in , , ,

Hoppá! Rendkívüli kormányfői csúcstalálkozót tartanak a V4-ek Budapesten

A Lidové Noviny című cseh lap jól értesült forrásokra hivatkozva azt írja, hogy rendkívüli kormányfői találkozót tart csütörtökön Budapesten a négy visegrádi ország

A Lidové Noviny című cseh lap jól értesült forrásokra hivatkozva azt írja, hogy rendkívüli kormányfői találkozót tart csütörtökön Budapesten a négy visegrádi ország. Az informális megbeszélés célja összehangolni a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák álláspontot a közös jelöltekről a legfőbb európai uniós vezetői tisztségekbe.

 

„A kormányfők megvitatják a közös jelölteket a kulcsfontosságú uniós posztokra. Elsősorban az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöki tisztségének betöltését kell megbeszélni” – idézi meg nem nevezett forrását a konzervatív napilap. A jövő heti brüsszeli csúcstalálkozóra a V4-ek már egyeztetett állásponttal akarnak érkezni – szögezte le a forrás.

A Lidové Noviny szerint a rendkívüli informális találkozót Andrej Babis cseh kormányfő kezdeményezte a múlt hét végén. Babis, miután Pozsonyban részt vett a Globsec biztonsági konferencián, SMS-ben kereste meg visegrádi partnereit, akik megegyeztek a csütörtöki budapesti tanácskozásban. Az egyeztetésre azért van szükség, mert bár a V4-ek képviselői az Európai Parlamentben különböző frakciók tagjai, szükségesnek tartják, hogy a visegrádi csoport egységes legyen. A V4 egységes lesz, történjék bármi is a csúcstalálkozón – idézte forrását az újság.

(Sümeghi Lóránt, 888.hu)

Úristen! Bakizott az M1 időjárás jelentője – És az ellenzéki média most keresztre feszíti

Hivatalos: Ingatlanadót vetne ki Karácsony