kritizáló napilapot és tovább szítsák a reményük szerint forradalomhoz vezető tűzet.

Figyelem, spoiler-veszély (!!!): sikerrel jártak. A tüntetés során „ismeretlen” elkövetők rálőttek a tüntető tömeget kísérő rendőrökre és népőrökre, ketten azonnal meghaltak, erre a karhatalom viszonozta a tűzet – az eredmény több halott, számos sebesült.

A tömeget korábban feltüzelő Vágó Béla, Kun Béla, Szamuely Tibor trió természetesen nem ment a Népszava szerkesztősége elé. Otthon lapítottak, megvárva amíg értelmi szerzőként begyűjtötte őket a rendőrség. Ez is megtörtént – provokáció: pipa, letartóztatás: pipa, jöhetett a terv imázsépítő, mártírgyártó része.

Ennek megfelelően Kun Bélát később a rendőrségen megverték, állítólag tisztek és a rendőrorvos állították le a társaik halála miatt elkeseredett kollégákat. A sajtó egy része félholtra verésről, lincselésről írt, de aztán kiderült, hogy Kun csak apróbb sebesüléseket szenvedett. Ez persze már semmit sem számított.

 

A Moszkvából visszapostázott kozmopolitákból ekkora már régen hőst faragott a média erre kapható része, ebből még az a Népszava és azok a szociáldemokraták is kivették a részüket, akiket a bolvevikok ekkor és később is rendre lejárattak, megtámadtak, majd amikor lehetett, ki is végezték, be is börtönözték, meg is kínozták őket.

Néhány héttel később a bolsevikok átvették a hatalmat az idealistának indult, de gyenge jellemű és gerinctelen Károlyi Mihálytól, miután a szocdemek beépített emberei segítségével, élükön Pogány Józseffel összeolvasztották a két baloldali pártot. Aztán történt, ami történt. Vér, terror, páncélvonat, Héjjas, akcióra reakció, akcióra reakció. Tény, hogy Lenin tanítványai ügyesen kihasználták az agyonvert, kivéreztetett, éppen a szétszakítás előtt álló ország gyengeségét, legyőzöttségét, a munkásság, a katonák, a parasztok érthető elkeseredettségét. A szociáldemokratákat – nem utoljára – pedig egyszerűen felfalták.

 

Utóbbiak tárgyalni, érvelni akartak egy olyan vitában, amelyre a partner pisztollyal, méreggel és beépített árulókkal jött. A legdurvább, hogy ezt a hibát később is rendre elkövették.

A Mérce szerzője cikkem megjelenése után, este tízkor tette ki saját változatát. Természetesen egy szóval sem említette, hogy erről a témáról, ugyanúgy korabeli cikkekből idézve aznap már írt egy portál (bocsánat: a kormánypropaganda), de ezzel még nincsen baj. Hivatkozni úri huncutság. Az viszont sokatmondó, hogy írását a következő címmel jelentette meg, jelentették meg:

„Száz éve történt: munkások ostromolták meg a munkanélküliek ellen uszító Pesti Hírlapot”.

Uszító.

Újságíróként megtanultam, hogy vigyázni kell a kifejezésekkel, nem szabad visszaélni a szavak erejével (nyilván én is belefutok, belefutottam már ebbe a hibába), nem véletlenül nem használom kötőszóként a „hazaárulót”. Azt azért nagyon ki kell érdemelni. Az uszítás azért más kategória, de messze nem túloztam akkor, amikor én is ehhez nyúltam cikkem címében. Kun Béláék és a bolsevista (később a náciké ugyanígy) propaganda alapeleme volt. Ismerem mindkét változatát, a náci filmpropagandából írtam a szakdolgozatomat.

„Akinek még nincs fegyvere – mondotta – lássa el magát fegyverrel, ne tűrjük azt, hogy a Népszava bennünket piszkoljon”

– búgta Vágó Béla 1919-ben a már amúgy is dühös tömegnek. Nem vagyok jogász, de gondolom, ez kimeríti az uszítás fogalmát.

De hogyan uszított a Pesti Hírlap? Sehogy.

Maga a Mérce újságírója, Pap Szilárd István írta ezt le: „A konzervatív lap elleni ostrom kiváltó okát a Pesti Hírlap 23-i számában megjelent vezércikk adta, amelyben a szerkesztőség állást foglalt a munkanélküli segélyek ellen. A mai mércével mérve kifejezetten >tiszteletteljesnek< mondható írás szerint [innen idézi már a Pesti Hírlapot – MG:] >egy kissé túlzásba vittük azt a nemes és köteles gyöngédséget, melylyel az ötödfél esztendős gyilkos háboruban agyonhajszolt munkásság iránt tartoztunk.<

Az azelőtt és azóta is jól ismert közhelyeket követve a cikk felszólal a munkanélküli segély ellen, melyről azt állítja, hogy tétlenségre, lustaságra ösztönzi a munkásokat – folytatja a Mérce szerzője. – Elismeri ugyan, hogy közvetlenül a háború után szükség lehetett egy ilyen szociális intézkedésre, de a vezércikk szerint >a legnehezebb napok és hetek< elmúltak:

>Ma már a munka megkezdődhetnék. Azt se mondhatja senki jóhiszeműen, hogy munka nem volna. Munka van, de munkás nincs. Azaz hogy van, de elég különösen a munkások ott jelentkeznek tömegesen, ahol a munkanélküliek napi tizenöt koronáját folyósítják, ellenben alig láthatók ott, ahol munkába lehetne állani, ahol becsületes munkával pénzt lehetne keresni.<”

Ez az uszítás Pap Szilárd István és a Mérce szerint.

