in , ,

Így csicskítja be az ellenzéket Orbán Viktor a Parlamentben

Nincs olyan nyomás, ami miatt Magyarországnak most rohannia kellene az eurozónába – többek között erről is beszélt Orbán Viktor az Országgyűlésben, amikor a hozzá intézett azonnali kérdésekre válaszolt.

Nincs olyan nyomás, ami miatt Magyarországnak most rohannia kellene az eurozónába – többek között erről is beszélt Orbán Viktor az Országgyűlésben, amikor a hozzá intézett azonnali kérdésekre válaszolt. A miniszterelnök szólt még arról is, hogy a kormány olyan országot épít, amely kiáll a nemzet egészéért, amelyben mindenki tehet előre minden évben legalább egy lépést, és amely képes megvédeni a külső határait is.

A szocialista Burány Sándor az euró bevezetésének lehetséges és optimális időpontjára kérdezett rá a miniszterelnöknél. Az MSZP-s politikus szerint a szemünk láttára alakul ki egy kétsebességes Európa, amelynek magját szerinte az eurózóna tagállamai alkotják. Óriási veszélynek nevezte, ha Magyarország ebből kimarad, és megjegyezte azt is: pártja a mielőbbi bevezetés mellett áll. Végül pedig még utalt a forint sebezhetőségére. Orbán Viktor fontosnak nevezte a kérdést, azonban válaszában úgy ítélte meg.

Nem biztos, hogy előállhat a képviselő által leírt lehetséges szituáció, bár nem is zárható ki. De szerintem ilyen nyomás ma nincs”

– közölte a kormányfő, aki összességében egy értelmiségi elemzői és zsurnalisztikai műfajú találgatásnak minősítette az MSZP-s felvetést.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A magyar miniszterelnök szerint ugyanis az unió előtt most nincs egyetlen olyan komoly dokumentum sem, amely elindíthatná az országot a gyors csatlakozás útján.

Orbán Viktor ugyanakkor azt is kiemelte, hogy:

a tapasztalatok szerint egy csatlakozás csak akkor lehet sikeres, ha az ország reálgazdasága közel került a megcélzott közösség gazdasági szintjéhez. Magyarországnak ugyanakkor a nyugdíjasok nagy száma miatt még arra is figyelni kell, hogy a járadékok, de a bérek se értéktelenedjenek le a belépéssel.”

Volner-hetet havat összehordott és a pedagógusokat sértegette

Volner János (Jobbik) pedig a miniszterelnökhöz intézett kérdésében többek között bírálta az oktatás színvonalát, az egészségügyi ellátást és az uniós források felhasználását.

Orbán Viktor úgy felelt:

Magyar Magyarországot építünk. Az a cél, hogy mindenki, aki tud és akar, az dolgozhasson, és meg is érje dolgozni. 740 ezer új munkahely jött létre, pénzügyeink rendben vannak, alacsony az államháztartás hiánya, folyamatosan csökken az államadósság és idén 4 százalék felett lesz a gazdasági növekedés. A kabinet a nyugdíjak reálértékét is megőrizte, idén nyugdíj prémiumot is fizet számukra.”

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A miniszterelnök mindezt összefoglalva úgy fogalmazott, hogy kormánya olyan országot épít, amely kiáll a nemzet egészéért, amelyben mindenki tehet előre minden évben legalább egy lépést, amely a saját lábán áll, és amely képes megvédeni külső határait.

Volner János a viszontválaszában arról beszélt, hogy szerinte az ország jövőjét a tantermekben döntik el azok a tanárok, akik egyébként az elmúlt évek leggyengébb teljesítményét nyújtják.

A kormányfő Volner János reagálására adott viszonválaszában aztán nem kímélte a jobbikos politikust.

Ön hetet-havat összehord, fogalmam sincs, mit kérdez”  “ha már belegyalogolt páros lábbal a tanárokba, akkor hadd utasítsam ezt vissza”. Lehet, hogy az iskolákban nem minden tökéletes, és a teljesítmény ingadozó, de ez szerinte nem jogosítja fel a politikust és pártját, hogy így beszéljen a magyar pedagógusokról”

– mondta Orbán Viktor.

Már az LMP neve is egy átverés

Szél Bernadett (LMP) szóvá tette, hogy a kormányfő elismerően szólt a magán egészségügyről egy logisztikai központ átadásán. Szerinte az emberek nem fizethetnek kétszer, a befizetett adók és járulékok után joggal várják, hogy időben és jó ellátást. Aki teheti, igénybe veszi a magán ellátást, de az emberek kétharmadának nincsenek megtakarításai – vetette fel az ellenzéki politikus.

Orbán Viktor miniszterelnök azt válaszolta:

Már az ellenzéki párt neve egy átverés. Most, hogy Ron Werbert leszerződtették és nyilvánvaló valótlanságokat mond a Ház előtt, így nem lesz más a politika.W

A miniszterelnök ezt követően azt kérte, Szél ne keltsen olyan hangulatot, mintha az orvosok és ápoló “halálgyárakban” dolgoznának, az első mindig a tisztelet hangja legyen. Megerősítette, hogy minden polgárnak joga van és lehetősége lesz arra, hogy állami keretek között esélyt kapjon a gyógyulásra.

Semmifajta magánosítást nem támogatok”

– jelentette ki a kormányfő.

Majd kitért arra is, hogy jónéhány betegségcsoportnál vannak olyan várólisták, amelyeknek rövidebbnek kellene lenniük, s erőfeszítéseket kell tenni a csökkentésükre.

Az élet azonban nem velünk kezdődött”

– jegyezte meg, utalva arra: korrekt lenne összevetni a korábbi listákat a mostani állapotokkal.

(Vincze Viktor Attila, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

Hozzászólások

hozzászólás

Ferenc pápa szerint a nemzeti programok veszélyeztetik a békét Európában

HOPPÁ! – Észak-déli gázvezetéket tervez Magyarország és Szlovákia