in ,

Hollik kemény nyilatkozata: véreskezű kommunista unokája beszélt az Országgyűlésben

Dobrev Klára személyében „egy véreskezű kommunista belügyminiszter unokája” szólalt fel kedden az Országgyűlésben

Dobrev Klára személyében „egy véreskezű kommunista belügyminiszter unokája” szólalt fel kedden az Országgyűlésben – tartalmazza a Fidesz kommunikációs igazgatójának a videó-nyilatkozata, amelyet kedden juttatott el az MTI-hez

Hollik István arra reagált, hogy a Dobrev Klára a DK európai parlamenti képviselője felszólalt a parlament keddi rendkívüli ülésén.

 

Az ellenzéki politikus a vitában jelezte, hogy a DK frakciója nem vesz részt az uniós helyreállítási csomagról szóló javaslat szavazásán.

A kommunikációs igazgatótó úgy fogalmazott: az az ember beszélt tisztességről, aki egy olyan villából érkezett, amit 1944-ben kártérítés nélkül egy zsidó családtól koboztak el, majd a kommunisták adományozták „Gyurcsányné” családjának.

Az az ember beszélt az uniós pénzek szakszerű felhasználásáról – folytatta – aki a Medgyessy-kormány kormánybiztosaként úgy készítette elő az EU-s programokat, hogy a pénzből több milliárd forintot kellett visszafizetni miatta. Az az ember beszélt jogállamiságról, akinek a férje, Gyurcsány Ferenc „képviselőket veretett meg rendőrökkel” – tette hozzá.

Továbbá az az ember beszélt korrupcióról, akinek a férje kétszeresére emelte a magyar családok villamosenergia-számláit, saját gyárának viszont, a „Gyurcsány-műveknek” olcsóbban adta az áramot – mondta Hollik István.

 

(hirtv.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Pikó újra szembeköpte a szavazóit! Piaci áron írt ki lakáspályázatokat Pikó András

Felszólítjuk Ferinét! Takarodjon a magyar parlamentből!