in ,

Hoppá! 10 gépkocsit adományozott az MVM Csoport az Országos Mentőszolgálatnak

Tíz darab személygépkocsit és több mint háromszáz számítástechnikai eszközt adott át az MVM Csoport

10 gépkocsit adományozott az MVM Csoport az Országos Mentőszolgálatnak

Tíz darab személygépkocsit és több mint háromszáz számítástechnikai eszközt adott át az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója, Kóbor György az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoport vezetőjének, Révész Máriusznak április 24-én Ercsiben. A laptopok, asztali számítógépek és monitorok egy részét a helyi Eötvös József Általános Iskola diákjai és tanárai, a Mercarius Flottakezelő Kft. partnerségével biztosított járműveket pedig az Országos Mentőszolgálat munkatársai kapják meg – hangzott el a Fejér megyei településen tartott sajtótájékoztatón.

Az MVM Csoport összesen 310 számítástechnikai eszközzel – laptopokkal, asztali számítógépekkel és monitorokkal – segíti a távoktatásban résztvevő tanulókat. „Az MVM Csoport elsődleges feladata a stabil energiaellátás, amit ebben a rendkívüli helyzetben is garantálunk, ugyanakkor lehetőségeinkhez mérten további segítséget is nyújtunk a rászorulóknak” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Kóbor György, az energiaipari vállalat elnök-vezérigazgatója.

A rendezvényen a társadalmi szerepvállalás fontosságát hangoztatta Rónai-Horst László, a Mercarius Flottakezelő Kft. ügyvezető igazgatója is, akinek cége az MVM Csoport partnereként három hónapra tíz személygépkocsit bocsát a járványvédelem frontvonalában dolgozó Országos Mentőszolgálat rendelkezésére.

„Úgy tűnik, hogy mi magyarok a bajban mutatjuk meg a legjobb arcunkat. A koronavírus elleni védekezést hatalmas társadalmi összefogás kíséri. Ezt az összefogást koordinálja az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoport, amely elindulása óta már több százmillió forint értékű felajánlást juttatott el a rászorulóknak. Ebbe illeszkedik az MVM Csoport és a Mercarius Kft. ma célba érkezett adománya is” – mondta Révész Máriusz kormánybiztos, az akciócsoport vezetője. Hozzátette: a felajánlásokat a segitunkegymasnak.hu oldalon gyűjtik.

Az ercsi diákok nevében pedig Orth László Béla, az Eötvös József Általános Iskola igazgatója mondott köszönetet az adományokért.

Dr. Vörös Péter, Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója megköszönte a személyautókat, amelyek a jól fogják segíteni a szolgálat munkáját a járvány elleni védekezésben.

A képen a következők lehetnek: , szöveg, amely így szól: „10 autót adományozott az MVM az Országos Mentőszolgálatnak group Energiát adunk kitartáshoz. A magyar társadalom összefog. Köszönjük! https://szamokadatok.hu https:/”

 

 

Forrás: http://mvm.hu/uncategorized/az-mvm-autokkal-es-szamitogeppel-tamogatja-a-hazai-koronavirus-elleni-kuzdelmet/

 

(Forrás: Számok – a baloldali álhírek ellenszere Fb oldal)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Apáti Bence véleménye a magyargyűlölő, hisztérikusan tomboló Szabó Tímeáról

Szakács Árpád – A magyar balliberális oldal mindig hazaárulóbb volt a hazaárulóknál