Vagyis nem, igazából szerinte sem, nem véletlenül nem írja le többé ezt a kifejezést a cikkben. Már azzal öngólt lőtt, hogy a tiszteletteljes szót használta, igaz, régi újságírói trükkünk szerint idézőjelben, de valójában elárulva: ebben az írásban semmi szélsőségesség nem volt. A Pesti Hírlapnál a legszélsőségesebb időkben maradtak higgadtak.

Mit látunk az 1919-es cikkben? Világos, nyilván vitatható érveket, higgadtan kifejtve. Nyilvánvaló, hogy a napilap cikkében szó sincs uszításról, pedig a Mérce újságírója igencsak igyekezhetett a támadható részleteket kiemelni. Akkor mi ez a cím? Pontosan az, amit magában rejt: uszítás.

Van, aki azt mondja, hogy ezzel nem érdemes foglalkozni, pedig nem árt átgondolni, mi rejtőzik a Mérce hazug címe mögött.

 

Lefordítom: a Pesti Hírlap uszított, ezért a munkások megtámadták a szerkesztőséget. Vagyis: az MTVA és a “kormánypropagandisták” (köztük mondjuk én is) uszítanak, ezért meg lehet támadni a szerkesztőséget.

Túlzás? Nem hiszem. A mai légkörben, ahol egy káromkodós gimnazistából csillagot próbál fényesíteni az ellenzéki média, nem törődve azzal, hogy később mi lesz a „most, a jelen pillanat Puklijával” (akiről már azt sem tudjuk, mi van) a tizenöt perc hírnév után, ott már semmi sem drága. Most, ahol ellenzéki véleményformálók nyilvánosan kárörvendenek egy filmproducer halálán, mert “kormánypropagandista” volt, és „megérdemelte”, akkor kezdünk átlépni egy újabb határvonalat.

Annyira egyetlen ellenzéki újságíró sem hülye (néhány tótavé féle velejéig romlott, kiégett alakon kívül), hogy tettlegességre hívja fel az embereket. Ezt a boldog tízes, negyvenes, ötvenes években még lehetett, a Vágó Bélák, a nyilas Kutasi Kovács Lajosok, a Vásárhelyi Miklósok még habzó szájjal követelhették az ellenség elpusztítását, de azóta változtak az idők. Az ellenzéki politikusok, véleményformálók és ismeretlen nyomorultak egyelőre még csak a közösségi hálón álmodoznak politikusok és újságírók haláláról.

Most még csak a köztársasági elnököt pocskondiázó fiatal lánynak és a szánkókat törő, operatőröket fenyegető csőcseléknek adnak legitimitást.

Most még.

Közhely, de mélyen igaz, hogy érdemes tanulni a történelemből. A bolsevikok mindig a pozitív jelszavakra építettek, hogy aztán amikor eljön a pillanat, kímélet nélkül lecsapjanak az ellenfélre.

Utólag mindig megmagyarázták, hogy mindez a Béke, az Egyenlőség, a Munkásság érdekében történt. Most is a mi érdekünkben akarnak szerkesztőségek megtámadásával, zavargással, állandó tüntetéssel, s az álmodott Nagy Februári, Na Jó, Legyen Márciusi Forradalommal elzavarni egy legitim kormányt. A jelszavak most is Csudaszépek, de ne legyünk naivak és kukkantsunk be a színfalak közé. Olyan bonyolult sakkjátszma folyik, amerikai, orosz és más kisebb, nagyobb figurák részvételével, amelyet még újságíróként is lehetetlen világosan átlátni. 

Legyen Magyarország a második Ukrajna! Igen! Legyen a Kossuth tér a következő Majdan! Legyen – a romokat majd nekünk kell eltakarítani. A jelen „bolsevikjai” ugyanúgy áttelepülhetnek majd Bécsbe, Nyugatra, hogy onnan kárhoztassák ezt a „velejéig romlott”, „ócska” országot.

A borítóképen Albert Camus összeroncsolt autója látható. A francia író volt az egyik legnevesebb azok közül, akik baloldaliként indultak, de később a sztálinizmus és a kommunizmus legnagyobb ellenfelei lettek. Halálában nagy valószínűséggel benne volt a KGB keze, míg a sztálinizmus társutasa, Camus korábbi barátja, Jean-Paul Sartre az író erkölcsi és irodalmi megsemmisítését vezényelte. A fotó forrása: phscollectorcarworld.com 

(Mező Gábor, pestisracok.hu)

 

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Jurák Kata jelenti – Bayer Zsolt előadását akarták megtrollkodni szélsőbalos gyerekkorúak

Kormányellenes gyűlölködés az iskolában – Újabb tanórákon uszító tanárból lett elege egy tanulónak