in ,

Hova süllyednek még? – A Jobbik a papokat is kihasználja, becsapja – Becsapta a tiszafüredi plébánost a Jobbik

szép munka volt, gratulálunk! Hova süllyed a párt?

Becsapta a tiszafüredi plébánost a Jobbik

Ulics Erika személyiségi jogi pert nyert egykori pártjával szemben

Tiszafüred plébánosának becsapásával tartott a Jobbik politikai rendezvényt szerdán – tudta meg a Magyar Idők. Baranyák Béla, az egyház helyi vezetője megkeresésünkre megerősítette a hírt, amit úgy kommentált, hogy a párt megvezette őt. Szavai szerint egy templomba járó barátja kereste meg azzal a kéréssel, hogy biztosítsa számukra a plébániához tartozó termet, ahol egy harmincfős társaság gyűlne össze pár órára.

– Gyanútlanul eleget tettem a kérésnek, de csak később, a rendezvény idején szereztem tudomást arról, hogy az politikai vonatkozású, és azon Vona Gábor, a Jobbik elnöke is jelen van – idézte fel a történteket Baranyák Béla, aki azt állítja: ha tudta volna, hogy pártpolitikai eseményről van szó, nem adta volna oda a termet. – Az egyházi szabályzat tilt minden politikai vonatkozású programot, ehhez érseki engedélyre lett volna szükség – hangsúlyozta a plébános.

Nem meglepő a Jobbik kétszínűsége, hiszen a találkozóra eredetileg meghirdetett helyszín tulajdonosa is hasonló okok miatt lépett vissza. Miként az Lukács László Györgynek, a párt országgyűlési képviselőjének korábban közzétett meghívóján is olvasható, a Jobbik a Tisza-tó jövőjéről szóló „turisztikai fórumba” csomagolta kampányprogramját, amelyet a helyi Öreg halász étteremben tartottak volna. A vendéglőt üzemeltető vállalkozó azonban amint tudomást szerzett arról, hogy ez valójában egy jobbikos találkozó, nyomban kihátrált. Lapunk úgy tudja, Lukács mint a térség jobbikos képviselője vette rá Rimóczi Bélát, a tiszafüredi önkormányzat jobbikos politikusát, hogy intézzen egy termet a helyi plébánián.

Fotó: Havran Zoltán

A volt jogász Kulcsár Gergelyt is beperelte

A tiszafüredi akció másnapján nyert pert a párttal és annak képviselőjével, Kulcsár Gergellyel szemben Ulics Erika, a Jobbik korábbi tagja és jogásza.
A nem jogerős ítélet szerint Kulcsár és a párt megsértette a felperes kapcsolattartáshoz, magántitokhoz, üzleti titokhoz fűződő személyiségi jogát, míg Kulcsár Ulics Erika jó hírnevét, becsületét. A per előzménye, hogy 2015-ben Kulcsár több olyan gárdistát is megkeresett, akiket Ulics Erika védett, hogy rábírja őket a megbízás visszavonására. Kulcsár a perben azzal védekezett, hogy a Jobbik jogsegélyszolgálatának vezetője a párt elnökségének utasítása alapján kérte fel őt erre.

Morvai kiszáll a politikából

– Politikai pályafutásom 2019-ben véget ér – közölte tegnap Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője. Mint írta: továbbra is minden lehetőséget meg fog ragadni arra, hogy az ország és a magyar emberek méltóságáért és jogaiért tevékenykedjen, és ha a sors úgy hozza, szívesen végez majd másféle jogászi munkát is. A Jobbikról azt mondta: „az lett volna a helyes út a párt szavazótáborának növeléséhez, ha szenvedéllyel és szeretettel, szívtől szívig politizálunk, és a bármely okból baloldalra szavazókat meggyőzzük saját értékrendünk helyességéről. Elfogadhatatlan, ha ehelyett értékrendünk és elveink feladásával kérjük szavazataikat.”

(Gabay Dorka, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Amerika után Franciaország is szobrokat döntene – azaz történelmi önfelszámolás francia módra

Soros hálózata durván beszállt a választási kampányba